Egy fénykép a múltból: Gozsdu Elek

Az 57 esztendős Gozsdu Elek 1906 júniusában Temesvár főterén sétált, amikor meglátta a 17 éves Goldschmidt Annát, Weisz Lajos kereskedő fiatal feleségét.

Az 57 esztendős Gozsdu Elek 1906 júniusában Temesvár főterén sétált, amikor meglátta a 17 éves Goldschmidt Annát, Weisz Lajos kereskedő fiatal feleségét.

A lány csipkés ruhában, színes napernyővel a vállán hallgatta a katonazenekart, amely éppen keringőt játszott. A látványtól elbűvölt Gozsdu Annához lépett, és bemutatkozott neki. A novellaírással évekkel azelőtt felhagyott író, Temesvár főügyésze és a város egyik legrangosabb polgára volt, de a művészetekért rajongó lány nem tudta kicsoda. Megengedte az idősödő gavallérnak, hogy levélben mutatkozzon be neki. Így kezdődött kapcsolatuk, és a magyar irodalom legszebb szecessziós regénye. A zsidó polgárcsaládból származó Weisz Anna gazdag férje Gozsdunál is idősebb volt, és valószínűleg nem igazán romantikus alkat, mert a vers-szerető lány örömmel fogadta az író első levelét, és válaszolt rá.

Gozsdu, a félig macedón, félig román származású, de teljesen magyar identitású egykori író a leveleknek köszönhetően fordult újra az írás felé. Korábban sem írt sokat: két regényt, néhány tucat novellát, de azok míves, remekbe szabott darabok voltak, Turgenyev és Dosztojevszkij hatása alatt. Aztán részben az ügyészi pálya, részben keserű magánélete miatt abbahagyta az írást.

Háromszor vette el ugyanazt a nőt, Bauer Herminát. Első házasságukból nem lett gyerekük, ezért váltak el még fiatalon. Később a rokonság unszolására ismét összeházasodtak, és született egy kislányuk, aki négyéves korában meghalt, ezért ismét elváltak. Harmadszorra hosszas rábeszélésre próbálták meg ismét az együttlétet, ekkor egy fiuk született, de az imádott gyereken kívül nem sok kötötte össze őket.

Ekkor jelent meg Anna Gozsdu életében. Nagyon ritkán találkoztak, de ketten 900 levelet váltottak egymással. Gozsdu 1910. december 12-i levelében vallotta meg Annának, hogy szereti. Ekkor döntötte el, hogy Turgenyev mintájára levélregénnyé szerkeszti a leveleket. Nem a kiadás szándékával, csak úgy maguknak. Szerelemtől, szecessziós szódíszektől hemzsegő, különös levelek ezek egy szigorú főügyész tollából: „Álomkoszorúzottan akarok veled élni. Gondolatban akarok veled megélni minden gyönyört, minden mi testiségünk örömeit, és gondolatban elrepülök veled közel a naphoz… Szeretlek, és ha megvernélek, csak virággal vernélek meg, te édes."

A szerelem hatására Gozsdu újra írni kezdett, méghozzá teljesen új, sokkal modernebb hangon, mint fiatal korában. Felfedezte magának a Nyugatot, Adyért rajongott. 1915-ben megjelent egy kötete, de még ugyanebben az évben véget ért az ihletadó szerelem: Anna beleszeretett egy fiatal férfibe. Gozsdu levélben búcsúzott tőle és az irodalomtól: „De hát miért írtam én tele azt a sok, talán túlzottan sok levélpapirost? Valami muzsikaféle van a lelkemben, … gondolat-melódiák, érzés-melódiák hullámzanak a lelkemben, és ahelyett hogy elbeszéléseket írnék, vagy színdarabokat írnék, íme, leveleket írok magának, és apró ezüstpénzre váltom a csekély, nagyon csekély lelki vagyonomat."

Nem sokkal ezután fia meghalt a világháborúban, ettől teljesen összeomlott. 1919-ben mindenkitől elzárkózva halt meg. A leveleket Anna őrizte. Trianon után mehetett volna bécsi rokonaihoz, de ő Temesváron maradt, és nem mozdult innen a második világháborút követően sem. Palotájukat elvették, egyetlen szobát hagytak meg neki. Ott minden reggel szépen kifestette magát, és cigarettázva egykori kedvese régi leveleit olvasta.

Végrendeletében azt kérte, hogy 2000-ben, Anna napján bocsássák levelezésüket a nyilvánosság elé. Végül 2001-ben jelent meg a különös levélregény Kertünk Istennel határos címen.