Diákos tüntetősdi

A cím kapcsán mindazoktól, akik sértőnek érzik, elnézést kérünk. Ugyanakkor aligha túlzás azt állítani, hogy a legutóbbi diáktüntetés, melyről különben oktatók sem kifejezetten maradtak távol, csak egy újabb dimenzióját nyitja meg a felsőoktatási törvény kapcsán felmerülő aggályoknak. Nevezetesen egy olyan dimenzióját, mely az egyetem falai közé is beviszi a tiltakozásokat. Ez már csak azért is egy új dimenzió, mert az egyetem elsősorban mégis inkább a tudásszerzés, mint a napi politika színtereként lenne jó, ha működne. Így a legutóbbi tiltakozóakció egyfajta hallgatólagos falat is kikezdeni látszik.

A cím kapcsán mindazoktól, akik sértőnek érzik, elnézést kérünk. Ugyanakkor aligha túlzás azt állítani, hogy a legutóbbi diáktüntetés, melyről különben oktatók sem kifejezetten maradtak távol, csak egy újabb dimenzióját nyitja meg a felsőoktatási törvény kapcsán felmerülő aggályoknak. Nevezetesen egy olyan dimenzióját, mely az egyetem falai közé is beviszi a tiltakozásokat. Ez már csak azért is egy új dimenzió, mert az egyetem elsősorban mégis inkább a tudásszerzés, mint a napi politika színtereként lenne jó, ha működne. Így a legutóbbi tiltakozóakció egyfajta hallgatólagos falat is kikezdeni látszik.

A különböző, a valós oktatási tevékenységtől is félrevivő oktatáspolitikai ötletelésről legutóbb a http://www.euroastra.hu/node/57146  címen elérhető cikkben esett szó. Jórészt abból az alkalomból, hogy komoly visszhangja kélt annak a tendenciának, hogy a tandíjrendszer ismert tervezete, és az állam finanszírozta keretszámok kurtításai éppen a tehetséges, de keretből kieső diákok elvesztését jelentheti. Vagy a felsőoktatás, vagy a hazai felsőoktatás számára. Ugyanakkor azt is érdemes újra és újra leszögezni, hogy ez egy folyamat állomása csupán.

Az ugyanis az aligha kiszámíthatatlan folyamat, hogy amennyiben egy képzési forma állami noszogatásra a tömegképzés jellegét kezdi felvenni, akkor ennek kereteit is meg kell teremteni, illetve meg kell finanszírozni. A képzettek száma kapcsán táplált elvárások ellenkező esetben csak vágyálmok maradnak. Akár a magasan képzett szakemberek számának növelése a cél, akár a fiatal munkanélküliek egyfajta szőnyeg alá seprése. De mert nem esztergálandó széklábakról, hanem egyéni célokkal, elvárásokkal, és természetesen biológiai állapottal rendelkező emberekről van szó, az ad hoc szabályozások gyors destrukcióra és bizalomvesztésre is predesztinálhatnak. Bizalomvesztésre az oktatáspolitika és destrukcióra a személyes szocializáció területein. A személyes talajvesztés hosszú távú hatásait pedig nem biztos, hogy nem a droghasználattal kapcsolatos törvények keretein belül kell majd később kezelni tudni.

Ennek fényében a legfrissebb tüntetés, melynek kapcsán olyan vélemény is megfogalmazódott az említett törvénnyel kapcsolatban, hogy „Öntudatosabb táradalomban egy ilyen törvény tizedének kiszivárgása után azonnal bénulna le a fél egyetemi rendszer" (http://magyarnarancs.hu/publicisztika/cim-78808 ) könnyen mérföldkővé válhat. Azt azonban csak a jövő fogja megmondani, hogy azé a mérföldkővé, ami a társadalmi belefásulás, vagy azé, mely az egységes felsőoktatási fellépés útja mentén van-e. Miközben sok tekintetben továbbra is fennmaradhatnak kétségek a tüntetés eredményessége kapcsán.

Az ugyanis aligha vitatható teljes meggyőződéssel, hogy az oktatási rendszer és az ennek alapját képező oktatáspolitika egészen mostanáig a helyzet magaslatán volt, és a legújabb törvények teszik tönkre a különben remek és kiegyensúlyozott rendszert. A felsőoktatásunk, és nem csak a felsőoktatásunk sajnos sok szempontból valóban rászorulna akár jelentős változtatásokra. Igaz, nem egy adott politikai nézetrendszer kizárólagossága mentén. Azt ugyanis már próbálta a magyar társadalom, és nem jött be. Igaz, máshol sem. Pontosabban csak ott, ahol az oktatáspolitika melletti meggyőzés érvrendszere nem csak az észérvekre szorítkozik.

Tulajdonképpen a sokat kritizált röghöz-kötés is ezért, a kényszeres volta miatt is emlékeztet a régmúltra (http://www.euroastra.hu/node/54214 ). Ha ugyanis a felsőoktatás valóban konvertibilis tudással ruházza fel a diákot, akkor célszerűbb annak kamatoztatását nem kétséges hatékonyságú leláncolással biztosítani. Ha meg az oktatási rendszer nem alkalmas a konvertibilis tudást betölteni a fejekbe, akkor meg éppen a felsőoktatás szerepe vész el. Hasonlóan ahhoz, amikor nem a tudás, hanem bürokratikus feltételek teljesítése válik súlypontosabbá a tanulmányok során. Mely folyamat egyáltalán nem ismeretlen jelenleg sem, és nem kis része van abban a kasztosodásban, melyet a felsőoktatási törvény a jelen állapotában inkább csak erősíteni lesz képes.

A híradásokat olvasva a 2012. február 15.-i tüntetésről nem is ott hagytak hiányérzetet, hogy ne körvonalazták volna a problémák egy részét, vagy ne tükrözték volna az érthető indulati elemeket. Azonban kicsit hiányzott az, hogy mit szeretnének. Nem olyat, ami a jelenlegi, pontosabban a törvény előtti állapotokat konzerválja, hanem olyat, ami előrefele is mutat. Nem a keretszámok visszaállítása vagy az egész törvény visszavonása kapcsán, ami például a hiradásokban is olvasható (http://index.hu/belfold/2012/02/15/egyetemfoglalasba_torkollott_a_diaktuntetes/), hanem egy olyan megoldás felmutatása, ami egy valós alternatív oktatáspolitika felé mutat. Ami nem feltétlenül azonos sem a hatékonyságát vesztett, de kétségtelenül kipróbáltan langyos dagonyával, sem a jelen, elsősorban egyfajta értelmiségi kasztrendszert kialakító központi megoldásával.

Simay Endre István/ MTI Fotó: Kollányi Péter