A NAV több ellenőrzés alkalmával tapasztalta, hogy a turizmusfejlesztési hozzájárulás fizetésére kötelezett adózók adóbevallási és megfizetési kötelezettségeiket számos esetben elmulasztják, amely többnyire a tájékozatlanságra vezethető vissza.
EuroAstra - Petrásovits Zoltán
Idehaza még mindig a ventilátorok számítanak a legkeresetettebb termékeknek a hűtéstechnikai készülékek között, annak ellenére, hogy azok működés közben csak megkavarják a levegőt. „Az idei év viharos, fülledt nyári időjárása miatt azonban egyre többen gondolkoznak az otthoni levegő hűtésében és páramentesítésében” – hívta fel a figyelmet Lucza András, a Sencor termékmenedzsere. Hozzátette: egy Sencor professzionális mobil klímáért 90-110 ezer forintot is elkérhetnek.
A magyar munkavállalók rugalmasságra vágynak, ugyanakkor a hazai vállalatok még le vannak maradva ezen a téren. A Randstad Workmonitor első negyedéves felmérése szerint míg nemzetközi szinten már tízből négy munkavállaló dolgozik rugalmas munkarendben, nálunk mindössze tízből három. Pedig a dolgozók szerint a távmunka és rugalmas időbeosztás növeli a hatékonyságot, ami a vállalatok számára is egyértelmű előnyt jelent.
A BME Építőmérnöki Kar Építőanyagok és Magasépítési tanszékén 2018. július 17-én ünnepi ülésen köszöntötték Dr. Gálos Miklós nyugalmazott egyetemi tanárt 80. születésnapja alkalmából.
Az egyszerűsített végelszámolás a fizetésképtelennek nem minősülő cégek megszüntetésének leggyorsabb módja. 2018. július 1-től a cégtörvény módosítása jelentős változásokat hozott a cégek egyszerűsített végelszámolásának szabályozásában. A változások alapvetően a cégek megszüntetésének további egyszerűsítését szolgálják. Nézzük meg, melyek az egyszerűsített végelszámolás legfontosabb változásai.
A 2019 év madara címet elnyerő gólyatöcs (Fotó: Orbán Zoltán) Lezárult a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) internetes szavazása 2019 év madaráról. A legtöbb szavazat a gólyatöcsre érkezett, ezért a civil szervezet ennek a madárnak, illetve élőhelyvédelmi lehetőségeinek bemutatásával foglalkozik kiemelten a jövő évben.
Gallup a Romániában kiadott 7200 Lei névértékű bélyegen. Nem friss, de jellemző hír, bezárta irodáját a magyarországi Gallup Intézet. Amely a rendszerváltás óta működött hazánkban. A Gallup a világ legrégebbi, nemzetközileg is legismertebb kutató- és tanácsadócég, számos országban működik, általában a fővárosokban. De ki a cég névadója?
Július 18-ától megnézhető online a WireLess, Pataki Szandra METU-s diplomafilmje. „Az animáció saját világ, saját szabályokkal, a lehetőség arra, hogy olyan módon mutassak be egy történetet, ahogyan még nem látták.”
Zenekísérettel és fényjátékkal kísért tárlatvezetéssel várják a látogatókat július 18-tól Debrecenbe a Déry Múzeum Munkácsy termébe.
A LEGO Csoport bejelentette, hogy megjelent a kifinomult kütyük sokaságát és az ikonikus Aston Martin DB5 eleganciáját kombináló LEGO Creator Expert James Bond™ Aston Martin DB5 (10262) modell, amely július 18-tól kizárólag a LEGO Store üzletekben és a shop.LEGO.com oldalon érhető el.
Ugyanaz az élelmiszer, azonos csomagolás, ugyanolyan minőség? Az Európai Parlament képviselői szerint a „kettős minőség” megvezeti a fogyasztókat, köztük a magyarokat is.
