2026.szeptember.23. szerda.

EuroAstra - Petrásovits Zoltán

2018_orgonapont_banner_828x465.jpg
Idén augusztusban ismét izgalmas zenei élményeket ígér az OrgonaPont koncertsorozat, melyben a hangszerek királynője varázsol csodás hangulatot a könnyed, nyáresti programok kedvelői számára.   A Filharmónia Magyarország nyári sorozata augusztus 31-ig az ország egész területére elviszi az orgona által nyújtott különleges hangulatot.  
digi_internetpiac.jpg
2018 júniusától a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. az Invitel Távközlési Zrt. megvásárlásával új struktúrában folytatja tovább tevékenységét. A felvásárlás átrendezte az erőviszonyokat a hazai távközlési piacon. A DIGI Csoport átvette az első helyet a hazai műsorterjesztési szegmensben, az internet- és hangszolgáltatások területén pedig a második legnagyobb szolgáltatóvá vált.
Egy 1 km hosszú vásznon örökítette meg a Duna egyedülálló tájait, valamint veszélyeztetett növény- és állatfajait a szerbiai Szond városából származó Ana Tudor festőnő. A világ leghosszabb dunai képe hosszú útra indult ezen a nyáron a Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig: az Art of Danube kiállítás különböző országokat érintve 13 városban áll meg, többek között Budapesten is: július 24-én, csupán egyetlen napig állomásozott. A kiállítás hazai partnere a WWF Magyarország, valamint...
15687_main.jpg
Az Egyesült Államok és Kína továbbra is élen jár a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásában, azonban Japán, Izrael és az Egyesült Királyság kezdi beérni a két nagyhatalmat – derül ki az EY felmérésből, amelynek során a terület 126 vezető szakértőjét kérdezték meg. A robotika továbbfejlesztésének legnagyobb akadálya a szakemberek hiánya.
sysadmin3.jpg
Lefagyott gép, elfelejtett jelszó, leállt nyomtatás, vírustámadás, nem megérkező e-mailek, – mind mind olyan problémák, melyek esetén azonnal hívjuk a rendszergazdákat. Ők pedig ott teremnek, ki tudja honnan jönnek és hová mennek, három kattintás és megoldották a végzetesnek hitt problémát. El sem tudunk képzelni olyan világot, melyben nincsenek olyan magasan képzett informatikusok, akik a háttérből, sokszor láthatatlanul segítik a munkánkat. Mi lenne velünk, ha nem lennének? Az ESET szakemberei...
belart.jpg
Tavalyi nagysikerű vendégszereplése után idén visszatér a Margitszigetre a világ egyik legérdekesebb táncelőadásait létrehozó társulata, a Béjart Ballet Lausanne, akik a jubileumi turné után most Mozart legnépszerűbb művét, a csodálatos Varázsfuvolát varázsolják a színpadra a klasszikus balett nyelvén, először Magyarországon!
golyatocs_fekvokep_apaj_20150730_orban_zoltan_0001.jpg
A 2019 év madara címet elnyerő gólyatöcs (Fotó: Orbán Zoltán) Lezárult a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) internetes szavazása 2019 év madaráról. A legtöbb szavazat a gólyatöcsre érkezett, ezért a civil szervezet ennek a madárnak, illetve élőhelyvédelmi lehetőségeinek bemutatásával foglalkozik kiemelten a jövő évben.  
20180723_illusztracio_tippek_bringazoknak.jpg
A biciklizés egyszerű, környezetbarát és egészséges módja a közlekedésnek és a sportolásnak is. De tekerni is csak körültekintően és felkészülten szabad, hogy elkerüld a baleseteket és a sérüléseket. A Hankook most elárulja, hogyan lehetsz igazán felelős sportember: mire kell figyelned bringázás közben és hogyan gyűjthetsz mindeközben jótékony kilométereket a Bátor Tábornak.