A 26 éves Fekete István 1926-ban egy bakócai falusi bálon ismerte meg a 17 éves gimnazista Piller Edithtet. István akkor végezte a gazdasági akadémiát, ahol mezőgazdásznak tanult. Első állását Bakócán, egy grófi birtokon kapta.

A 26 éves Fekete István 1926-ban egy bakócai falusi bálon ismerte meg a 17 éves gimnazista Piller Edithtet. István akkor végezte a gazdasági akadémiát, ahol mezőgazdásznak tanult. Első állását Bakócán, egy grófi birtokon kapta.

A lány apja is ebben a kis baranyai falucskában volt körorvos, ahová a Vajdaságból menekültek Trianon után. A hallgatag fiatalembert lenyűgözte az életrevaló, mosolygós Edith, akibe hamar beleszeretett. Jegyben járásuk alatt távol éltek egymástól, mivel István megpályázott egy gazdatiszti állást egy ajkai mintagazdaságban. Három év alatt több száz levelet írt menyasszonyának, akit leveleiben Bibócskának nevezett, önmagát pedig faragatlan Pistának.

Vágyakozó, epekedő, tréfálkozó szép szerelmes levelek voltak ezek. István nagy gonddal építgette közös otthonukat. „Amikor hazahozlak, akkor aztán fellobban mesemondó, szép kályhánkban a láng, és a Te drága közelségedben sok szép mese fog megszületni a szívemben." Mire a ház megépült, az esküvőt is megtartották. A várt felhőtlen boldogságra azonban hiába vártak. Két gyermekük születése után hamar kiderült, hogy Edithet súlyos betegség kínozza: a mániás depresszió. A házasság rövid harmonikus pillanatait sokszor szakították meg elviselhetetlen időszakok: hol napokig tartó csend, hol hangos dührohamok. Volt, aki az javasolta a férfinak, váljon el.

István azonban őszintén szerette feleségét, ezért élete végéig ő is együtt élt Edith betegségével. Sokszor a természetbe menekült otthonról, és az erdei állatok életét figyelte. Első írásait a Nimród vadászújságnak küldte el. A vadásznovellák után egy történelmi regénypályázatra küldte be a Koppányi aga testamentuma c. regényét, amely meghozta számára az ismertséget.

A 40-es évekre már meg is élt a család az apa írásaiból, így Pestre költöztek. A háború után az írót,mint a rendszer klerikális és maradi ellenségét, kizárták az Írószövetségből, nem publikálhatott. Egy nap minden előzmény nélkül, talán tévedésből, ávósok hurcolták el, fél szemét kiverték, szétverték a veséjét és hajnalban egy kocsiból kidobták a János Kórház mellett, ahol járókelők találták meg.

 Az ávósok ezt követően megkeresték Edithet és megfenyegették: azt kellett nyilatkoznia, hogy a férje utcai rablás áldozata lett. A hír ennek megfelelően hangzott el a rádióban. Ez újabb lelki terhet és nem múló szorongást jelentett a beteg asszonynak. Bár voltak jobb pillanatok, legtöbbször továbbra is elviselhetetlen légkör uralkodott a családban.

Az író fia egy ilyen időszakban megkérdezte apját, hogy tudott „ezzel a nővel" nem két évtizedig, hanem akárcsak két hétig is élni? „Soha többé nem akarom hallani kisfiam, hogy az anyádat per nő titulálod – válaszolta az író – nagyon jól tudod, hogy rengeteg jó tulajdonsága van, nagylelkű, önzetlen, áldozatkész, gondos anya és normális időszakában nagyon kedves, jó és szeretetre méltó. De beteg szegény és nem tud uralkodni magán. … Azt azonban el kell ismernem, házasságunk alatt mindig úgy éreztem, mintha egy ekrozitos hordón ülnék, amelynek a gyutacsát már meggyújtották. A kérdés tehát csak az, hogy mikor fog felrobbanni alattam a hordó. Mert hogy felrobban, az biztos." Végül nem robbant fel semmi.

István és Bibócskája együtt élték le az életüket, és amikor tudták, élvezték a rövid, betegség nélküli időszakokat. Ilyenkor kutyájuk, Bogáncs társaságában együtt járták az erdőket. Az író halála után Edith minden nap kilátogatott a Farkasréti temetőbe, és gondozta férje sírját. Akárcsak a hagyatékát: még Moszkvába is elment, hogy elintézze az orosz nyelvű kiadást a magyar hatóságok helyett. Még megérte, hogy férje Jókai Mór után a legnépszerűbb, világszerte a legtöbb eladott könyvet publikáló magyar szerzővé vált.

 A rendszerváltás után gyermekeik kívánságára újratemették mindkettőjüket Göllében, Fekete István szülőfalujában. Hűséges kutyájukat, Bogáncsot is velük temették.

Készítette: Nyáry Krisztián

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük