Egy fénykép a múltból:Baumgarten dijasok

A Baumgarten-díj egyetlen posztumusz díjazottjáról, József Attiláról, a síró Kosztolányiról és a szigorú Babitsról szól a következő Nyáry Krisztián darab. Sorozat irodalmi díjakról – 5.rész:

A Baumgarten-díj egyetlen posztumusz díjazottjáról, József Attiláról, a síró Kosztolányiról és a szigorú Babitsról szól a következő Nyáry Krisztián darab. Sorozat irodalmi díjakról – 5.rész:

„Ha kezdő költő volna Babits Mihály s ez volna az első könyve, akkor meg azt írnám, hogy néhány sora kétségtelenül tehetségre vall. De a könyv egésze mégis kétségessé teszi e tehetség kifejlődhetését. Sokat kell még tanulnia. Verseit pedig tartsa hét esztendeig az asztalfiában és ne adja ki barátai unszolására sem. Hogy hozzáértőkkel való érintkezése mégis legyen, egyik-egyik kísérletét be-beküldheti módjával valamilyen kisebb igényű lapnak." Ezeket a kíméletlen és igazságtalan sorokat József Attila írta 1930-ban a Nyugat vezető költőjének „Az istenek halnak az ember él"című kötetéről. A két zseni kölcsönösen lebecsülte egymás költészetét. A Babits által szerkesztett 1932-es Új Anthológiában, amely a fiatal magyar költőket mutatta be nagy terjedelemben, József Attila mindössze két versével szerepelt. "Minden versét olvastam, de kettőnél többet legjobb akarattal sem találtam" – mondta társaságban a szerkesztő. Így nem véletlen, hogy a 30-as évek szinte minden jelentős írója és költője kapott díjat a Babits által vezetett Baumgarten Alapítványtól, József Attila azonban hiába várta. 1933-ban kétségbeejtő anyagi helyzete miatt ugyan 300 pengős segélyt kért és kapott az alapítványtól, ez azonban látványosan szociális támogatás, és nem irodalmi elismerés volt. A mindkét költőhöz közel álló, költészetüket értő és tisztelő harmadik zseni, Kosztolányi Dezső ekkor határozta el, hogy véget vet az áldatlan helyzetnek. Ebben az időben a kuratórium tanácsadó testületének tagja volt, így javaslatát Babitsnak már csak hivatalból is meg kellett hallgatnia. Kosztolányi egy lapinterjúban is nyilatkozott róla, hogy szeretné, ha az 1935-ös évdíjat József Attila nyerné Medvetánc című kötetéért. Az alapítvány ülésén azonban Babits jelöltje, Fenyő László nyerte a díjat, s az 1000 pengős jutalmat is csak Kosztolányi erélyes fellépésnek köszönhetőn kaphatta meg József Attila. A díjkiosztás alkalmából, fél évtizeddel a Babits elleni kritika után, Kosztolányi közbenjárására a két költő végül szóba állt egymással. Egy hosszú beszélgetés után kézfogással álltak fel az asztaltól. Így aztán mindenki biztos volt benne, hogy 1936-ban József Attila kapja majd a régóta megérdemelt nagydíjat. A kuratórium ülése után a betegeskedő Kosztolányi is annak tudatában utazott el a tátrai gyógykezelésre, hogy a fiatal költőtárs elnyerte az anyagi gondjait megoldó elismerést. A végső döntés előtt nem sokkal azonban A Reggel című lapban megjelent József Attila „Én nem tudtam" című szonettje. A békejobbnak szánt verset hónapokkal korábban küldte el a lapnak, s ajánlásként – Kosztolányi javaslatára – a „Babits Mihálynak, hódolattal" sort írta fölé. A költőnek segíteni akaró lap szerkesztői úgy gondolták, a Baumgarten Alapítvány ülése megfelelő apropó a vers közlésére. Babits nehéz helyzetbe került: "Úgy érzem, éppen most nem adhatom ki a díjat József Attilának. Bizonyítékot szolgáltatnék önmagam ellen azok számára, akik állítják, hogy csak annak adok díjat, aki hódol nekem" – emlékezett később. Így a költőt kihúzta az évdíjasok közül, és újra csak jutalmazott lett. A döntés sokkolta a Tátrából visszatérő Kosztolányit, aki amikor megtudta, hogy pártfogoltja ismét nem kapott Baumgarten-díjat, sírva fakadt, és bejelentette távozását a tanácsadó testületből. József Attila, aki szintén biztos volt a díjban, dühös és elkeseredett volt. Egy évvel később, 1937-ben pártfogója már nem élt. A kuratórium 7 tagjából ezúttal csak hárman szavaztak mellette, ismét másé lett a díj. „Én már elintéztem magammal, – mondta aznap este Vágó Mártának. Nem elég, hogy az ország első költője vagyok? Még a díjat is megkapjam? Az már sok volna." A következő évben ismét ő volt a nagydíj jelöltje, de az összeült kuratórium már csak öngyilkosságának híréről értesült. Így lett József Attila a Baumgarten-díj történetének egyetlen posztumusz díjazottja."

A következő évben még csak az 1937-es díjakról döntöttek, József Attila csak egy évvel később lett öngyilkos, vagyis még egy év telt el az említett szerencsétlen egybeesést követően anélkül, hogy díjat kapott volna.

Egyébként a 30-as kritika után nagyon sokan jelezték József Attilának, hogy a kritikája feleslegesen bántó és durva volt. Erre még jobban bekeményített, és megírta az "Egy költőre" c. versét, amely így kezdődik:

Sakált kiált, hollót hörög,
ki jól dalolni restel;
és idenyög a Dala-dög,
az éveire mester.

Ezt utólag ő maga is megbánta.

Készítette: Nyáry Krisztián