Régen volt, de leírom, hogy ne felejtsem el. Negyvennégy munkában eltöltött  év gyorsan elszaladt és most nyugdíjat kapok életem végéig. Sőt, még azon túl is, mert ha a hónap második felében patkolok el, akkor a hó végéig még jár.

Régen volt, de leírom, hogy ne felejtsem el. Negyvennégy munkában eltöltött  év gyorsan elszaladt és most nyugdíjat kapok életem végéig. Sőt, még azon túl is, mert ha a hónap második felében patkolok el, akkor a hó végéig még jár.

Szóval öregségi nyugdíjas lettem. Ez a kifejezés éppen olyan hivatali bunkóság, mint a gyermekgondozási segély. Mert miért nem lehetne állami nyugdíjnak, vagy „A-nyugdíj"-nak nevezni, hiszen az államtól kapjuk. És miért segély, ha az jár? Elsősegély. Ha bajban vagyunk. De a GYES-es anyuka nincs bajban, sőt. Miért nem gyermekgondozási járadék, ha törvényesen „jár"? És miért rokkantnyugdíj? Miért nem „B-nyugdíj"? Mennyivel tapintatosabb lenne. Az özvegyi nyugdíj meg „C-nyugdíj" lehetne. És ha már a morgásnál tartok miért nem lehet a nyugdíjról szóló értesítésnél a nevem mellé odaírni, hogy „úr"? Nem kerülne semmibe.

   Az utolsó aktív évemben sokat gondolkodtam azon, mi mindent csinálok majd nyugdíjban? Tervezgettem annyi mindent, hogy százéves koromig sem tudnám teljesíteni. Legalábbis ezt gondoltam. Ezzel szemben a következőképpen nézett ki első nyugdíjas napom.

   Reggel hatkor felkeltem szokás szerint, elkészítettem a reggelit. Feleségem munkába indult, én hétkor levittem a kutyánkat fél órára sétálni. Rendet raktam a lakásban. Irány a közeli élelmiszerbolt, alaposan körülnéztem, nem kellett sietnem. Két fagyasztott pizzát vettem, Hawaii, ezt szeretjük, egyiket ebédre, másikat felesben vacsorára a feleségemmel.

   Kiválogattam a két példányban meglévő könyveinket. Évek óta akartam már. De nem volt rá időm. Sikerült is néhányat összeszedni. Telefon az antikváriumba. Kilenckor nyitunk. Előtte a szomszédos utcában beiratkoztam a kölcsönkönyvtárba, lesz időm végre olvasni. Az antikváriumban megvették a könyveket. Most mit csináljak? Régen szerettem volna megnézni a Redl ezredest. Szabó István filmje, kémtörténet és társadalomrajz az első világháború idejéből. Tízkor kezdődött, fél tizenkettőkor már újra az utcán voltam. A film remekmű, miért nem mutatnak be mostanában ilyeneket két bárgyú szappanopera epizód között? A közelünkben játszóteret építették, már rég meg akartam nézni, de mindig siettem valahova. Nagyon szép lett. Hinták, padok, pingpong asztal, kis kút szoborral, zöld, zöld mindenütt.

   Még csak negyed egy: Mit is kéne megnézni? De hiszen most már ráérek kirakatokat is nézegetni, ruha, cipő, sportszerek, világcégek, irány a pláza. Végre nyugodtan, nincs határidős munka, szigorú főnök, Gyönyörködtem a megfizethetetlen árú holmikban. Aztán haza, a kutya boldogan ugrik rám. Olvasgatok, kinyitom a televíziót, ilyen sem csináltam, még életeben napközben televíziózás.

   Elő az egyik pizzát. Olvasztás, melegítés, grillezés. Ebéd után szunyókálás a fotelban. Felriadok, ránézek az órámra. Háromnegyed kettő. Úristen! Telefon a nővéremnek, nincs otthon. Atyavilág! Rájöttem, hogy unatkozom. Mit fogok csinálni öt óráig, mire hazaér a feleségem?

Láng Róbert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük