A 21 éves Friedmann Endre és a 24 éves Gerta Pohorylle a párzsi La Coupole kávéház teraszán találkoztak először 1934 októberében. A Budapestről, Kassák köréből érkezett magyar fotográfus épp modellt keresett.

A 21 éves Friedmann Endre és a 24 éves Gerta Pohorylle a párzsi La Coupole kávéház teraszán találkoztak először 1934 októberében. A Budapestről, Kassák köréből érkezett magyar fotográfus épp modellt keresett.

A kiválasztott lány nem bízott benne, hogy a sármos magyarnak tisztességesek a szándékai, ezért másnap barátnőjét, Gertát is magával vitte a kávéházba. A nácik elől Németországból emigrált zsidó származású Gerta képügynökként dolgozott, de szeretett volna maga is fotózni. Endre – vagy André, ahogy Párizsban hívták – felajánlotta, hogy megtanítja.

Mindkettőjüknek volt partnere, Gertának mindjárt kettő is, hiszen párizsi udvarlója mellett még Lipcsében maradt barátjával sem szakított, André pedig honfitársával, Deutsch Katival, a későbbi Kati Horna fotóriporterrel élt együtt. Amikor '35 nyarán André egy baráti társasággal dél-franciaországi tanulmányútra indult, Gerta is velük tartott. A férfi itt tanította fényképezni a lányt, és itt kezdődött el viharos szerelmük is. Szeretőkként és alkotótársakként tértek vissza Párizsba. A munkában folyamatosan egymást inspirálták: a fotótechnikában kezdetben André volt az erősebb, de a témaválasztást egyre inkább Gerta sugalmazta.

Nem volt könnyű Párizsban fotóriporterként érvényesülni, hiszen itt gyűltek össze a világ legjobb fotósai, köztük a legnagyobb magyarok is, André Kertész, Brassaï és Munkácsi. A megrendeléshez nem volt elég jó fotósnak lenni, kellett még valami: a marketing. Márpedig Gerta ösztönös marketing-zseni volt. Ő találta ki a fiktív amerikai fotográfus figuráját, aki ismeretlenül elküldi képeit a legnagyobb lapoknak. Így született meg Friedmann pesti becenevéből – „Cápa" – Robert Capa alakja, és így lett partnere Gerda Taro.

A pár innentől kezdve pecséttel látta el képei hátoldalát, először csak Photo Capa, később Reportage Capa & Taro felirattal. Az ötlet működött.

Amikor 1936 nyarán Spanyolországban kitört a polgárháború mindketten szerződésekkel a zsebükben mentek a hadszíntérre. Újszerű esztétikai nyelvezetük itt alakult ki, és ezekkel a képeikkel váltak már életükben világhírűvé. Intenzív életet éltek, nemcsak a munkában, a magánéletben is. Gyakran vesztek össze véresen komolyan, és békültek ki még szenvedélyesebben. Ekkor már nem volt érdemi minőségi különbség kettejük képei között, utólag több Capának tulajdonított képről kiderült, hogy valójában Taro készítette őket.

A tehetségére büszke Gerda egy idő után saját pecsétet is készített Photo Taro felirattal, amit aztán gyakran felülpecsételtek Capa bélyegzőjével, azt ugyanis jobb áron tudták értékesíteni. Van fotótörténész, aki szerint a Capának a nemzetközi hírnevet meghozó Milicista halála című képet is Taro készítette.

A háborús képek mellett egymást is fotózták, így született Capa kamerás képe, és az André pizsamájában a tábori ágyon kimerülten alvó Gerda lírai fotója. A táborban legendák keringtek a mindig cigarettázó, jóképű magyar fotósról, és a mindig magassarkúban járó karcsú, rövidre nyírt hajú, vörösesszőke barátnőjéről, akik minden veszélyes helyszínen ott voltak.

Sok időt töltöttek barátaikkal, Ernest Hemingway-vel és annak író feleségével, Martha Gellhorn-nal. Gellhorn kettejükről írta a Míg a halál el nem választ című novelláját, Hemingway pedig Gerdáról mintázta az Akiért a harang szól Mariajának alakját. „Egyformán nevettek, egyazon dolgokon és egy időben. Megfigyeltek mindent, láttak mindent, és mindezt együtt, ugyanabban a pillanatban és ugyanolyan módon tették." – emlékezett rájuk Gellhorn.

A látott borzalmakat kettejük közül Gerda viselte nehezebben, vagy legalábbis ő volt az, aki beszélni is bírt erről: : "Ha arra gondolunk mennyi különleges ember vesztette életét, akkor az az abszurd érzésünk támad, hogy nem igazságos, hogy mi még életben vagyunk"- nyilatkozta egy újságíró kollégájának. Néhány nappal később, 1937. július 25-én a németek bombatámadása elől egy teherautó oldalára kapaszkodva próbált menekülni, amikor egy tank elsodorta. Másnap belehalt sérüléseibe.

A 27. születésnapján temették el Párizsban. Abban az évben még a legnagyobb lapok közölték a képeit, de aztán újabb háborúk jöttek és újabb fotóriporterek: néhány év alatt elfelejtették. Capának még sok nő volt az életében, köztük Ingrid Bergman is, de a legnagyobb szerelem, a társ Gerda volt. Ő még 14 évig járta a háborúk poklát, mindig közel a halálhoz, mire 41 évesen Vietnámban aknára lépett. „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel" – ezt Capa mondta, de kettejük jelszava volt.

Nyáry Krisztián

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük