Dr. Hautzinger Gyula: Keresztül-kasul A Napsütötte Toszkánán (2. Rész)

Különösen vasárnap lévén, szállásadóink lebeszéltek arról, hogy kocsival menjünk be Firenzébe. A parkoló messze van a központtól, ügyetlen a bejutás is. Menjünk inkább vonattal. Szállodánktól nincs messze a vasútállomás és kevesebb, mint egy óra alatt a történelmi Firenze közepébe repít minket. Megfogadtuk a jó tanácsot, és nem bántunk meg. Bár erre felé nincsenek olyan 65+ kedvezmények mint nálunk, mégis kevesebb mint négyezer forintért retúrjegyet váltottunk. A vonatok óránként járnak mindkét irányba, így nem volt nehéz a nekünk megfelelőt kiválasztani. A vonatok szépek, tiszták és pontosak.

A táj messze nem olyan szép mint amikor tegnap végig autóztunk Toszkána tájain, de érdekes. Engem különösen az lep meg, hogy a vasút mellett mennyi kis-, és nagyüzemet látok. Ez így van szerte itt Észak-Itáliában, ezt tapasztaltuk már határ átlépése után is végig az autópályák mellett. Firenzébe beérkezve nem volt más dolgunk, mint követni a tömeget. Mindenki a város történelmi központja felé tartott.

Firenze. Itália de bizton mondhatom a világ egyik legszebb városa. A Mediciek, a reneszánsz városa. Michelangelo és Savonarola városa. Rövid séta után értük el a Dóm teret (Piazza del Duomo), a város szakrális központját. A hármas együttes (katedrális, harangtorony, keresztelő kápolna) külsőleg is azt a mérhetetlen gazdagságot tükrözi, amellyel a város a középkorban rendelkezett.

Sajnos, csak körbe járva, külsőleg tudtuk megcsodálni, mert belépőjegyet csak két napra előre lehet sorbaállás után váltani. De így is lenyűgöző. Nekem különösen a keresztelő kápolna tetszett, amely az ókori Róma idejéből maradt itt, és fejlesztették-díszítették az azt követő évszázadokban. Pisa után talán ami kicsit nem tetszett: eltérően a Csodák terétől, bizony itt teljesen be lett építve a tér. Kár, mert elképzelem, milyen lenne, ha a tér még jobban megmutatná az együttest. De így is gyönyörű.

A további sétát el sem lehet téveszteni. Hömpölyög a turista sereg az Arno folyón átívelő, szintén világcsodaként számon tartott Ponte Vecchio felé. Közben az ember csak kapkodja a fejét, a sok és szép látnivaló láttán. És egyszer csak beesünk a város egyik másik központi terére a Piazza della Signoriára. Jól esik a szoborcsarnok lépcsőire sok más elfáradt turistával együtt lecsücsülni és onnan körülnézni. A teret uralja a város politikai-igazgatási központja, a Palazzo Vecchio, ahol egykor Macchiavelli is ténykedett. Itt a téren égettette el Savonarola máglyán a polgárok „hívság tárgyait”, hogy később ő is máglyán végezze.

De itt áll az egyik Medici herceg lovas szobra is. És ami a legfontosabb: itt áll Michelangelo egyik leghíresebb szobra a Dávid. Igaz ez itt csak egy másolat, de akkor is – gyönyörű. Az emberábrázolás csodája. Nekem talán csak a nagy kezei, amik nem tetszettek. Mondják, azokat az utókor plantálta a szoborra.

Vissza a főútra és sodródunk az embertömeggel. Észre sem vesszük és már az Arnót híres hídján vagyunk. Mind a két oldala shoppokkal beépítve. Aranyat, ezüstöt minden mennyiségben lehet vásárolni. Ezt a lehetőséget most kihagyjuk.

Egyébként ez a híd az egyetlen, amely átvészelte a második világháborút. Köszönjük. Még egy kis kitérő a pár tíz méterre lévő Uffizi képtár felé. Hosszú a sor, ma ingyen látogatható. Kihagyjuk. Rezerválva a jegyünk keddre.

Akkor visszatérünk. Még visszamegyünk a Dóm térre, hogy kicsit távolabb megnézzük a várost naggyá tevő Mediciek erődszerű palotáját. Sajnos, csak kívülről és valószínűleg hátulról. Semmiképpen sem belülről. Ahhoz már nincs erő. Aztán vissza a pályaudvarra és irány haza.

Hétfő, utolsó nagy kirándulásunk napja. Választottunk. Nem Elba szigetére megyünk, hanem a Cinque Terre-t, a tenger felöl hajókázva. a festett városokat nézzük meg. Szerencsénk van, mert jó pár esős, borús nap után, szép az időnk és a hajók is indulnak, a La Spézia melletti Portoveneréből.

Mit mondjak. Kár lett volna kihagyni. Elképzelésem szerint, végighajókázunk a színes városkák előtt és kiszállunk az utolsónál, Monterossonál.

Több mint egy óránk van a visszaindulásig, így kis séta majd ebéd a kikötőben.

Hosszú sor áll az utcai árus ” street –food” árus előtt, aki stanicliba méri az ott helyben sütött gusztusos, tengeri herkentyűket, a „Frutti de Mare”-t.

Kár lett volna kihagyni. Visszafelé csak az autópályáról bámuljuk meg a Carrarai márvány bányákat. Az évszázadok alatt messziről látszik, rendesen elhurcolták a hegyeket. Az útszéli depókban most is látszik, a mai napig a szobrászok közkedvelt értékes alapanyaga a gyönyörű, hófehér márvány.

Szállásunkra visszatérve, még felutózunk a balkonunkról naponta nézegetett, a fürdőváros feletti óvárosba, Montecatini Altoba. Ékszerdoboz. Gyönyörű a kilátás innen a városra, kötélvasút is jár fel ide. Kicsit már búcsúzunk a számunkra egy hétre szállást adó kedves helytől.

Másnap, kényelmesen összekészülve újból vasútra szállunk. Délután két óra utánra van jegyünk a világ egyik legismertebb képtárába, az Uffizibe. A hatalmas, meghatározóan középkori világhíres festők képei, szobrok, a Mediciek gyűjtőszenvedélyének köszönhetően láthatók számunkra, és annak a döntésüknek, hogy semmit sem engedtek a városból elvinni.

Tiziano, Botticelli, Raffaello,Michelangelo, Leonardo da Vinci de Németalföldi művészek is mint Rembrandt alkotásai függnek a tárlók falain.

Csak közel a hetvenhez nehéz bejárni ezt a furcsa, a Mediciek által erre a célra építtetett épületegyüttest, amely a Palazzo Vecchiotól az Arno partjáig húzódik.