Böjte Csaba: Meggyújtottam két szál gyertyát

Talán életem egyik legsötétebb időszaka a Szent Ferenc Alapítvány beindulása utáni második, harmadik év volt. Az anyagi gondok, a hatósági zaklatások, néhány munkatársam megtorpanása nagyon elkeserített…

Talán életem egyik legsötétebb időszaka a Szent Ferenc Alapítvány beindulása utáni második, harmadik év volt. Az anyagi gondok, a hatósági zaklatások, néhány munkatársam megtorpanása nagyon elkeserített…

Kicsinek, sebezhetőnek, gyengének éreztem magamat a mindennapi feladatok előtt. Mindenütt sötét felhők és nehézségek voltak, és én újból és újból megtapasztaltam a magam és a munkatársaim korlátait, melyek alól szerettem volna kibújni.

Ültem a kápolnában és Jeremiás próféta szavaival keseregtem: „Uram, rászedtél, és én hagytam magamat rászedni…" Majd beláttam, hogy az önsajnálat nem vezet semerre, és segítséget kértem az újszövetségi Szentírástól, mely a Lukács 2,34-nél nyílt ki…

A próféta megmondja Máriának, hogy szívét tőr fogja átjárni, de Mária a sok-sok nehézség miatt nem keseredik el, nem esik pánikba, hanem elmegy a templomba, és két gerlefiókával fejezi ki áldozatát, háláját az ő Szent Fiáért… Nem ő kér Istentől hálát, ajándékot a világ megváltásában végzett munkájáért, hanem ő ad ajándékot az Istennek, amiért rábízta Teremtője a kis Jézust. Jó volt megérteni, hogy igazából nemcsak feladatot kapott az Istenanya, hanem egy hihetetlenül szép lehetőséget is, melyért ő hálás, és melyet alázattal meg is köszön. Számára az ő Szent Fia egy drága ajándék, egy létra, mely a mennybe vezet. E kemény feladat által Mária kibontakozhat, felnőhet oda, hogy a Mennyek Királynője legyen.  Az ő nagysága, hogy felismerte a lehetőséget és bátran Isten kezét megfogva útra is kelt.

Letettem a Szentírást, elővettem két szép gyertyát és meggyújtottam az oltáron. Lelkemet hihetetlen belső béke, öröm és erő járta át. Megértettem, hogy nem elfutni, kibújni kell a mindennapok feladatai elől, hanem, bátran szembe menve velük, megoldani azokat! Mindent átalakított bennem az, hogy  Mária példájára én is meg tudtam köszönni a magam feladatát az Istennek. Megértettem, hogy igazából boldog alázattal nekem kell hálát adnom a gyermekekért, a kollégákért, a mindennapi nehézségekért, mert azokat felvállalva, alázatos becsületességgel megoldva én is, a marék por, felnőhetek oda, hogy a jó Isten partnereként a világ továbbteremtésében részt vegyek, és talán egyszer én is a világ Urával egy asztalhoz ülhetek…

Persze ez a tisztánlátás, megvilágosodás ott a kápolnában nemcsak leállította a feladatok előli menekülés vágyát bennem, hanem hatalmas erőket, forrásokat fakasztott szívemben. Megértettem, hogy én e sajátos feladat megoldására születtem, az árvák befogadása az Isten adta nagy lehetőség számomra. Lassan, ahogyan szembefordultam a feladatokkal, és nem a menekülést, hanem a bátor kiállást választottam, a nehézségek kezdtek meghátrálni, eltűnni. Hihetetlen öröm volt megtapasztalni a mindennapi gondok embert próbáló erőfeszítéseiben az Isten gondviselő jelenlétét.

Kedves gyerekeim, ne féljetek a munkától, a mindennapok őrlő erőfeszítéseitől! Ne tántorítson el benneteket saját gyengeségetek, korlátaitok tudata sem. Isten az ő nevében elinduló kis emberke győzelmében akar megdicsőülni. Kicsinységünk ne gyávává, hanem csak alázatossá tegyen! Az, aki a teremtés hajnalán a semmiből a világot teremtette, az, ha felvállalod a feladatodat és bátran nekifeszülsz, akkor általad tovább is teremti a világot. Csodálatos a hatalmas Isten gyermekeként egy-egy kis morzsáját e világnak alázattal kézbe venni, és szerényen ráfigyelve elkezdeni formálni azt. Hiszem, hogy egyetlen dolog, mit lázasan keresnünk kell itt ezen a földön, az a mi saját feladatunk! Az a becsületes munka, mely által a világunkat tovább teremtő Isten partnerei, társai lehetünk. Tudom, hogy a felvállalt munkánk visszahat ránk, és nemcsak a kezünk által épül, szépül a világ, hanem általa mi magunk is megszépülhetünk, kiteljesedhetünk és megszentelődhetünk.

Hihetetlen távlat, a mindennapi becsületes munka, egy porszem számára! Számunkra, emberek számára az egyetlen létra, mely összeköti e földi létet az örökkévalósággal:  a családunk, a munkahelyünk, a népünk gondjait felvállaló mindennapi kitartó erőfeszítés. Csak az Isten által felkínált szent feladataink megragadása által van esélyünk, hogy a természetfölötti világba felkapaszkodjunk. Amennyiben botladozó gyermeked, férjed, feleséged kezét elengeded és önzőn csak a magad kényelmével törődsz, lehet, hogy csendesebb, egyszerűbb lesz az életed, de egészen biztos, hogy csak sodródó, céltalan falevéllé válsz. Istentől kapott hivatásodban, munkádban, melyet Isten rád bízott, megszentelődhetsz, megtisztulhatsz, és megtapasztalhatod, hogy milyen édes és gyönyörűséges már itt ezen a földön a szeretet útján járni. Lehet, hogy a feladataid, mint óriási malomkövek megőrölnek, de ne félj, mert a mindennapok tüzében Krisztust hordozó kenyérré válsz…

Szeretettel bátorítlak az adventi csendben: te is tedd a magad két gerléjét az oltárra!

Böjte Csaba

Magyar Kurír