EuroAstra

AZ ADVENTI IDŐSZAK JELKÉPEI

Az advent minden évben a Szent András napjához (2012-ben november 30-hoz) legközelebb eső vasárnap kezdődik, és négy hétig tart. A katolikus vallásban a színe lila.

 

Az advent minden évben a Szent András napjához (2012-ben november 30-hoz) legközelebb eső vasárnap kezdődik, és négy hétig tart. A katolikus vallásban a színe lila.

 

E négyhetes periódusban folynak a karácsonyi előkészületek, amire a neve is utal: adventus, magyarul: jön, eljövetel. Advent idején a lelkeknek is fel kell készülniük az Úr születésének napjára. Régen szokás volt ilyenkor négyhetes böjtöt tartani, a zajos ünnepségektől távol maradni. A házasságkötéseket is tiltották, bár az 1661. évi nagyszombati egyházi zsinat püspöki engedélytől tette függővé az esküvőket (bizonyára a sürgős esetekre való tekintettel). A böjtölés hagyománya a 20. század közepétől szűnt meg (nyilván a háborúk és a nyomor miatt).

 

Az adventi koszorút a pogány ünnepektől kölcsönöztük. Elődeink szalmából, fűzfavesszőből vagy fenyőágakból font koszorúval védelmezték a házat a gonosz szellemek ellen. Ma az adventi koszorú a lelki felkészülést mutatja, a rajta gyújtott gyertyák pedig a fény (azaz Jézus) eljövetelét jelképezik az 1600-as évek óta. A mai koszorúk örökzöldekből készülnek, az élet folytonosságára utalnak. A koszorú szúrós levelei a töviskoronát jelenítik meg, a kör alak a halhatatlanságot és az örökkévalóságot idézi. A koszorút díszítő tobozok, dió vagy makk pedig az élet és a feltámadás jelképe.  

 

Egyes örökzöldeknek különböző jelentésük van: a babér az üldöztetés és a szenvedés utáni győzelem jelképe, a fenyő és a tiszafa a halhatatlanság szimbóluma, a cédrus erőt és gyógyulást jelent.

 

A négy gyertya advent négy hetét jelenti. Egyes magyarázatok szerint 4000 év telt el Ádám és Éva Paradicsomból való kiűzetése és (a Megváltó) Jézus születése között. A lila gyertya az ima, a bűnbánat és a készülődés színe. A harmadik vasárnapon a rózsaszín gyertyát gyújtják meg, amikor a születésre való várakozás a csúcspontjára ér. A gyertyák az eljövendő fény erősödését mutatják. Magyarországon csak a 20. század közepétől vált divatossá az adventi koszorú. Olykor ötödik gyertya is előfordul, az angyalok jelképe, tehát fehér. Manapság az adventi gyertya és a koszorú inkább csak dekoráció.

 

Az adventi naptáron 24 ajtó van, amelyekből december elsején lehet az elsőt kinyitni, majd karácsonyig minden nap egyet. A kis ajtókban képeket vagy bibliai idézeteket rejtettek el. Újabban a gyerekek így számolják az időt karácsony napjáig, és a kis ajtókban csokoládét találnak. Az adventi naptár – akárcsak a karácsonyfa állítása – Németországból származik. Az 1800-as évek elejétől terjedt el egész Európában és Észak-Amerikában.

DOBI ILDIKÓ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük