2025.szeptember.10. szerda.

EuroAstra - Petrásovits Zoltán

index_168.jpg
Javában tart a Q2 jelentési szezon, az S&P 500-as cégek több mint fele már közreadta az eredményeit. Ahogy azt várni lehetett, jók a számok, az egy részvényre jutó nyereség 24%-kal, az árbevétel 10%-kal emelkedett év/év alapon. Ugyanakkor az elmúlt két hétben csak 0,6%-kal erősödtek az USA részvények árai – a jó eredmények már korábban be voltak árazva, így a figyelem inkább a társaságok kilátásaira, a gazdaság irányára összpontosul.  
aaa_6.png
A Gartner előrejelzései szerint pár éven belül 50 milliárd eszköz lesz hálózatba kapcsolva. Az ezeken az eszközökön alapuló Internet of Things (IoT), azaz a dolgok internete már jelenleg is komoly kihívást jelent a biztonsági szakembereknek, ráadásul az egyre elterjedtebb otthoni okoseszközök felhasználói sincsenek biztonságban. Az ESET szakemberei összeszedték a lehetséges veszélyeket, és néhány ezzel kapcsolatos tanulságos friss incidenst.
larmas.jpg
A Nickelodeon kutatásai szerint A barátság világnapján már családjukat is ünneplik az alfa generáció tagjai. A Viacom gyerekcsatornája, a Nickelodeon 31 országban, köztük hazánkban készített felmérést az alfa generáció szokásairól, viselkedéséről, hogy reális képet kapjon az általa megszólított fiatal nézőkről.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) 2018. július 30-án Dunaharasztiban tartott közös országos elnökségi ülésén az alábbi állásfoglalást fogadta el az Európai Unió Bírósága mutagenezisről hozott döntésével kapcsolatban.
napszall.jpg
Az Arany Oroszlánért versenyez a Napszállta. A 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szervezői július 25-én bejelentették az augusztus 29-én kezdődő fesztivál hivatalos programját. Az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László Napszállta (Sunset) című második nagyjátékfilmje meghívást kapott a fesztivál hivatalos versenyprogramjába.