Egész napos játék SpongyaBobbal és Dórával, a felfedezővel. November 5-én, vasárnap az Akvárium Klub hatalmas, színes és nyüzsgő játszóházzá változik.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
A vénasszony szerelme a Jókai színpadán. Igényesen szórakoztató előadásban lesz része annak, aki megtekinti Csokonai Vitéz Mihály közel kétszázhúsz éves, azonban ma is élvezetes színdarabját a Jókai Színházban. Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című bohózatot Merő Béla álmodta színpadra, a főszerepben Fehér Tímea színművésszel.
Közzétették a 2017-es Brit Független Filmdíj (BIFA) jelöltjeit. William Oldroyd kosztümös drámája, a Lady Macbeth 15 jelöléssel az élen jár, esélyes a legjobb film, a legjobb rendező és forgatókönyv díjakra.
A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából 10 000 forint névértékű ezüst emlékérmét és annak 2000 forintos színesfém változatát bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank. Az emlékérme-kibocsátással a jegybank a reformáció jelentőségére, a kultúrában, a tudományos és a gazdasági életben megmutatkozó örökségére kívánja felhívni a figyelmet.
1800-as évek elejéről származó arany zsebórával készültek a szakértők. A tökéletesen működő szerkezetet két, harangot ütő, aprólékosan kidolgozott angyal teszi különlegessé.
Az üzleti szolgáltató szektor lesz a legfontosabb ágazat Magyarország gazdaságának új dimenzióra való átállásában – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter november 2. -án csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által szervezett Hungarian Shared Services Gálán.
Nem az USA Illinois-államában fekvő, az agglomerációjával együtt 10 millió lakosú nagyvárosról írok. Hanem Budapest-Erzsébetváros egy kis részéről. Valaha konyhakertek és káposztásföldek voltak a területen, aztán a Millennium (1896) környékén alig két év alatt hatalmas városrész épült fel, nagyjából akkora területen, mint a Városliget.
Egy európai uniós rendelkezésnek köszönhetően hamarosan eltűnhetnek a boltokból a 900 Wattnál erősebb porszívók. „Bár a készülékek teljesítményének csökkentése már régóta folyamatban van, tapasztalataink szerint a vásárlók többsége csak most szembesül ezzel” – hívta fel a figyelmet Lucza András a Sencor termékmenedzsere.
Számos lehetőség közül választhatunk, ha autót szeretnénk vásárolni. A piaci trendek alapján elmondható, hogy mind a készpénzes, mind a hitelre történő vásárlás kezd háttérbe szorulni. A bankok és az ügyfelek többsége már a lízingelést részesíti előnyben. „Jelenleg a magánszemélyek is élvezhetnek olyan megoldásokat, melyek korábban csak a cégek számára voltak elérhetőek. A szolgáltatások köre is bővül, már fix havidíjért akár évente vadonatújra cserélhetik autójukat az ügyfelek, ha igénylik” –...
November 3-tól elérhető a Telekom prémium kedvezménycsomagja a Magenta 1 All-in, mellyel az optikai hálózattal lefedett területen élők közös használat mellett akár 2 gigabit/sec sávszélességgel netezhetnek.
Egyszerre hagyományőrző és kortárs a környezettudatosan megépített, mórahalmi ARTKAZAL. Tóth Zoltán és Nagy Csilla (Artgroup Építész Stúdió) épületét, a mórahalmi Artkazalt beválogatta a zsűri a World Architecture Festival (WAF) a világ legjobb épületei közé.
