CSONTÓ Lajos | Run with me
3 perc olvasás
Folytatódik a Park Galéria elnevezésű projekt, mely egy rendhagyó együttműködés a Molnár Ani Galéria és a MOM Park között. A Park Galériában ezúttal 2014. április 2-án Csontó Lajos 'Run with me' című installációja kerül a bevásárló központ terébe. Egy trükk, egy bűvészdoboz, mely megtorpanásra készteti a boltok között sétálókat.
Folytatódik a Park Galéria elnevezésű projekt, mely egy rendhagyó együttműködés a Molnár Ani Galéria és a MOM Park között. A Park Galériában ezúttal 2014. április 2-án Csontó Lajos 'Run with me' című installációja kerül a bevásárló központ terébe. Egy trükk, egy bűvészdoboz, mely megtorpanásra készteti a boltok között sétálókat.
Az immáron hét éve létrehozott kiállítás-sorozat azzal a céllal indult, hogy minél tágabb közönség találkozhasson a kortárs magyar képzőművészet jeles képviselőinek alkotásaival és megismerjen a festészetnél kevésbé elterjedt műfajokat is, úgy, mint a kortárs szobrászatot és az installációt.
A levegőben lógó fekete lepel furcsa kérdőjelként van jelen a néző számára, mely puszta lényével – az elleplezéssel – egyben valaminek a leleplezését is ígéri. Olyan határ, amely eleve átlépésre készült. A lepel alá érve a látvány kiegészül egy dallammal. Mély zengésű, a melódiát és a hangzást feszültségben tartó, mégis talán ismerősként ható vonószenét hallhatunk, – a' The Doors' zenekar 'Not to touch the Earth' című átiratát -, amiből beugorhat a jól ismert zeneszám „Run with me" refrénje is.
Ahhoz, hogy megtudjuk a titkot, amit a lepel rejt, be kell lépnünk a mű aurájába – meg kell állnunk a bevásárló központ alapvetően dinamikus és folyamatos vándorlásra kialakított terében. A megtorpanással, tekintetünk felemelésével léphetünk tovább. A lepel alatt pedig egy új, távolinak tűnő helyre kerülünk.
Csontó alkotása felforgatja világunkat, megcseréli mindennapjaink vízszintes és függőleges, biztosnak tűnő, mégis labilis tengelyeit.
A helyspecifikus installáció felemás üzenetet közvetít a látogatók számára.
Egyszerre vonz magához és taszít el. Ismerős és idegen. Kigúnyol és összekacsint velünk. Olyan teret hoz létre, mely a zsúfolt bevásárló központban, a rohanó hétköznapok helyén, lehetőséget nyújt az egyedüllétre, a magunkba fordulásra és a „földi" világából való kiszakadásra. Egy nem-hely, a szabadság ígérete.
Csontó Lajos (1964) a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett 1990-ben. Számos díjjal ismerték el szakmai munkáját, elnyerte többek között a Munkácsy Mihály díjat 2007-ben, a Derkovits-ösztöndíjat 1992-ben. Alkotásaira jellemző a reklámok, a manipuláció hétköznapjainkban egyre erősödő jelenlétére való reflektálás. Installációi gyakran foglalkoznak a pénz, az érték témaköreivel. Szlogeneket használ fel, melyeket kiforgat eredeti jelentésükből. Csontó munkáiban jellemző az efemer anyagokból való építkezés, melyek már önmagukban is további jelentésrétegeket hordoznak.
2014. április 2, 19:00
CSONTÓ Lajos | Run with me
Kurátor: MOLNÁR Annamária / Molnár Ani Galéria
A kiállítást Horányi Attila, művészettörténész nyitja meg
Park Galéria, MOM Park 1123 Budapest, Alkotás utca 53. első emelet.
A kiállítás megtekinthető: 2015. április 1-ig.
Lantai József