Luther, Bach és Grimm mellett a helye

A Wittenberg és Bitterfeld közötti félúton fekvõ Graefenhainichenben a polgármester fiaként 1607. március 12-én megszületett Paul Gerhardt énekköltõ a protestantizmus egyik legjelentõsebb alkotója. Életét szomorú melódiaként kísérte végig a harmincéves háború, aminek során sok pusztítást, vért és könnyet kellett látnia. Mégis, vagy éppen ennek ellenére hatását és a mai napig élõ-énekelt gyönyörû sorait tekintve Luther Márton és Johann Sebastian Bach szintjén áll.

Luther, Bach és Grimm mellett a helye

A Wittenberg és Bitterfeld közötti félúton fekvõ Graefenhainichenben a polgármester fiaként 1607. március 12-én megszületett Paul Gerhardt énekköltõ a protestantizmus egyik legjelentõsebb alkotója. Életét szomorú melódiaként kísérte végig a harmincéves háború, aminek során sok pusztítást, vért és könnyet kellett látnia. Mégis, vagy éppen ennek ellenére hatását és a mai napig élõ-énekelt gyönyörû sorait tekintve Luther Márton és Johann Sebastian Bach szintjén áll.Zene, – és kultúrtörténészek hozzáteszik: az elõbbi két alkotó mellett Grimm meséi és Gerhardt lelki énekei révén ismert sokak elõtt a nagyvilágban a német kultúra. Hazájában, Németországban az egész 2007. évet tiszteletére szánják, az emlékév alkalmából külön web-oldalt nyitott a Németországi Protestáns Egyház, az EKD. Könyvek, tanulmányok, elõadások, CD-k, hangversenyek jelzik az utókor háláját. A nagy fehér orvos, és teológus, a zeneértõ Albert Schweitzer azt írta egyik tanulmányában, hogy Gerhardt lelki énekeit Afrikában is szívesen éneklik, mert az emberi élet elemi tapasztalatait szólaltatja meg egzisztenciális mélységgel és közérthetõen. "A keresztyénség a bennszülötteknek az a fény, ami a félelem sötétjében világol számukra. Biztonságérzetet ad nekik, hogy nincsenek kiszolgáltatva a természet szellemeinek, a törzsi szellemeknek, az õsök szellemének és a fétiseknek" – írta Schweitzer. Ádventi éneke, a "Miként fogadjalak…" fejezi ki igazán azt, hogy az afrikaiaknak mit is jelent a keresztyénség.

Dietrich Bonhoeffer mártírteológus nagyon szerette Gerhardt koráljait. 1943. áprilisában levelet írt szüleinek a börtönbõl errõl: "Jó dolog, hogy Paul Gerhardt énekeit olvashatom és kívülrõl megtanulhatom…Velem van Bibliám…". Biblia és Gerhardt énekei erõsítették õt a növekvõ éjszakában.

A kutatás és az utókor 139 éneket tart számon tõle. Ebbõl református énekeskönyvünk hatot közöl ("Hagyjad az Úr Istenre…" – 265; "Légy csendes szívvel…" – 270; "Jöjjetek Krisztust dícsérni…" – 328; "Itt állok jászolod felett…" – 329; "Ó, Krisztus-fõ, te zúzott…" – 341; "Már nyugosznak a völgyek…" – 503). Két énekét a magyar protestantizmus énekkultúrája karácsonykor és húsvétkor szinte mindig megszólaltatja: a Bach gyönyörû dallamaira énekelt "Itt állok jászolod felett…" kezdetût, meg az "Ó, Krisztus-fõ, te zúzott…" kezdetût. Ezek az énekek valóságos ünnepi lelki himnuszokká váltak gyülekezeteinkben.

Énekkel a halállal, fájdalommal szemben

Paul Gerhardt termékenységének és költészeti mélységének talán az egyik magyarázata az, hogy Isten oltókése, a szenvedés mélyen behatolt lelkébe, s minél nagyobb volt a vesztesége, a próba súlya, annál inkább menekült Õhozzá. 12 évesen elveszti apját, 14 évesen édesanyját. 48 évesen házasodik meg, s ekkor az újabb próbatételek 13 éve kezdõdik számára. Négy gyermekét temeti el, majd a feleségét. Elsõszülött leánya, Maria Elisabeth 1 évesen távozik az élõk sorából, két év múlva Anna Katharina. Nemsokára fia születik, Andreas, aki csakhamar sírba száll. Két év múlva születik meg Paul Friedrich fia, aki az egyetlen túlélõ a Gerhardt családban. 55 éves, amikor újabb fia születik, de néhány hónap múlva õt is temeti. Három év múlva, 61 évesen feleségét kíséri ki a temetõbe.

A berlini Moritz-templomban a mai napig olvasható az az emléktábla, amibõl kiérzõdik az a fájdalom, ami a szülõk szívét átjárta elsõszülött gyermekük elvesztése miatt. Talán a veszteség fájdalmával szemben írta: "Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sujt karod…Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Útunk a mennybe visz" (265. dics. 3.7. vers). Nem csak a családi otthonba fészkelõdött be az Istenhez ûzõ fájdalom, csalódás, hanem lelkészi, hivatali pályáján is sok buktató, csapda torpantotta meg. Talán csak a wittenbergi évek jelentettek ebben átmeneti nyugalmat…

Wittenberg vonzásában – Berlinben is

Meglepõen hosszúra nyúlt wittenbergi tartózkodása, 1627-1642 között, tizenöt éven át. Az ottani egyetemen sok mindent tanult, s élete végéig meghatározó volt számára a lutheránus szellemi-teológiai fellegvár befolyása. A lutheri hitvallásokat és dogmatikát latin nyelven itt szívta magába. Irányvételére nyilván hatással lehetett nagyapja, aki Eilenburgban evangélikus esperes volt. Már a kezdeti wittenbergi években kitûnt poétikai készségével. Vallási lírájával tette ismertté magát a városban, az volt a vágya, hogy soraival "az öröm virágait ültesse a szívekbe". Aztán komoly bibliai tanulmányokat folytatott. Hogy megélhessen, a város vezetõ prédikátorának, M. August Fleischhauer családjában lett házi oktató.

1642/43-ban költözik el Wittenbergbõl Berlinbe, ahol az udvari ítélõszék bírájának, Andreas Bertholdnak a családjában lesz házi tanító. Késõbb, 1655. februárjában a bíró leányát, Anna Mariat veszi el feleségül. Majd megismerkedik a Nikolai-templom kántorával, Johann Crügerrel. Ez a jelentõs szellemi és szakmai barátság megmutatkozott abban is, hogy õ segíti Crüger énekeskönyvének, a "Praxis Pietatis Melica"-nak, a kegyes élet énekeit tartalmazó munkájának második kiadását. De a barátság fordítva is mûködött: Crüger 18 Gerhardt-verset zenésített meg. Találkozásuk Berlinben a német egyházi dalköltés történetének különös eseménye volt. A templomi kántor nagyon lelkesedett Gerhardt szövegeiért, s 1661-ig 100 énekszövegét adta ki, amik gyorsan ismertté váltak messze a város határán túlon is.

Berlin mellett, Mittenwaldeban választják meg elõször életében vezetõ lelkésznek. A berlini egyháztanács ajánlásában csupa jó állt: "Nevezett teológus szorgalma és bölcsessége ismert, jó szellemû és igaz tanok képviselõje, tisztelettudó és békés kedélyû ember, folt nélküli keresztyén életvitellel". Aztán 1657-ben ismét visszahívják Berlinbe, ahol nagy tisztesség éri: a Nikolai-fõtemplom vezetõ lelkészévé választják.

Politikai és vallási viták kereszttüzében

Napjainak jó részét áthatották a korabeli viták, illetve ezek hullámverései. A legtöbb porosz ugyanis õhozzá hasonlóan evangélikus volt, Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem és családja viszont református. A kálvinisták ekkor Észak-Amerikában már a demokratikus államberendezést próbálgatták. És úgy tekintették õket sok helyütt, mint toleráns és kiegyenlítõ, egyensúlyra törekvõ embereket. Ez jól jött porosz földön is, ahol évtizedeken át dúltak a svéd seregek, s mindenki nyögte a hosszúra nyúlt hadjárat terheit, keserveit, és az evangélikus-református vitákat.

A protestánsok közötti toleranciát akarta elérni Frigyes Vilmos 1662-ben kiadott elsõ, majd 1664-ben kiadott második Ediktumával: reformátusoknak és evangélikusoknak egymás között vallási békére kellett jutniuk. Ennek érdekében megtiltották egymás lejáratását a szószékeken, akik viszont ezzel nem tudtak vagy nem akartak egyet érteni, azoknak el kellett hagyniuk a tartományt és lelkészi állásukat. A lelkészek java része aláírta az Ediktumot, Paul Gerhardt azonban nem. A toleranciával egyet értett, de saját identitását, ami a lutheranizmusban gyökerezett, Wittenbergben edzõdött érett szemléletté, nem akarta semmiben sem félretenni.

Így a református tanítások egy részével keményen szembeszállt. A kálvini kettõs predestinációról szóló tanítást Biblia ellenesnek tartotta, ami ellentmond Isten mindenkihez szóló üdvkínálatának. A kiválasztó kegyelemrõl szól a jászol látomásában fogalmazott énekverse: "Nem éltem még e föld színén, te értem megszülettél; Még rólad mit sem tudtam én, tulajdonoddá tettél. Még meg sem formált szent kezed, Már elválasztál engemet, Hogy társam légy e földön" (329,2). A legkritikusabb, s a másik fél által elfogadhatatlan vélekedése az volt, hogy a reformátusokat nem tudta keresztyén testvérekként elfogadni. Nem értett egyet azzal sem, hogy a kálvinisták szerint az úri szent vacsorában nincs Krisztus testileg jelen. Mindazonáltal éneksorai sokkal inkább a lelki hódolás hívásai, s nem a dogmatikai viták más formában megjelenõ fegyverei. Ezért is tartja számon mindmáig szinte sajátjaként a református énekkultúra is lelki énekei gyöngyszemeit.

Ezt meglátta a választófejedelem is, aki énekeiben "az igaz keresztyénséget ismerte fel, s azt, hogy a szívet lehet általuk az igazi, világos és kétségbevonhatatlan istenörömben gyakoroltatni". 1668-ban elvesztette állását a Nikolai-templomban. Elõtte azonban a református választófejedelem egy évnyi türelmi idõt adott neki a megfontolásra, mondván: "Hátha az Ediktum értelmét nem értette meg egészen". Bizonyára megértette, de volt, amivel nem értett egyet. Így mennie kellett. Nem sokkal ezt követõen, 13 évi házasság után, 45 évesen meghalt felesége. Csak egyetlen fia maradt mellette, Paul Friedrich.

Utolsó stáció, testamentuma

A végrendelet1668-ban az észak-németországi Lübben városi fõtemplomában kap szolgálati lehetõséget. Még egyszer összeszedte erejét: parókiabõvítés, pestisesek lelkigondozása várt rá. Itteni nyolc éve alatt több, mint 120 lelki éneket szerzett. Megözvegyült sógornõje, Sabina Fromm vezette a háztartást, s nevelte anya hiányában egyetlen fiát, Paul Friedrichet. Egészségi állapota egyre inkább romlott. A szerdai hétközi prédikációk, a várostól kissé távolabb fekvõ temetõben végzett gyakori temetés erejét meggyengítette. Egyre inkább befele fordult. Igazi gondoskodással már csak egyetlen életben maradt gyermekéhez fordult. Testamentumát, végrendeletét 69. születésnapja után írta meg. Ebben hálát ad Istennek mindazért a jóért, amit lélekben és testben kapott. Tekintetét a boldog utazás reményében a jövõre és az Érkezõre irányította. És ezt is a rá oly jellemzõ Krisztus-központúsággal tette: "Te légy, Jézus, oltalmam, Nálad lesz jó jutalmam. Hû szárnyaid alatt, Te vigyázz csak, Uram, rám. Nem árt akkor a Sátán: Testem-lelkem békén marad" (503,7).

Testamentuma második részében fiának adja át örökségét lelki-szellemi-anyagi tekintetben. Nagy könyvtárát leszámítva, alig akad persze anyagi eszköz, amit rá hagyhat. De az a név, amit sok-sok kipróbált és megszenvedett hitvalló éneke alá írt, talán nem lesz fia szégyenére – vélekedik. Fia iskolázásához tiszta szellemû iskolákat, hamisítatlanul tanító egyetemet kíván. Óvja a keverék-szellemiségtõl, a szinkretizmustól. A mindennapi élet mércéjéül Isten akaratát és parancsait ajánlja neki. Jövendõbelije megválasztását ne Isten és a hozzá közelállók tanácsa nélkül tegye meg! Tegyen jót anélkül, hogy hálát várna érte, ahogyan nem tudjuk megköszönni Isten testté lételének hatalmas adományát sem. Az apai végrendelet ezzel zárul: "Imádkozz szorgalmasan, tanulj tisztességesen, élj békével, szolgálj ékesen, maradj meg hitedben és hitvallásodban állhatatosan, s akkor majd úgy halsz meg és veszel búcsút ettõl a világtól, hogy készen leszel, felszabadult és boldog".

A lübbeni prédikátor és protestáns dalköltõ 1676. május 27-én hunyta le szemét. Egy késõbbi beszámoló szerint saját énekversének az ismétlésével, megbékélten indult el Ura felé: "Mellõlem el ne távozz, Ha majd én távozom. A kínban, mit halál hoz, Állj mellém, Jézusom. Ha lelkem félve reszket, S rettent a meghalás, Nagy kínod és kereszted Legyen vigasztalás" (341,6).

Teste a lübbeni Nikolai-templom oltárának közelében található sírban pihen. Az istenáldotta lelkületû költõ-teológus kimenetele csendben történt ebbõl a világból. Nem tartottak nagy temetést. Énekei viszont annál bensõségesebben élnek milliók szívében – szerte a világon ma is. Nyelvi igényességük, tartalmi mélységük, bölcsességük frissen tartják ezt a hívõ lírát és azokat, akik olvassák-éneklik sorait. Nem csak születése 400. évében, hanem újra és újra érdemes elõvenni és végigelmélkedni, imádságként ízlelgetni lelkünkkel gyönyörû énekei sorait, amibõl most útravalóul két sort idézünk: "Ha egy sem volna e világon, Kire magad rábízhatnád. Akkor is állna oldaladon, És hûségét tapasztalnád. Õ tudja titkos bánatidat, Elvenni mikor kell azokat: Légy csendes szívvel! Ne vedd szívedre, az ellenség Amit rád költ hazugsággal. Hadd jõjjön csúfság, keserûség: Ítél az Úr igazsággal. Ha Isten a te jó barátod, Nem lehet emberektõl károd: Légy csendes szívvel!" (270,4.8.)

Forrás:http://www.reformatus.hu/archiv/2007/tanulmanyok/paul_gerhardt.htm ? www.reformatus.hu Kommunikációs Szolgálat szerk@reformatus.hu T.:(1)460-0753

(Repost az elveszett EuroAstra anyagából)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük