Bábel Balázs érsek Húsvét Vasárnapi Szentbeszéde

Elhangzott 2010. április 4-án Kalocsán, a székesegyházban

Azon az első húsvéton, amikor Jézus föltámadt egy megszokott, kérlelhetetlen sorrend borult föl, születünk, élünk és meghalunk, mert a halál életre változott.

Megrengetett egy életérzést, ami a földi élet halálra szántságából lidércként nehezedik az emberi fajra, hogy nincs semminek értelme, ha egyszer a halállal minden megszűnik. Jézus föltámadása, hitelesítő pecsétje volt életművé-nek, mely a keresztények számára a hit alapja és tárgya lett. Ebből forrásozik a sajátosan keresztény élmény, a megváltás feletti öröm és a legnagyobb. Húsvét ünnepe a halálból való szabadulásnak öröme és annak ünneplése. Ezt az ünnepet immár kétezer év óta szakadatlanul tartjuk, isteni erőforrásból, ez önmagában is bizonyítéka lehet Krisztus föltámadásának. A mai nap ápr. 4-e évtizedeken át egy másfajta szabadulásnak mondott állami ünneplés volt. Abban a pillanatban, amikor megszűnt kötelező volta, elmaradt az ünneplés, mert nem volt igazságtartalma. Annak az eseménynek képei, szobrai elfelejtődnek és nincsen szent emléke. Nem így Jézus Krisztus föltámadásának minden, ami rá emlékeztet, becses ereklyévé válik.
Az idei tavaszon közszemlére helyezik ki a híres torinoi leplet, amelyet keresztény hagyomány annak a gyolcsnak tart, amivel Jézus holttestét a keleti szokás szerint beburkolták. Bár nem tartozik a hittételek közé ennek igazsága, mégis elgondolkodtató, hogy az ősi húsvéti elbeszéléseknél szó van halotti lep-lekről, amelyekről a mai evangélium is tanúsít, s amelyek végül is kiváltották a szeretett tanítványban, az evangélium írójában Krisztus föltámadásába vetett hitet. Neki nem kellett, hogy megjelenjék a föltámadt Jézus, mint a többi apostolnak, nem kellett megtapogatnia, mint Tamásnak, nem kellett a földre terülnie, mint Saulnak, hogy meggyőződjék arról, hogy Jézus föltámadt.

Ez azonban éppen azért volt lehetséges, mert ő volt a végig hűséges, Jé-zust végig szerető tanítvány, aki a kereszt alatt is ott állt, ez a maradandó szeretet, ami csak személyek között lehetséges, kevés jellel is megdönthetetlenül bizonyította, hogy Jézus, ahogyan megmondta, föltámadt. Az egymást szerető emberek apró jelekből – mondjuk a betegnek adott pohár vízből – is tudják azt, hogy kicsoda a másik számára.

János evangélistának az értelem útján az összehajtogatott leplekből adta Isten azt a kegyelmet, hogy megbizonyosodjon. Sokan átéltünk már sajnálatos módon betörést házunkba, ahol legnagyobb elkeseredésünkre mindit fölforgatva találtunk. A rablók nem tesznek maguk után rendet. Itt a sírban, Krisztus fejét takaró kendőt összehajtogatva találták. Isten szereti a rendet. A világ teremtésekor a káoszból megteremtette a kozmoszt, a nagy világmindenséget, aminek tudományosan is kutatható rendje van. Keresztelő János is úgy mutatta be Jézust, hogy a Szentlélek erejében kitakarítja majd a szérűjét, azaz rendet hoz az emberi világba. Így Isten minden nagy művében a föltámadáskor ajándékként adott bé-kében is benne lakozik a rend, mert ahogy Szent Ágoston mondja: „A béke, a rend nyugalma". Béke Istennel, önmagammal, környezetemmel.

Érdemes arra odafigyelni, hogy János evangélistában az emberi személyiség minden rétegét megérintette a föltámadt Krisztus győzelme, értelmével meggyőződött róla, szeretete átjárta érzelemvilágát, hite pedig a későbbi legna-gyobb áldozatokra is képesítette. Ahogy levelében írta:" Megismertük a szeretet, amellyel Isten szeret bennünket, és hittünk benne". (1.Jn. 4-16,) Az Isten lénye-ge a szeretet, amit Jézus földi életében kereszthalálával mutatott be. Ő mondotta:"Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátai-ért." (Jn. 15,13). Ez a szeretet törte össze a bűnnek, gyűlöletnek és halálnak bilincseit. Ahogyan a húsvéti öröménekben énekeljük: A halál bilincsét ekkor törte szét Krisztus és az alvilág mélyéről, mint győző tért vissza… Ó milyen csodálatraméltó atyai jóságod hozzánk! Ó kimondhatatlan szeretet és jóság! Isten szeretete mindenható akaratával egyesül, ahogyan a világ teremtésekor kimondta, hogy legyen, ugyanúgy ez a parancsoló mód érvényesült Jézus halálában, amire utal az evangélista: hogy az Írás szerint Jézusnak föl kellett támadnia a halottak közül.

Mit mond a mai kor emberének a Húsvét ünnepe? Átjárja-e a hívek életét teljességgel ez a bizonyosság? Vagy ott van, mint egy kő, amit még nem hengerítettek el lelkében a kétségbeesésnek, a bűnnek, a közömbösségnek, a fásultságnak és az Isten nélküliségnek a torlasza? Szent Pál azt írja: „Ha Krisztus nem támadt föl, hiábavaló a ti hitetek… a halottak nem támadnak föl, együnk-igyunk, hiszen holnap úgy is meghalunk". (1 Kor.15. 14, 32.)

Mi életerőnket vesztjük Krisztus föltámadása hite nélkül, a világ pedig pontosan úgy él körülöttünk, mint amiről szent Pál apostol ír, a teljes Isten nélküliség, és a pillanatnak élés. Az Egyház közmeggyőződése, hogy mind az üdvösség, mind a kárhozat már ezen a földön elkezdődik. Aki a föltámadás hitében él, az már lélekben föltámadt. Mindennapjaira kivetül az élet értelmének, az üd-vösségnek a reménye. Másként dolgozik, másként pihen, más válaszokat ad az élet nagy kérdéseire. És másként éli meg még szeretetteinek az elvesztését is. A föltámadás hite nélkül valamiként itt van az alvilág, ahová Jézus haláltusájában leszállt, amikor rázúdult a világ bűne, és egy pillanatra még azt is átélte, hogy elhagyta őt az Isten.

Hosszú idő óta azt tapasztaljuk, hogy a bűnök botrányig érésével agonizál körülöttünk a társadalom, hitüket vesztett emberek már nem bíznak semmiben senkiben, marad a pillanat hedonizmusa, a mindent birtokolni akaró korrupció és azt ezt befödő hazudozás. Jézus tanítja, hogy a pénzimádatnak és a hazugságnak közös szellemi atyja, a Gonosz lélek. (Mt. 6m 24,) (Ján. 8, 44.) Jézus elárultatásakor, a pénzt volt a csábító, de Jézus föltámadásakor is a pénz és a hazugság volt az eszköz arra, hogy a katonák mást mondjanak, ami történt; hazudják azt, hogy amíg ők aludtak, a tanítványok a sírból ellopták Jézus holttestét.

Lélekben föl tudunk-e támadni?

Húsvét ünneplése éppen ezt a reményt erősíti bennünk, mert a teológiai műszóval mondott: Myszterium Paschale, még pontosabban Krisztus halála és feltámadása, mellyel halálunkat halálával megtörte és az életet föltámadásával újjászerezte, a lelki halálból is fel tud támasztani. Nekünk keresztényeknek az a föladatunk, hogy erről tanúskodjunk családunkban, környezetünkben és né-pünkben. Ez az egyetlen útja, hogy jobbá legyen körülöttünk a világ. Az erkölcsi megújulás, amely nélkül nem tud talpra állni országunk, csak úgy lehetséges, hogy szilárd talajra kerül a meggyőződésünk, hogy van értelme a jónak, és a jó a földi életen is túlmutat. Ezért szükséges a Krisztus föltámadásába és a magunk föltámadásába vetett hit. Ahogyan az efezusi híveknek írta szent Pál: „Ne vegye-tek részt a sötétség meddő cselekedeteiben, inkább leplezzétek le őket, amit ugyanis titokban tesznek, azt még kimondani is szégyen, minden, ami világos-ságra jut, kiderül. Ezért mondják – Kelj föl te álmos, – támadj föl holtodból, – és Krisztus rád ragyog. (Ef. 5,11-14)
Amen.

Magyat Kurír