BARTÓK BÉLA (1881-1945)

A 20. század egyik legnagyobb zenei alakja, és nem titok, hogy a kedvenc szerzőm. Nagyszentmiklóstól New Yorkig tartott az élete. Sajnálatos, hogy külföldi karrierje máig felülmúlja a hazait. Egyetlen operáját, A Kékszakállú herceg várát a magyar nyelvű előadhatósága miatt a nagyvilágban nem játsszák, itthon is alig. A külföldi sztároktól pedig az ég óvjon! A két táncjátékát is mellőzik. A legnagyobb előadók és a legjobb zenekarok azonban gyakran tűzik műsorra zenekari és szólóhangszerekre írott műveit, főleg, mióta lejárt a hetven éves szerzői jog. (Megjegyzendő, hogy éppen Bartók miatt hosszabbították meg!)

Bartók Béla zenész családban született, anyjától ötéves korában tanult zongorázni, nyolcévesen már komponált. Apja korán elhunyt, és anyja tartotta el a családot. Az ifjú Bartók Pozsonyban járt gimnáziumba, 1891-től már koncertezett, 1893-96 között Erkel Lászlónál és egy egyházi karnagynál képezte tovább magát, majd 1899-ben a neves bécsi konzervatórium helyett a budapesti Zeneakadémiára iratkozott be. Koessler Jánostól zeneszerzést, Thomán Istvántól zongorajátékot tanult. Ismerkedett Wagner, Liszt és Richard Strauss műveivel. A legnagyobb hatást Bartókra 1902-ben R. Strauss Zarathustra című műve tette. 1904-ben Richter János karmester mutatta be tőle a Zenekari scherzot és a Kossuth-szimfóniát – Münchenben és Bécsben. Akkori munkái erős nacionalizmusról árulkodnak. 1903-tól Bartókot Európa-szerte elsősorban zongoraművészként ismerték. 1904-ben hallott először igazi népzenét. Miután megismerkedett Kodály Zoltánnal, 1906-ban közösen kiadták a Húsz magyar népdalt. A román, szlovák, magyar népdalfeldolgozásokból született meg a Gyermekeknek című műve.

1907-ben a Zeneakadémia tanárának nevezték ki Thomán István utódaként, a zongora-tanszék vezetésére. 1909-ben feleségül vette a nála jóval fiatalabb Ziegler Mártát, akitől első fia, ifj. Bartók Béla született. Dohnányi Ernő és Kodály Zoltán az európai zene újszerűségét tárta fel Bartók számára Debussy művei révén, ami nagy hatással volt rá. Kodállyal létrehozták az Új Magyar Zene Egyesületet (UMZE). 1912-ben inkább Romániában, Erdélyben és Észak-Afrikában folytatta népzenegyűjtői útját, hogy mentse, ami még menthető. Az első világháború kitörése félbeszakította munkáját. 1917-ben a magyar Operaház bemutatta A fából faragott királyfi című táncjátékát Balázs Béla szövegére, s ezzel elérte első hazai sikerét.

Bartók 1911-ben komponálta legcsodálatosabb művét, A Kékszakállú herceg várát. A közönségsiker Budapesten elmaradt, a kritikusok disszonánsnak találták a műzenébe oltott népzenét. Ebben az évben kiadták Bécsben az: Allegro barbaro, a Román kolinda-dallamok és a Román népi táncok című zongoradarabjait. A Tanácsköztársaság idején Kodállyal és Reinitz Bélával megalakították a zenei direktóriumot, és tervbe vették egy zenei múzeum alapítását, amiből semmi nem lett. Utána Bartók ismét hangversenykörútra indult, és a kivándorlás lehetősége foglalkoztatta. Ennek ellenére leírta: „egész életemben… egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és magyar haza javát!"

Kölnben műsorra került 1923-ban a Lengyel Menyhért szövegére írott második táncjátéka, A csodálatos mandarin. A belőle készült szvitet 1928-ban játszották Budapesten. Angol, német, holland, olasz és moszkvai körútjain zongoraművészként is ünnepelték. Ugyancsak 1923-ban kötött házasságot második feleségével, Pásztory Ditta zongoraművésszel. Bartók ekkor 41, Ditta 21 éves volt. Nemsokára megszületett második fia, Péter. 1924-ben népszerű lett A magyar népdal című könyve Berlinben is. A zene eszközeit forradalmi módon népi dallamokkal bővítette ki. Liszttel ellentétben nem szentimentális, nem romantikus. Tengeren túli sikerét megalapozta az 1927-es amerikai turné. 1930-ban írta a Cantata profanát, és egy év múlva, 50 születésnapján megkapta a Francia Becsületrendet, 1931-ben pedig a itthon a Corvina Koszorút. 1934-ben Kodállyal a Magyar Tudományos Akadémia számára népzenei kiadványt indított. 1936-ban született a Zene húros, ütőhangszerekre és cselesztára című fantasztikus darabja. 1938-ban Benny Goodman számára írta a dzsessz-klarinétos Kontrasztokat.

Miután anyja meghalt, a fasizmus felé sodródó országban úgy érezte, nem kap levegőt az alkotáshoz. 1940-ben második családjával kivándorolt Amerikába. Tanított a Columbia Egyetemen és a Harvardon. A Columbia díszdoktorává avatta. 1942-ben Bartók egészsége súlyosan megromlott. 1943-ban Yehudi Menuhin számára írta a Szonáta hegedűre című művét. Utolsó nyilvános fellépése 1943-ban volt New Yorkban. A modern magyar zenekultúra legnagyobb egyénisége honvágytól gyötörve 1945-ben, 64 évesen hunyt el fehérvérűségben. (Megjegyzés: David Cooper, a University of Leeds professzora szerint Bartók Asperger-szindrómában, az autizmus egyik enyhébb formájában szenvedett.)

A Kékszakállú herceg vára

Ritka egybeesés, hogy kora olyan ismert írója írta az egyfelvonásos opera szövegkönyvét, mint Balázs Béla (1884-1949). Balázs Ausztriában, Németországban és Magyarországon irodalmi, színházi és filmforgatókönyvek szerzője. A témát egy ófrancia lovagtörténetből vette. A gyilkos lovag tragikus története egy férfi meg nem értett lelkében fogant. A főhős nem engedi, hogy lelke titkait bárki kifürkéssze. Ő csak odaadó, hűséges társat keres, aki nem kutatja múltját (vagyis a lelkét) a zárt ajtók mögött.

Bartók a zenét még 1911-ben komponálta a Lipótvárosi Kaszinó pályázatára, de a zsűri előadhatatlannak minősítette. Az Operaház 1918-ban mutatta be az olasz karmester, Egisto Tango vezényletével, de a mű csupán az 1922-es frankfurti előadás után indult világhódító útjára. Az emberek akkor már hozzászoktak a lélekelemzéshez, talán ezért aratott sikert a sok népzenei elemet is tartalmazó szimbolikus történet. Molnár Anna balladájának mintájára Bartók mégsem hang szerint idézi a népdalokat, hanem csak az érzelmekben. A legtöbb előadásból kimarad a színész által elmondott prológ: „Hej regő rejtem / hová, hová rejtsem / Hol volt, hol nem: kint-e vagy bent? / Régi rege, haj mit jelent / Urak, asszonyságok?" – és így tovább… „Régi vár, régi már / Az mese ki róla jár, / Ti is hallgassátok."

A Kékszakállú-sztori

A rosszhírű Kékszakállú herceg új asszonyt visz a várába. Judit elhagyta érte a szüleit, a testvérbátyját és a vőlegényét. A vár sötét és nedves. Judit szeretné, hogy „szél bejárja, nap besüsse" a helyiségeket. Nem érzi, hogy olthatatlan kíváncsisága nem kifizetődő. A herceg szerelemre vágyik, nem titkai kifürkészésére. Judit azonban épp ezekre kíváncsi, követeli a bezárt ajtók kulcsait. „Miért vannak az ajtók csukva? – Hogy ne lásson bele senki" – válaszolja a herceg. Az első ajtó a kínzókamrát rejti, a második a fegyvertárat, a harmadik a töménytelen kincset. Judit ezekkel sem éri be, hiszen a kincsek véresek. Az ötödik ajtó a herceg hatalmas birodalmát tárja fel, de a földje véres. A herceg inkább ölelésre várja Juditot, de az nem nyugszik, amíg minden ajtót fel nem tár, amíg mindent meg nem kap. A Kékszakállú kérleli: „Judit, Judit / vigyázz kettőnkre is". A herceg egyáltalán nem akar többet mutatni, Judit pedig nem fogja fel, hogy miért. A hatodik ajtó mögött rezzenéstelen tó van, a könnyek tava. Az utolsó, hetedik ajtó a régi asszonyok, szerelmek pompáját mutatja. Csodaszépek, halottak, ők a múlt: reggel, dél és este emlékei. Juditot éjjel lelte, övé most már minden éjjel, éjszín palástja, arany koronája, így vonulhat a többi közé, ő sem volt állhatatosabb. Birtokolni akart mindent, tehát megölte a férfi új reményét. A Kékszakállú várára borul az örök éjjel…

Bartók egyetlen operája ritka zenei mestermű, a recitativók és a zenés szöveg miatt szinte csak magyar nyelven élvezhető. A minőség rovására 2016. december 28-án a Bartók Rádióban egy igen rémes külföldi előadást sugároztak, holott nagyszerű hazai felvételeket is lejátszhattak volna.

DOBI ILDIKÓ