2026.június.30. kedd.

EuroAstra - Petrásovits Zoltán

csikmnb.jpg
A reformáció kezdetének 500. évfordulója alkalmából 10 000 forint névértékű ezüst emlékérmét és annak 2000 forintos színesfém változatát bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank. Az emlékérme-kibocsátással a jegybank a reformáció jelentőségére, a kultúrában, a tudományos és a gazdasági életben megmutatkozó örökségére kívánja felhívni a figyelmet.  
szpgala.jpg
 Az üzleti szolgáltató szektor lesz a legfontosabb ágazat Magyarország gazdaságának új dimenzióra való átállásában – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter november 2. -án csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) által szervezett Hungarian Shared Services Gálán.  
koraifejleszto_mozgasterapia.jpg
Az október délutáni napsütésben nagy a forgalom a Korai Fejlesztő Központ budai székházában. Szinte percenként szól a csengő, nyílik a bejárati ajtó, az édesanyák által tolt babakocsikban szemmel láthatóan enyhén, vagy halmozottan sérült, de mosolygó csöppségek. Mindenki otthonosan mozog – időpontra érkeztek, a foglalkozások szigorú órarend szerint zajlanak. Különben nem is lehetne kiszolgálni azt a hatalmas igényt, ami az intézet szolgáltatás-rendszere iránt van. A fogadó tér hangulatos, de látszik,...
Számos lehetőség közül választhatunk, ha autót szeretnénk vásárolni. A piaci trendek alapján elmondható, hogy mind a készpénzes, mind a hitelre történő vásárlás kezd háttérbe szorulni. A bankok és az ügyfelek többsége már a lízingelést részesíti előnyben. „Jelenleg a magánszemélyek is élvezhetnek olyan megoldásokat, melyek korábban csak a cégek számára voltak elérhetőek. A szolgáltatások köre is bővül, már fix havidíjért akár évente vadonatújra cserélhetik autójukat az ügyfelek, ha igénylik” –...
vadrep.jpg
Ínycsiklandozó vadételek novembertől a Vadászok konyhájában. Miként illik össze a fácánhús az almával és a tormával? Hogyan kell elkészíteni az osso buccot? Mi is pontosan a pejsli? A Vadászok konyhája a klasszikus főzőműsorok elemeit vegyíti a talk show-k könnyed, vidám hangulatával, amelyből a legfinomabb vadreceptek mellett egyéb hasznos ötleteket és főzési technikákat is elleshetnek a nézők. A vadételek kedvelői a fenti kérdésekre is választ kaphatnak novembertől minden csütörtökön 17.00-tól,...
cziffracsalad.jpg
Cziffra György családja November 5-én, Cziffra György születésnapján veszi kezdetét a Cziffra Fesztivál idei 2017/2018-as programsorozata. A mindenki számára nyilvános emlékesten A Virtuóz c. film levetítésével emlékezünk  a világhírű zongoraművészre, közreműködik Balázs János Liszt és Príma díjas zongoraművész, a Cziffra Fesztivál művészeti vezetője.