Az új Ptk. hatályba lépése több aspektusból is érinti a vállalkozókat, többek között 2014. március 15. napjával módosultak az elektronikus cégnyomtatványok is, azonban a korábbi e-nyomtatványok 2014. március 31. napjáig még befogadásra kerülnek.

Az új Ptk. hatályba lépése több aspektusból is érinti a vállalkozókat, többek között 2014. március 15. napjával módosultak az elektronikus cégnyomtatványok is, azonban a korábbi e-nyomtatványok 2014. március 31. napjáig még befogadásra kerülnek.

Az új Ptk. hatálybalépését követően az új és a korábbi e-cégnyomtatványokkal kapcsolatban is számos bizonytalanság merült fel, mostanra azonban tisztázódott, hogy a szabályozás szerint egy két hetes átmeneti időszak után válik csak kötelezővé az új e-cégnyomtatványok használata.

A március 10-ével, hétfővel kezdődött héten megjelent Magyar Közlönyök feldolgozása alapján több mint 700 jogszabály változott az új Ptk. hatályba lépése kapcsán. Az e-cégnyomtatványok változásával kapcsolatos szabályozás március 13-án jelent meg a Magyar Közlöny hasábjain, mindezek alapján pedig március 15-ében jelölte meg az új e-cégnyomtatványok használatának kezdési idejét a szabályozás. Ez az információ azonban nem egyezik meg a Céginformációs Szolgálat oldalán közétett adatokkal, a szervezet közleményében megállapítható, hogy van egy kéthetes átmeneti periódus, ameddig a cégbíróságok még befogadják a régi nyomtatványokat. 2014. április 1-jétől azonban kizárólag az új nyomtatványok szerinti bejegyzési- és változásbejegyzési kérelmek nyújthatók be.

Bár az információk alapján az átmeneti időszak még csaknem egy hétig él, a Wolters Kluwer Kft. előfizetői számára már rendelkezésre állnak  az új cégnyomtatványok.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük