aláírSÜN 

Baj van a rendőrséggel. Nem kicsi. Nagyon nagy. És nem csak itthon, hanem a világ szinte minden országában.

aláírSÜN 

Baj van a rendőrséggel. Nem kicsi. Nagyon nagy. És nem csak itthon, hanem a világ szinte minden országában. A probléma gyökere mindenütt ugyanaz: a rendőrség nem az adott ország polgárait védi, hanem ilyen vagy olyan normák szerint saját öntörbvénye alapján működik. És ennek következménye, hogy összeborul a hasonlóképpen működő titkosszolgálatokkal, és más állami erőszakszervezetekkel.

Az ok adott. Tudjuk, hogy a rendőségek és a tikosszolgálatok erőszakszervezetek. Olyan állam által létrehozott alakulatok, amelyeknek az állam polgárait és a rendszer működőképességét kell TÖRVÉNYES keretek között biztosítani. S a gond éppen az utóbbiakkal van. Mindezen szervezetek először a nyilvános szabályozás alól vonták ki magukat, majd szépen lassan saját belső világukat kihasználva felépítették saját szabályaikat. Pontosabban azt: hogy nincsen szabály. Mert gyakorlatilag senki sem tudta, akarta őket ellenőrizni.

Ha csak a közelmúlt történésein megyünk sorra:

Die Welt

A napilap A rendőrség terrorral számolt a RAF elleni harcban című cikkében ismertet néhány most nyilvánosságra hozott szigorúan bizalmas aktát. Az elképzelés abszurdnak tűnik, de az 1970-es években a biztonsági szervek semmilyen lehetőséget sem kívántak kihasználatlanul hagyni a Vörös hadsereg Frakció (RAF) terrorja elleni harcban. Végül már az is felmerült, hogy terrorcselekményeket kövessenek el, amivel a RAF-ot vádolták volna. Az elképzelés részét képezte egy átfogó félrevezetési kampánynak, melynek bizonyítékai eddig a stuttgarti belügyminisztériumban tárolták hét lakat alatt. Az akták 1975-ből és 1976-ból származnak, s azt bizonyítják, hogy a szövetségi és a baden-württembergi bűnügyi hivatal félrevezető kampányt tervezett. Horst Herold a Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) akkori elnöke utasítására 1975 októberére kidolgozták a „Terrorelhárítás félrevezetési kampányának alapjait". Az ötletek a hamis hírek elterjesztésétől egészen az ellenséges csoportokba történő behatolásig és a bandán belüli konfliktusok felerősítéséig terjedtek. Ennek alapján a baden-württembergi tartományi bűnügyi hivatal (LKA) állambiztonsági osztálya kidolgozott egy dezinformációs modelltervet. Ebben úgy tűnik alig szabtak határt a készítők fantáziájának. Az állítólagos lista a „röplapok hamisításától", a média rendszerszerű félrevezetésén keresztül, egészen olyan merényletek tervezéséig tartott, mellyel később a RAF-ot lehetett volna megvádolni. Célként az állambiztonságiak „Berlin ivóvízellátását" és a hamburgi elektromos műveket javasolták. Az elképzelések megvalósításáról mindezidáig nem találtak semmilyen adatot a levéltárakban. „A dezinformációs koncepciót végül elejtették", nyilatkozta a Kuno Bux az LKA akkori vezetője, „mivel sem jogilag, sem politikailag nem volt megvalósítható".

(Mintha a történelem ismételte volna meg mafgát, hiszen a minta adott volt: A Reichstag égése, és az azt követő per….)

Linkek:

http://www.welt.de/politik/article3536741/Polizei-plante-Terror-im-Kampf-gegen-die-RAF.html

http://www.welt.de/welt_print/article3539805/Desinformationskampagne-gegen-die-RAF.html

A svájci rendőrség is többbször botrányba keveredett a bevándorlók kínzásával kapcsolatosan.

www.jak.ppke.hu/hir/ias/20083sz/16.pdf

De nem is kell olyannyira messzire mennünk. Egy magát jogállamnak mondó ország, az Amerikai Egyesült Allamok is terrorizmus elleni harc ürügyén kínzó börtönök egész halózatát hozta létre Guantanamón kívül, de Guantanamón is teljes nyugalommal kínozták a foglyaikat. Sőt, ami korábban csak az orosz és a német tikosszolgálatnál volt szokásban, tudományos alapossággal orvosok jelenlétében és tevőleges segítséggel.

A volt szocialista országok esetében szokták a rohamrendőrség vadállati kegyetlenségét kiemelni. Ebben a lengyelek, szlovákok és a magyarok vezetnek. Az erről szóló történeteket, jogerős rendőrséget elmarasztaló ítéleteket szinte nap mint nap olvashatjuk itthon. Szlovákiában rosszabb a helyzet, mert ott az erőszakszervezetet a lengyelhez hasonlóan -titkosszolgálataival együtt – a rezsim hagyományosan védi. Itthon is szeretné, de a részben független igazságaszolgáltatás következtében, amint kikerül a rendőrség holdudvarából az ügy, a független magyar bíróság igazat ad az áldozatoknak.

Ha tovább megyünk, láthatjuk, hogy az erőszak teljesen szükségszerűtlen és véletlenszerű. A Magyar Rendőrség SÜN! Kiáltása – amikor  fügetlen kiemelő rendőri egységek rohanják le az embereket, a hazai folklór részévé vált. És mint a legutóbbi 2009 március 15-I megmozdulásuk megmutatta, teljesen ártalmatlan embereket gyűjtenek be, vernek meg, kínoznak. Igaz ez utóbbit most már a Hatóság falai között teszik a tudatosan félreértelmezett szabályzatokra hivatkozva. És a hatalom falaz, maszatol, ködösít. Így elérték, hogy az emberek akkor sem hisznek az IRM vagy a rendőrség szóvivőinek, amikor történetesen igazat beszélnek.  E mellett az állami erőszakszervezetek sajnos egyre több jogot kapnak. (Hol a rendészeti feladatokkal, hol a terrorizmussal, hol a fekete gazdasággal indokolják mindezt.) No meg olyan emberanyagot válogatnak tudatosan össze, amelyek lassan agressziójuk miatt békeidőben nem engedhetőek a civil lakosság közelébe. Mert a kiválogatásuk tudatosan úgy történt, hogy emberséget ne ismerjenek, legyenek agresszívek, hiszen parancsra lehet hogy a tömeg közé kell lőniük.(Ezt mi a régi Forradalmi Karhatalmi Ezredektől, melyek a Határőrség fegyveres alakulatai voltak, a régi AVH egységek örökösei vettük át.)

Minden ami SÜN!

http://szentkoronaradio.com/belfold/2009_04_10_sun-dosszie

Ha tovább megyünk láthatjuk e rendőrségi hozzállás elkezdte szedni ártatlan civil áldozatait. Míg itthon az ártatlan emberek túlélték (eddig) a eseményeket- csak legfeljebb megrokkantak -, Angliában eddig két (bevallott) halottja van az eseményeknek. Egyik a londoni pokolgépes merényletek után nem sokkal egy brazil villanyszerelő, a másik egy közelmúltban tartott G20 csúcs alatt egy hazafele igyekvő újságárus, akik szó nélkül leütöttek a magukat rendőrnek mutató egyedek. Ennek megelőzésére – mármint arra, nehogy kiderüljenek az ilyen esetek – Angliában újabban tiltják az intézkedő rendőr fotózását, sőt a terror veszélyre való hivatkozással lassan már az utcai fényképezést is. Amit nem dokumentálnak az nincs. Mintha a magyar filozófiát hallanánk. A kapitalista és az ex kommunista rendőrségi kultúra eggyé forr.

Olaszországban  pár esztendeje a G20-as csúcs idején szintén nagyon sok ártatlan ádolzat volt, akik a Latin Amerika-I szintű rendőrterrornak estek áldozatul.

USA nem véletlenül nem szerepel felsorolásunkban. Ott más a rendőri kultura, ott az agresszió kultúrája hatja át a rendőrséget, de ezt megpróbálják bizonyos szabályok közé szorítani. Sokszor sikertelenül, és akkor ha véletlenül kiderül hogy saját kedvükre kinozták, bántalmazták az ellenállást nem tanúsítót elfogottat, lesz egy műbalhé, esetleg egy kis zavargás, és minden marad a régiben. Évekkel ezelőtt San Francisco-ban járván egy konferencián beszédbe elegyedtem az oda kirendelt rendőrrel. A harmadik nap már ott tartottunk, hogy őt azért rendelik ki mindig konferenciákra, mert több nyelvet beszél, és kollégái nem tartják elég keménynek.

Ekkor neki szögeztem a kérdést: Vajon miért vannak a halálig tartó autós üldözések lövöldözések, amikor a rendörök kimennek egy bűncselekmény helyszínére. A válasza mindig felmerül bennem azóta, amikor amerikai reality rendőr filemeket látok:

"Ez legtöbbször akkor van, ha első bűntényes az illető. Annyira fél a rendőrség módszereitől, valamint az amerikai börtönrendszertől, hogy sokszor inkább a "rendőrökkel segített öngyilkosságot"választja. Vagy attól fél, hogy priusza lesz, mert akkor a rendőrök minden hasonló bűncselekménykor előveszik, és vele szeretnék elvitetni a balhét. Akkor is ha nem ő tette. Mert eredmény az kell! Ezért lő a rendőrökre a megadás helyett a bűnözö, a rendőrök megtámadásával minél több rendőrt szeretne átvinni a másvilágra, mielőtt lelőnék. Ezen csak nagyon lassan a rendőrségi és börtönrendszer átalakításával lehetne segíteni. Amerikában egy ilyen pedig elképzelhetetlen."

A fejlődési irányok sajnos úgy alakultak, hogy a polgások egyre kevesebb segitségret kaphatnak attól a szervezettől, amely erre hivatott, a rendőrségtől. Mint ahogy az igazságszolgáltatás átalakul gépies jog kiszolgáltatássá, ahol az igazság helyett a jog betűje a mérvadó, sokszor az sem, hasonlóan a rendőrök és a "pofabe" rendjét biztosítják. Néhány helyen egyre erősebb költsévetés kiegészítő – értsd önkényesen bírságoló – szerepben.

Az állampolgárok ezek után érthetően elfordulnak. Elveszitik rendőr tiszteletüket.  Nem véletlen itthon sokan egyszerűen AVH névvel illetik e szervezet egyes elemeit. És ezzel párhuzamosan saját szervezkedésbe kezdenek, Olyan szervezetet akarnak kialakítani, melyben őket jól ismerő, hozzájuk, a közösséghez közel álló, megbizható emberek ügyelnek a rendre.

Igy jönnek létre a polgárőrségek, mezőőrségek, és a kit tudja milyen legális vagy féllegális szervezetek. Ezek ellensúlyozására pedig azok az őrző-védő szolgálatok, melyeknek nem érdeke a nyugalom, és melyek saját embereikkel ott folytatják a rendőr terrort, ahol a hivatásosak abbahagyták. Időnként még a személyek is azonosak.

Szakértők azt mondják: kiútként egy olyan többszintű rendőrség kell, ahol az egyes szintek önálló szervezetek és egymást ellenőrzik. Spanyolországban van erre egy egészen érdekes rendszer, ahol külön van az állami rendőrség, a városi rendőrség, a csendőrség, a katonai csendőrség, az autópálya rendőrség, katonai csendőrség és még pár hasonló szervezet. Romániában a diktátor bukása után egy hasonló átalakítás igencsak jelentősen megnövelte a falvak közbiztonságát, csökkentve a balkáni korrupciós állapotokat.

A hazai rendőrség is mindent megtesz, hogy az polgár ha rendőrt lát inkább átmenjen az út másik oldalára. Mert itthon az igazoltatás az emberek vegzálása, alakiztatása. Gépkocsi ellenőrzés az mindemellett pénzbehajtás is. A rendőrállomány egy része, a BKV ellenőrökhöz hasonlóan nyugodtan elmehetne tánc és illemtan órára. Ugyanakkor segíti a rendőri jogsértéseket, hogy a rendőrnek BÁRMI ÁRON be kell fejezni egy megkezdett rendőri intézkedést. Akár az intézkedésre vont élete áran. Ha jogsértő – amit természetesen az önmagától (sem) független rendőri vezetés vizsgál ki – utólagosan lehet panaszt tenni.

Joggal tehetjük fel a kérdést? Ki véd meg bennünket saját rendőrségünktől? Nyilvánvalóan a törvényhozóknak kellene rájönni minderre, és megtenni a megfelelő lépéseket. Az állampolgár egyet tehet: lábával szavaz. Elmegy olyan országba, ahol kevésbé, vagy egyáltalán nem zargatják oktalanul. Mert a polgár egészen eddig törvénytisztelő, míg ezek a szabályok betarthatóak, világosak, és láthatóan a közösség és az ő érdekét egyformán szolgálja. Igy például képes Ausztriában, Szlovéniában úgy élni, hogy nem kerül konfliktusba a rendőrökkel, Hacsak… hacsak nem politikailag aktív. Csak élni és dolgozni szeretne.

Azért Ausztriában sem feddhetetlen a rendőrség. Foglmazzunk inkább úgy: az átlagpolgár számára elviselhető. Néhány eset az Amnesty International esettárából. Kezdjük az osztrákkal:

Ausztria: Rasszizmus az igazságszolgáltatásban és a rendészeti szerveknél

   

„Kire számíthat az, akit a rendőrség nem hajlandó megvédeni?"

(Egy török eredetű osztrák állampolgár, aki kétszer képviselte Ausztriát az olimpiai játékokon)

„Az intézményes rasszizmus áthatja az osztrák rendőrséget és a büntető igazságszolgáltatás más területeit", írja az Amnesty International mai jelentése. A szervezet felszólítja a rendőrséget és az igazságszolgáltatás többi szerveit, hogy mindenkit azonos elbánásban részesítsen származásától és bőrszínétől függetlenül. 

„Az igazságszolgáltatás fogalmával teljesen összeegyeztethetetlen az, hogy Ausztriában gyakorlatilag kétszintű igazságszolgáltatási rendszer működik. A külföldiekkel, vagy bizonyos vallási és etnikai csoportokkal kapcsolatos sztereotípiáknak és a mindennapos társadalmi előítéleteknek semmi keresnivalójuk a rendfenntartás folyamatában." – nyilatkozta John Dalhuisen, az Amnesty International Ausztria szakértője. 

Az osztrák hatóságoknak egyértelművé kell tenniük mind az igazságszolgáltatásban dolgozók, mind a szélesebb közvélemény előtt, hogy a fogvatartottak bántalmazása és rasszista megkülönböztetésük semmilyen körülmények között sem fogadható el, és az ilyen magatartást a rendészeti szervek kivizsgálják és a megfelelő módon kezelik.

Az „Áldozat vagy gyanúsított? Bőrszín kérdése. Rasszista diszkrimináció az osztrák igazságszolgáltatásban " című jelentés az osztrák rendőrség által elkövetett faji alapú visszaéléseket és hátrányos megkülönböztetést mutatja be, valamint rávilágít arra, hogy az osztrák igazságszolgáltatás egésze nem képes azonos bánásmódot biztosítani a migránsok és az etnikai kisebbségek tagjai számára.

Az Amnesty International kutatása szerint a színes bőrű osztrák állampolgárokat nagyobb valószínűséggel gyanúsítják bűntény elkövetésével, illetve nagyobb eséllyel számíthatnak nem megfelelő bánásmódra a rendőrség részéről. Lényegesen kisebb eséllyel számíthatnak azonban arra, hogy panaszukat az igazságszolgáltatás képes méltányosan kivizsgálni, és adott esetben számukra jogorvoslatot biztosítani.

John Dalhuisen elmondása szerint a rendőrség diszkriminatív gyakorlata olyannyira elterjedt, hogy emiatt nem csupán az egyének, hanem egész kisebbségi közösségek érzik kifejezetten fenyegetve magukat.

Nincsenek statisztikai adatok a nem megfelelő rendőrségi bánásmód miatt panaszt emelők etnikai hovatartozásáról, vagy a rendőri bántalmazás áldozatairól. Az igazságszolgáltatási rendszer rasszizmusának gyanúja elmondások alapján merült fel, továbbá azért, mert a rendőri bántalmazást elszenvedők körében az Amnesty International felé jelzett esetek többségében megdöbbentően nagy százalékában az áldozat etnikai kisebbségi csoport tagjának bizonyult.

Az Amnesty International-t aggasztja, hogy a rendőrség által bántalmazott vagy az igazságszolgáltatásban nem megfelelően kezelt személyek többsége nem lesz képes jogorvoslati lehetőséget találni ugyanazon igazságszolgáltatási rendszeren belül. A panaszokat nem vizsgálják ki megfelelően, a rendőrség dolgozói ellen nem tesznek feljelentést, vagy ha mégis, úgy aránytalanul könnyű büntetést kapnak.

„Legfőbb ideje, hogy a politikai vezetők és a hatóságok tisztviselői elismerjék a rendőrségen belüli rasszizmus problémáját. A társadalom nem bízhat meg a rendőrségben, ha a rendőri tisztviselőkről kiderül, hogy súlyos emberi jogi sértéseket követtek el, és mégis a helyükön maradnak, mondta el John Dalhusien.

Az Amnesty International felszólítja a hatóságokat, hogy

a rendészeti szervek rasszista gyakorlataival kapcsolatos állításokat megfelelően vizsgálják ki, és az elkövetőket arányos büntetésben részesítsék;

javítsanak a rendészeti szervekben megjelenő rasszista gyakorlatok kiszűrésén és a megfelelő intézményes válasz kidolgozásán;

tudatosítsák a rendészeti dolgozókban a diszkriminációmentes bánásmód kötelességét; biztosítsák a külföldi állampolgárok és etnikai kisebbségek tagjai által bejelentett bűnesetek vizsgálatát és az eljárások ügymenetét, ide értve a rasszista indítékkal elkövetett bűncselekményeket is.

Esetek:

2006. április 7-én Bakary J. gambiai állampolgárt egy Gambiába tartó repülőre ültették, miután kiszabadult a börtönből.  A fedélzeten Bakary J. tudatta a személyzettel, hogy akarata ellenére toloncolják ki az országból. A pilóta ennek megfelelően ragaszkodott hozzá, hogy leszálljon a gépről. A rendőrök ezután egy elhagyatott raktárépületbe vitték, ahol megverték és erőszakosan a padlóra lökték. Az egyik rendőr Bakary J. fejét, és nyakát ütötte, amíg a padlón feküdt. Ezután kórházba vitték, ahol azt állították, hogy a fogva tartott menekülési kísérlet közben szenvedett sérüléseket a fején, csípőjén, bal vállán és gerincén. Bakary J. felesége eközben kapcsolatba lépett az Amnesty International-lel és a médiával, és nyilvánosságra hozta az ügyet. Az esetet ezek után kivizsgálták, és per indult a rendőrök ellen. Kevesebb, mint egy év felfüggesztett börtönbüntetést kaptak, amelyet a bíróság később pénzbüntetésre enyhített, majd később ezt az összeget is csökkentette. Mindössze hét hónappal az eset után az elítélt rendőrök újra munkába állhattak, bár más beosztásban.

2006 októberében a ghánai származású A. épp munkahelyéről sétált hazafelé Bécsben, amikor egy férfi mellérohant az utcán, fényképeket készített róla és drogkereskedőnek nevezte. A. megpróbálta kivenni a kezéből a fényképezőgépet, ekkor a férfi felesége is megjelent, és gázspray-vel A. szemébe fújt. A támadás után A. magatehetetlenül hevert az utcán, a férfi pedig baseball-ütővel készült nekitámadni, de a járókelők megakadályozták benne, és kihívták a rendőrséget. A kiérkező rendőrök azonban nem voltak hajlandók felvenni a szemtanúk vallomásait, a támadó pár elleni vádakat pedig elejtették.

H. lengyel származású osztrák állampolgár 2007 júniusában késő este hazafelé tartott Bécsben, amikor egy lengyelül beszélő csoporttal találkozott, akik két emberrel vitatkoztak. H. sikertelenül próbált segíteni a helyzeten. A rendőrség akkor érkezett a helyszínre, amikor a vita már megszűnőben volt. A tanúvallomások felvétele helyett a rendőrök sértegetni és ütlegelni kezdték H-t, majd a földre lökték. H. a mobiltelefonján a vészhelyzeti szolgálati egységet hívta, akik rögzítették a hívást, amelynek során hallható volt, ahogy a rendőrök H.-t ütlegelik és „kis segglyuknak" nevezik. Ezután rendőrjárműbe ültették és tovább verték. Vádat emeltek ellene rendőri hatósággal szembeni ellenállás miatt. H. panaszt emelt, de a rendőrökkel szemben valamennyi vádat elejtették. A H. elleni vádakat csak akkor ejtette a bíróság, amikor a Független Közigazgatási Szenátus elé terjesztette fel az ügyet.

Franciaország: A rendőrségre nem vonatkoznak a törvények?   

A rendőrök által, jogellenesen elkövetett gyilkosságot, verést, faji megkülönböztetést és túlzott erő alkalmazását a nemzetközi jog minden körülmények között tiltja. Ennek ellenére az Amnesty International kiadott jelentése szerint, Franciaországban az emberi jogok megsértéséről szóló bejelentéseket csak ritkán vizsgálják ki alaposan, és a felelősök ritkán kerülnek bíróság elé.

„Egy olyan helyzetben, amikor a rendőri visszaéléseket nem vizsgálják ki, a rendőrök de facto büntetlensége, mely Franciaországban tapasztalható, elfogadhatatlan," mondta David Diaz-Jogeix, az Amnesty International Európai és Közép-Ázsiai Programjának aligazgatója.

Az Amnesty International Public Outrage: police officers above the law in France című jelentése elítéli azt a tényt, hogy egymás után látnak napvilágot a rendőri durva bánásmódról, faji megkülönböztetésről és túlzott erő alkalmazásáról szóló vádak, ugyanakkor az ilyen vádak kivizsgálásra irányuló eljárások még mindig nem felelnek meg a nemzetközi jog által támasztott követelményeknek. A szervezet észrevételezi, hogy egyre nő azoknak az eseteknek a száma, amikor a rendőrök által elkövetett visszaélések áldozatait vagy szemtanúit rendőri személy sértegetésével vagy megtámadásával vádolják meg („erőszak" és „ellenállás").

Azok az esetek, amelyeket az Amnesty International jelentésének elkészítése során tanulmányozott, azt mutatják, hogy bár a durva bánásmód és más, emberi jogokat sértő cselekedetek áldozatai között férfiak és nők is szerepelnek minden korosztályból, a panaszok nagy többsége etnikai kisebbségbe tartozó francia állampolgárokat, vagy külföldi állampolgárokat érint.

„A francia rendőrök nehéz és veszélyes munkát végeznek, amely gyakran hatalmas személyi kockázattal jár. Mindazonáltal, ha etikátlan rendőri cselekedetekre kerül sor, azonnali, alapos, független és pártatlan vizsgálatra van szükség," mondta David Diaz-Jogeix.

„Az embereknek bízniuk kell a rendőrségben, azonban manapság gyakran nem ez a helyzet. És ez addig így marad, amíg nem látják, hogy megfelelő fegyelmi intézkedések történnek, és a jogellenes cselekményeket elkövető rendőröket bíróság elé állítják pártatlan és független eljárás keretében. Ez azért is elengedhetetlenül fontos, hogy fenntartható legyen a rendőrök többségének pozitív megítélése, akik magas szakmai színvonalon, és a törvények betartásával végzik kötelességüket."

Habár nem minden, rendőrök ellen emelt panasz megalapozott, a panasztételek és a fegyelmi büntetések száma közötti eltérés felveti a kérdést, hogy vajon a vizsgálatok kellően alaposak és pártatlanok voltak-e. Értesülések szerint a rendőrségi vizsgálóbizottság által 2005-ben kivizsgált 663 panaszból 16 végződött elbocsátással, míg 2006-ban 639 panaszból mindössze nyolc végződött hasonlóan. A rendőrök ellen tett panaszok igen jelentős részét anélkül zárja le az ügyész, hogy bíróság elé kerülne az ügy.

„Az embereknek joguk van panaszt emelni, de a rendőrséggel szemben nem sok esélyük van a panasztevőknek. Az igazságszolgáltatás szükségszerűen részrehajló a rendőröket érintő ügyekben. Az áldozatokat, kiknek többsége etnikai kisebbséghez tartozó francia állampolgár, vagy külföldi állampolgár, az igazságszolgáltatás gyakran hagyja magára." – mondta David Diaz-Jogeix.

Az Amnesty International továbbra is arra kéri a francia hatóságokat, hogy tegyenek lépéseket a jelenlegi rendszer megreformálására, és állítsanak fel egy független rendőrségi panaszbizottságot, melynek megfelelő hatásköre és forrásai vannak mélyreható és eredményes vizsgálatok lefolytatására.

„A francia hatóságoknak intézkedésekkel kell biztosítani, hogy senki se kerülhesse meg a törvényt. Életbevágóan fontos, hogy a közvélemény bízzon a rendvédelmi erőkben." – tette hozzá David Diaz-Jogeix.

Az Amnesty International hosszú ideje aggódik a francia rendőrök által elkövetett, emberi jogokat sértő cselekedetekről szóló vádak miatt, és amiatt, hogy a felelősök nem kerülnek bíróság elé egy független, pártatlan és eredményes nyomozás során. 2005-ben a szervezet kiadta a France: The search for justice című jelentést (AI index: EUR21/001/2005), amelyben rendőrök által elkövetett, emberi jogokat komolyan sértő cselekedeteket vizsgált meg, 1991-ig visszamenően.

Az Amnesty International Magyarország állásfoglalása 2009. március 15-i jogsértésekkel kapcsolatban

Az Amnesty International Magyarország úgy látja, hogy 2009. március 15-én az állami hatóságok, különösen a rendezvények biztosításában részt vevő rendőrség, több esetben nem tudta biztosítani mindenki számára a véleménynyilvánítás, illetve a gyülekezés szabadságát. A szervezet aggodalmát fejezi ki, hogy a rendőri eljárás eredményeképp ismét az alapjogok érvényesítése ütközött akadályba. 

Az Amnesty International Magyarország üdvözli, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság már március 15-én este elismerte hivatalos közleményében, hogy nem követett el szabálysértést az a két fiatalember, akikkel szemben azért intézkedtek a rendőrök, mert az ünnepélyes zászlófelvonás idején felelős kormányt követelő plakátot tartottak a kezükben. Esetükben az Amnesty International jogsértőnek tartja a rendőri intézkedést, amely során a két fiatalembert eltávolították a rendezvény helyszínéről, ezzel jogsértés hiányában jogellenesen akadályozták őket szabad véleménynyilvánításukban. 

Az Amnesty International Magyarország a rendelkezésre álló információk alapján nem tartja elfogadhatónak a BRFK vizsgálatának megállapítását, amely szerint indokolt, szakszerű és törvényes volt a rendőri intézkedés azzal a másik két tiltakozóval szemben, akiket az ünnepi rendezvény megzavarására, bekiabálásokra hivatkozva állítottak elő a Kossuth térről. A rendőrség vizsgálata is elismeri, hogy hibát követtek el a rendőrök, amikor a befogadásra vonatkozó jogszabályt tévesen alkalmazva a szabálysértési eljárás lefolytatása során az előállítottakat a Gyorskocsi utcában meztelenre vetkőztették.   

Az Amnesty International Magyarország szerint a két tiltakozóval szembeni rendőri fellépés sem a szükségesség, sem az arányosság jogkövetelményének nem felelt meg, a rendőrség vélelmezte rendzavarás szabálysértésének lehetséges jogkövetkezményeihez mérten aránytalanul és szükségtelen mértékben, és az intézkedés alá vettek emberi méltóságát sértő módon korlátozták a két előállított személyi szabadságát.  A helyszínen készített videofelvételek alapján látható, hogy a két kiabáló fiatalembert körül vevő emberek egy része agresszívan lépett fel a két tiltakozóval szemben, egyikük szemüvegét is leverték, ennek ellenére kizárólag a két tiltakozóval szemben indult hatósági eljárás legjobb tudomásunk szerint, és csak őket állították elő több órán keresztül. 

Az Amnesty International Magyarország indokolatlannak tartja, hogy a rendőri intézkedéssel szemben semmilyen ellenállást nem tanúsító két férfit, személyazonosságuk ellenőrzése után megbilincseltek, és így állítottak elő. A rendőrségi vizsgálat is idézi a szabálysértésről szóló 1992. évi LXIX törvényt, amely szerint az eljáró hatóság az előállított szabadságát csak az előállítás céljának eléréséhez szükséges ideig, legfeljebb 8 óráig korlátozhatja. Az Amnesty International Magyarország véleménye szerint a rendőrség kezdeményezte szabálysértési eljárás lefolytatásához szükségtelen és aránytalan volt az előállítottak személyes szabadságának több órán keresztüli korlátozása. 

Az Amnesty International Magyarországot nyugtalanítja, hogy a rendőri eljárások eredményeképpen, ismételten alapvető szabadságjogok sérültek Magyarországon.  A szervezet elismeri, hogy a magyar hatóságok, különösen a rendőri szervek komoly erőfeszítéseket tettek az elmúlt 2 évben, tanulva a 2006 szeptemberi-októberi súlyos jogsértésekből, hogy az utcai demonstrációk során a hatályos jogszabályokat megfelelően alkalmazzák. Sajnos azonban a javuló helyzet ellenére a március 15-i események azt igazolják, hogy a rendőrséget illetően még mindig előfordul a kényszerítőintézkedések, jogszabályok nem arányos és nem jogszerű alkalmazása.

http://web.amnesty.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük