Egy fénykép a múltból: Németh László

Irodalmi díjakról – újabb történet, egy újabb szereplővel, Németh Lászlóval, a sértettségből is ihletet merítő szerzővel:

Irodalmi díjakról – újabb történet, egy újabb szereplővel, Németh Lászlóval, a sértettségből is ihletet merítő szerzővel:

"A 24 éves Németh László azt tervezte, hogy végleg felhagy az írással. Csalódott az irodalomban, és kételkedett a saját tehetségében is. A bölcsészkart már korábban otthagyta, 1925-ben orvosként szerzett diplomát, ideggyógyásznak készült. Menyasszonya, Démusz Ella próbálta rábeszélni, hogy térjen vissza ifjúkori költői próbálkozásaihoz, de ehhez sem érzett kedvet.

Végül egy nyári kiránduláson került a kezükbe a Nyugat és Vörösmarty Akadémia pályázati felhívása, amelyben 5-5 millió koronát ajánlottak a legjobb novella és a legjobb kritika beküldőjének. Ella arra biztatta vőlegényét, hogy ha már nem ír új dolgokat, legalább régebbi írásait küldje be a pályázatra. Németh kezdetben elzárkózott, de végül engedett menyasszonyának. Választása az egyetemistaként írt „Horváthné meghal" című novellájára és egy Ady-kritikára esett, mindkettőt postázták is a szerkesztőség címére. Év végén közelgő esküvőjük szervezésével voltak elfoglalva, amelyet megnehezített, hogy szüleik tiltakozása ellenére, titokban készültek összeházasodni. A pályázatról megfeledkeztek.

Németh december 17-én, esküvője előtt néhány nappal egy könyvtárban látta meg a Nyugat friss, karácsonyi számát, amelynek címlapján Gorkij neve mellett a sajátja szerepelt. A lap első oldalon tette közzé, hogy a novellapályázat fődíját Dr. Németh László orvos nyerte. A vezércikk a Gellért Oszkárból, Kosztolányi Dezsőből és Osvát Ernőből álló bírálóbizottság értékelését is közölte: „Életteljesség, igazság, a megírás hiánytalan művészete helyezi az összes pályaművek fölé a Horváthné meghal című paraszttörténetet, melyet a realizmus ökonómiája, a stílus magyar gazdagsága, a humorrá tisztult életismeret az általános-emberi művészi magasságába emel. Minden alakja és minden szava él. Ezt a novellát tartjuk a leghibátlanabbnak, művészi értékekben legdúsabbnak."

Németh később élete legboldogabb pillanatának nevezte ezt. A nyeremény nem elsősorban az ötmillió koronát jelentette számára – bár arra is nagy szüksége volt a családalapítás előtt – hanem azt, hogy az írók közössége befogadta. Későbbi megfogalmazása szerint a nagyanyja halála ihlette novella a végzet szerepét játszotta írói pályáján: „ez volt a sorsjegy, amelyen nevemet az íróvá avató húzáson kihúzták." Eldöntötte, hogy az írást választja főhivatásul, felhagy az ideggyógyászi pályával, s a megélhetés kedvéért fogorvosként fog praktizálni. Már a nászútjáról lelkes levelet írt Osvát Ernőnek, amelyben leírta, hogy ezután íróként, költőként és a a „magyar szellemi erők organizátoraként" kíván tevékenykedni.

Osvátot az utóbbi ambíció nem lelkesítette különösen, lévén ő maga is ezt a pozíciót töltötte be a Nyugat élén. Később, a személyes találkozásnál is csalódott kissé Némethben: a novella alapján egy érettebb, középkorú orvost várt, nem egy kamaszos kinézetű pályakezdőt. Amikor a fiatal író átadta neki verseit és a Nyugat számára írt új novelláját, nem javasolta közlésüket, és az írások hibáit sorolta. Németh rettenetesen megsértődött az elutasításon. „Nem ismertem senkit Osváton kívül, de nem tudtam elképzelni, hogy valaha visszamenjek hozzá. – Fogorvos mindörökre – s szívemet térdem fölé hajtotta az iszonyú heroikus fájdalom, a szakításé." Később mégis elhatározta, hogy bizonyítani fog, mégpedig úgy, hogy megnyeri az 1926-os novellapályázatot is. Álneveken küldött be hét novellát, s még arra is ügyelt, hogy hét különböző írógépen írja a pályaműveket. Biztos volt benne, hogy újra diadalt arat majd. Néhány hónap múlva csalódottan olvasta, hogy egyik műve sem került a nyertesek közé. A bírálók – köztük Osvát – ugyanis pontosan tudták, ki áll a novellák mögött.

 Nemcsak az egységes stílusból következtethettek erre, hanem abból is, hogy a 378 pályázó közül egyedül Németh gépelte le úgy a műveit, hogy a papír mindkét oldalát felhasználta. A gyorsan megírt novellák valóban nem voltak olyan jók, mint a Horváthné, de a díjazottak között volt náluk gyengébb darab. Valószínűleg Osvát akarta megleckéztetni a nagyratörő ifjú tehetséget. Mindenesetre a második, elbukott novellapályázat legalább annyira hozzájárult Németh pályának alakulásához, mint az elismerést meghozó első. A fiatal írót nagyon megviselte a kudarc, eldöntötte, hogy nem ír többet sem novellát, sem verseket. Sértődötten temetkezett fogorvosi munkájába, és elhatározta, hogy új műfajokban fog bizonyítani. Így született meg az esszéista és regényíró Németh László."

Ezt a nárcisszisztikus megsértettséget Németh egész életében hordozta, időről-időre visszatért hozzá, s mint önmaga pszichoterapeutája forgatta, elemezte, a személyest általánosítva kísérelte meg kidolgozni magából e lelki megpróbáltatást, s hogy mennyire küszködött ezzel még Osvát halála után is, arra az egyik szemléltető bizonyosság az itt található írása: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00524/16361.htm

Készítette: Nyáry Krisztián