Az unióban is gyógyíttathatjuk magunkat

Az „Uniós rendelkezések a szociális biztonságról" című útmutató naprakész információkat nyújt az utazó, más államban munkát vállaló európai polgárok számára, hogy jobban ismerjék a szociális biztonsággal kapcsolatos jogaikat, amikor egyik uniós tagállamból a másikba utaznak. Ha itthon korlátozottan áll rendelkezésünkre egy ellátás, akkor jogunk van igénybe venni a biztosító támogatását a külföldi gyógykezeléshez. Az útmutató a Közösségi rendelkezések a szociális biztonságról című kiadvány (KE-64-04-022-HU-C, ISBN 92-79-000002-0) frissítése, amely az OEP oldalán olvasható,de a cikk végén lévő linkről letölthető.

Az „Uniós rendelkezések a szociális biztonságról" című útmutató naprakész információkat nyújt az utazó, más államban munkát vállaló európai polgárok számára, hogy jobban ismerjék a szociális biztonsággal kapcsolatos jogaikat, amikor egyik uniós tagállamból a másikba utaznak. Ha itthon korlátozottan áll rendelkezésünkre egy ellátás, akkor jogunk van igénybe venni a biztosító támogatását a külföldi gyógykezeléshez. Az útmutató a Közösségi rendelkezések a szociális biztonságról című kiadvány (KE-64-04-022-HU-C, ISBN 92-79-000002-0) frissítése, amely az OEP oldalán olvasható,de a cikk végén lévő linkről letölthető.

Az útmutató részletezi a szociális biztonságra vonatkozó koordinált uniós rendelkezéseket, és kifejti, hogy a polgárok milyen jogokkal rendelkeznek munkavállalóként, turistaként, diákként, munkanélküliként vagy más nem aktív személyként, nyugdíjasként vagy harmadik ország állampolgáraként. Többek között betegség, gyermekszülés, munkahelyi baleset, rokkantsági, valamint öregségi nyugdíj esetére, illetve az európai egészségbiztosítási kártyára vonatkozóan ad információt, példákkal segítve a megértést. Lapunk a gyógykezelésre vonatkozó passzust emelte ki tájékoztatásképpen, de természetesen az egész dokumentum hozzáférhető a cikk végén található linken.

A gyógykezelésre vonatkozó szabályok

Ha valaki abból a célból utazik egy másik államba, hogy ott gyógykezelésben részesüljön, a gyógykezelés költségei csak akkor terhelik kizárólagosan az érintett biztosítóintézményét, ha attól előzetesen engedélyt kért. Az engedélyezés rendes esetben az egészségbiztosítási intézmény hatáskörébe tartozik.
A külföldi gyógykezelésre vonatkozó engedély nem utasítható el, ha a szükséges gyógykezelést az érintett állampolgár államának jogszabályai szerint a biztosítónak fedeznie kell, de az adott pillanatban nem áll rendelkezésre az ellátást nyújtani képes intézmény. Ebben az esetben az illetékes intézménynek ki kell állítania a beteg részére egy meghatározott nyomtatványt, amely tanúsítja, hogy a beteg jogosult a kezelés külföldön történő igénybevételére. Bizonyos esetekben még arra is lehetőség van, hogy a lakóhelye szerinti állam megtérítse a beteg további költségeit.

(Éppen ennek kapcsán merült fel a parlament egészségügyi bizottságának egyik tavaszi ülésén, hogy ez a lehetőség egyik eszköze lehet az itthoni, egyre hosszabb várólisták letörésének. Ám nyilván nagyon sokan nem tudják vállalni a jelentős utazási költséggel, nyelvi nehézségekkel járó kezeléseket, hiába az engedélyezett, támogatott és gyorsabb gyógyulást szolgáló lehetőség. – a szerk.)

Az Európai Unió Bírósága továbbá úgy határozott, hogy azok az egészségbiztosítással rendelkező személyek, akiknek nincs az illetékes nemzeti intézményüktől engedélyük, szintén kérhetik a társadalombiztosítási pénztáruktól a másik tagállamban, a kórházi struktúrán kívül igénybe vett gyógykezelés költségeinek megtérítését, a biztosítás helye szerinti állam tarifái szerint – a különbség nyilván a beteget terheli.

Az elutasítás nem lehet diszkriminatív

Ugyanezen ítélkezési gyakorlat szerint a Bíróság végkövetkeztetése az volt, hogy a szociális biztonsági intézmények bizonyos esetekben elutasíthatják a másik tagállam által az érintett országban való kórházi kezelésre vonatkozóan kiadott engedélyt. Az ehhez a döntéshez vezető adminisztratív engedélyezési eljárásoknak azonban ismert, objektív és nem diszkriminatív kritériumokra kell alapulniuk.

Ezeknek a kritériumoknak biztosítaniuk kell, hogy a nemzeti hatóságok a mérlegelési jogkörüket anélkül gyakorolják, hogy visszaélnének a hatalmukkal: az eljárásoknak könnyen hozzáférhetőknek kell lenniük, biztosítaniuk kell az engedélyezési kérelmek objektív és ésszerű határidőn belüli elbírálását, valamint az engedély megtagadása esetén lehetővé kell tenniük a bírósági vagy azzal egyenértékű fellebbezést. Ezenkívül a nemzeti hatóságoknak minden esetben figyelembe kell venniük az egyes esetek sajátos körülményeit, azaz a beteg egészségi állapotán túl a kezelési történetet is.