Az európai fiatal művészeket és designereket felkaroló kezdeményezés magyarországi fordulója során a szervezők országos prezentáció sorozatot tartanak a felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára. A személyes találkozás során a diákok részletes tájékoztatást kapnak a versenyről, megtekinthetnek nemzetközi és hazai díjazott alkotásokat, illetve tesztelhetnek új autókat is.

 

Az európai fiatal művészeket és designereket felkaroló kezdeményezés magyarországi fordulója során a szervezők országos prezentáció sorozatot tartanak a felsőoktatásban résztvevő hallgatók számára. A személyes találkozás során a diákok részletes tájékoztatást kapnak a versenyről, megtekinthetnek nemzetközi és hazai díjazott alkotásokat, illetve tesztelhetnek új autókat is.

 

A Magyarországról regisztrált 15 felsőoktatási intézmény közül a Budapest és környékén tanuló diákok kedden késő délután kaptak részletes tájékoztatást a művészeti pályázaton való részvétel feltételeiről.

A szervezők beszámoltak a korábbi évek tapasztalatairól és felhívták a figyelmet az egyes kategóriák speciális követelményeiről is. Ebben az évben a Young Creative Chevrolet megmérettetést életre hívó autógyártó vállalat átvállalja a nyomtatási költségeket. A pályázóktól grafika kategóriában olyan pályaműveket várnak, amelyek szita technikával felvihetők választott anyagú pólókra. A divat, fotó és film kategória nevezőinek szintén csak digitális formában szükséges leadni alkotásaikat, amelyek a budapesti kiállításon és dijátadó gálán lesznek megtekinthetőek nagyméretű plakátokon és kivetítőkön.

 

A prezentációt követően a szervezők megválaszolták a fiatalok kérdéseit, továbbá személyesen konzultálhattak felmerülő kérdéseikről.

Az egyes kategóriák (divat, film, fotó, grafika) nemzetközi győztesei szakmai gyakorlati lehetőséghez is jutnak, ezáltal világszinten elismert szaktekintélyekkel dolgozhatnak együtt, és egyúttal megalapozhatják helyüket nemzetközi szakmai körökben. A karrier lehetőség és a hírnév megszerzése mellett a YCC történelmében eddigi legmagasabb pézjutalmakkal ismerik el a tehetséges résztvevők munkáit. A belföldi elődöntő során kategóriánként 1.200, 800, 500 eurós díjak várnak az első, második, harmadik helyezettekre. A nemzetközi fordulóban további 4.000, 3.000, 2.000 eurós kategóriánkénti pénzutalmat osztanak ki.

 

A lelkes diákok három új autót tesztelhettek a személyes találkozót követően, így átélhették azt az életérzést, amelyet kreatív alkotások formájában kell szemléltetniük a zsűri és a nagyközönség számára egyaránt.

 

Napi hírek: www.facebook.com/ycchungary

Általános információ: www.ycc-hungary.info  

 

Az országos pályázati prezentációk helyszínei és időpontjai:

 

Nyíregyházi Főiskola

A Debreceni Egyetem hallgatóit is ide várják a szervezők

Időpont: A meteorológiai előrejelzések miatt a dátum egyeztetés alatt

Helyszín: B épület 528-as terem

 

Nyugat-Magyarországi Egyetem, Sopron

Időpont: 2012. 02. 13. 11:00

Helyszín: FSZ 003-as terem

 

Széchenyi István Egyetem, Győr

Időpont: 2012.02.13. 15:00

Helyszín: Építész Műteremház, Európa terem

 

Pécsi Tudományegyetem

Időpont: 2012. 02. 15. 11:00

Helyszín: Boszorkány út 2. , Földszint A019-es terem    

 

Kaposvári Egyetem

Időpont: 2012. 02. 15. 15:00

Helyszín:  2. emeleti előadó

 

A pályázat szakmai tanácsadója, kreatív programalkotója és szervezője a Colorblind.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük