2024.május.20. hétfő.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Chef kebab

4 perc olvasás
kebab 6

kebab 1Ha egy önkiszolgáló étteremben már a megnyitás napján, még este hét órakor is a kiszolgáló pulttól az ajtóig áll bent a sor, az már önmagában jelzi: van érdeklődés az éterem iránt. Nem is alaptalanul. Gyorsan híre ment, hogy egy új, török étterem nyílt Angyalföldön, a Béke utcában. Jó a helye, közel a Vasas pályához, előtte villamos, mellette buszmegálló van, körülötte a kisebb utcákban még parkolni is lehet. Mindez jó dolog, de igazán az a fontos, ami a tányérokba kerül. Nos, az első vélemények szerint azzal sincs hiba!

kebab 2A nyitáskor, délelőtt tíz órakor persze még üres volt az étterem. Tudtunk egy keveset beszélgetni és megegyeztünk, hogy este még folytatjuk. Így is történt. Kezdjük a bemutatással! A tulajdonos egy török-magyar házaspár: Örs Tímea és Örs Yilmaz. A férj, Yilmaz szakképzett szakács, 2001-ben érkezett hozzánk, azóta több helyen is dolgozott Budapesten. Veszte lett – mint oly sok más külföldinek – egy csinos magyar lány, Tímea. Szerelemből házasság következett, ahogy az ilyenkor lenni szokott, így aztán már több mint két évtizede Magyarországon él, két gyermeket is nevelnek. Angyalföldön laknak, közel az üzletükhöz, melyet ketten, együtt vezetnek. Segítségül négy alkalmazottjuk is van. A nyitáskor azt a célt tűzték ki, hogy a hamisítatlan török ételek mellett a magyaros ízeket is kínálják, kapható náluk a közkedvelt rántott szelet és a Mátrai borzaska is. kebab 3Az természetesnek tekinthető, hogy a vendégek szeme láttára forog a szép nagy gyros oszlop, mindjárt a nyitástól, reggel kilenc-tíz órától – ezt még az érdeklődéstől teszik függővé, csakúgy, mint az zárást, amit most kezdetben ugyancsak kilenc tíz óra körülire terveznek, este. Ám ha lesz igény tovább is, szívesen alkalmazkodnak majd hozzá. Az étlap összeállításakor gondoltak a vegetáriánusokra, más ételek mellett rántott sajtot, falafel gombócot és különböző salátákat is kínálnak. Bár van a környékükben néhány más nemzetiségnek is étterme, de a konkurenciától nem tartanak. Ők a saját, egyedi ételeiket ajánlják, a többiek pedig egészen más országot, gasztronómiai kultúrát képviselnek. Már megismerkedtek, össze is barátkoztak egymással. Itt náluk, jól berendezett játszósarokkal is várják a kisgyerekes családokat. kebab 4 Ezen a környéken valószínűleg sok olyan ember él, aki még soha életében nem evett török ételt, de ha már itt ez az étterem, szívesen megkóstolná. Az ő szemük először bizonyára gyros oszlopon akadna meg. Számukra kezdetnek a gyros tálat ajánlják, hiszen az friss sült hús, vegyes idénysalátával, török kenyérrel, nem áll távol a magyar ízléstől. De lehet hozzá olívabogyós fetasajtos görög salátát is kérni, vagy akár a csípős, friss házi joghurtszósszal is finom. A másik, amivel szintén érdemes megismerkedni, az a muszaka. Az alapja a rakott padlizsán és krumpli, besamelmártással leöntve sütik. Igen laktató, hiszen oreganóval fűszerezett és megpirított marha vagy pulyka darált hús is van benne. Valószínűleg nagyon népszerű lesz a török lencseleves és a hideg gyümölcsleves, ez utóbbiban többféle gyümölcs található.

kebab 5 Nem hiányoznak a kínálatból a török édességek, a baklava és a különböző pisztáciás sütemények, az italok között pedig az Ayran, a török sós, joghurtos ital is megtalálható. Kicsit hasonlít a magyar kefirhez, de nem olyan savanyú. Az itthon jól ismert palackos üdítő italokból igen nagy a választék. Szinte minden megszokott szénsavas ital és rengeteg gyümölcslé sorakozik a hűtőszekrényben. Török étteremről lévén szó, szeszesitalokról ilyen bőségben már nem beszélhetünk, de egy azért lesz. Főleg, miután közeleg a meleg idő, sört tartani fognak, amit akár az étterem előtt a teraszon is el lehet fogyasztani. Már az első naptól kezdődően megszervezték a házhozszállítást, ételeik a Wolt és a Foodora szolgálaton keresztül is elérhetők. Asztalfoglalás a Facebook oldalukon keresztül is lehetséges. Ezen a környéken nem éppen a leggazdagabb emberek laknak – ételáraik az itt élők számára is megfizethetők.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.