Magyarországon először lép fel a Moment’s Notice – ifj. Kurtág György, Lukács Miklós és Gőz László triója –, amely cimbalmos-fúvós-elektronikus felállása okán egyedülálló a zenei világban. A koncertet sajátos képi világ is kíséri, amellyel a megszólaló művek mintegy „láthatóvá válnak” október 20-án Zeneakadémia Solti Termében.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Néhány évvel ezelőtt általános gyakorlat volt az utasszállító repülőgépeken kikapcsoltatni a mobiltelefonokat, elvágva az út közbeni kommunikáció lehetőségét. Ez azonban változóban van: már egyre több légijáraton fedélzeti wifi működik, amire az utasok is csatlakozhatnak.
A magyar gyermekek fele naponta találkozik élőszóban, leginkább fél órában elmesélt történetekkel. A REGIO JÁTÉK kutatásából kiderült, hogy a kicsik az új világok megismerését, a bonyodalmat és a jó győzelmét, míg a szülők a szókincs fejlődését, a szorosabb kapcsolatot és a szórakoztatást szeretik a mesékben. A mai rajzfilmek helyett az újra köztudatba kerülő diavetítő lehet a jó megoldás az élőszóbeli történetmesélés és a vizuális ingerek együttes jelenlétére a kicsik...
Az Ericsson és a Magyar Telekom már az 5G jövőt készíti elő, az 5G New Radio közös demonstrációjával 800 MHz-es sávszélességen. Az első magyarországi 5G kapcsolat 22 Gbps letöltési sebességet ért el.
Az Esterházy Alapítvány a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) együttműködve több mint száz történelemtanár és négyszáz középiskolás részvételével rendezte meg az első hazai kreatív történelem versenyt 2016-ban. A nagy sikerű rendezvénysorozat idén folytatódik. A tavalyi év tapasztalatairól, a történelem oktatás új eszközeinek hatékonyságáról, a gyerekek kooperációs képessége és motivációja növelésének lehetőségeiről az Esterházy Alapítvány 2017. október 17-én, kedden „Innovációk és inspirációk a történelemoktatásban” címmel módszertani konferenciát tartott.
A Kaspersky Lab kutatói olyan új ATM-eket célzó malware-t fedezett fel, amelyet nyíltan árultak a DarkNet piacán. A Cutler Maker három összetevőből áll, amely lehetővé teszi egy ATM kirablását, ha a támadó fizikailag képes hozzáférni a géphez. Az eszközkészlet, amely által akár több száz millió forintot lehet ellopni, mindössze 1.310.000 forintért (5000 dollár) könnyedén megvásárolható és még használati utasítást is kapunk mellé
Világszerte csaknem 1300 biztonság rést fedeztek fel a tavalyi évben a különböző, sebezhetőségek feltérképezésére szakosodott szervezetek, melyeknek több mint a felét, 663 darabot a Trend Micro Zero Day Initiative (ZDI) programján keresztül jelentették be – derül ki a Frost & Sullivan legfrissebb jelentéséből. A reakcióidő tekintetében szintén élen jár a ZDI: 2016-ban a Trend Micro már átlagosan 57 nappal azelőtt figyelmeztette ügyfeleit a biztonsági résekre, illetve nyújtott védelmet számukra,...
Kép forrása:Hausbuch der Mendelschen Zwölfbrüderstiftung, Band 1 A kádár hordókat készítő önálló iparos volt. Kiváló szakember, aki megőrizte szakmai függetlenségét egészen a hordógyárak létrejöttéig. A kádár mesterien bánt szerszámaival, a faragószékkel, ráklábbal, törzsökkel, sikattyúval, horholóval, vonókéssel, csinmetszővel, higlófával, irdalóval és a köldökfúróval. A kádár csak elsőosztályú keményfával dolgozott.
Karnyóné szerepében: Molnár Piroska 2017 nyarán, amikor a csapból is a Vizes Vb. folyt, három színész (Feczesin Kristóf, Szántó Balázs e.h., Barna Zsombor) és Szilágyi Bálint rendező a Balaton mellett nem kis fába vágta a fejszéjét, hogy előadja Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című művét – ráadásul az eredeti nyelvezettel, ahogy 1799-ben a csurgói diákok játszhatták. Ők persze tudtak „deákul”, azaz latinul, ezért...
A Kaspersky Lab fejlett exploit észlelő rendszere nemrég egy Adobe Flash nulladik napi exploitot azonosított, amelyet a BlackOasis néven ismert kibercsapda felhasználásával indított támadás során használtak október 10-én. Az exploitot Microsoft Word segítségével terjesztették, amely egyúttal a FinSpy pénzügyi malware-t is telepítette a számítógépekre. A cég szakemberei jelentették az Adobe felé, akik azóta közzétették javaslataikat.
A lakásépítéseket magában foglaló épületépítéseknél 46,8 százalékos volt a növekedés augusztusban. A lakásépítési kedv tehát továbbra is erős, ám a lakopark.ingatlan.com adatai szerint a társasházfejlesztések 14 százalékánál már 1-2 negyedévvel ki kellett tolni az átadási határidőt.
