2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Emberéleteket véd az új mérőműszer

5 perc olvasás
muszer 7

muszer 1 A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar, Határrendészeti Tanszék, valamint az Innovációs és Technológiai Iroda tervezésében – szervezésében, határforgalom-ellenőrzést segítő rendszer tesztelésére került sor Csongrád-Csanád megyében, a magyar – román határszakasz egyik igen forgalmas pontján, a csanádpalotai határátkelőnél. Az eseménynek Magyarországon túlmutató, nemzetközi jelentősége van.

Bizonyára sokan emlékeznek még a délkelet-angliai Essex megyében, 2019 októberében bekövetkezett tragédiára (a kép a helyszínen készült).muszer 2 Harminckilenc holttestet – köztük egy tinédzserét – találtak egy bolgár kamion pótkocsijában, jelentette be akkor Priti Patel belügyminiszter. A nyomozás később megállapította, hogy valamennyien vietnami állampolgárok, egy jól szervezett embercsempész hálózat áldozatai voltak. A 2021-ben lezajlott bírósági tárgyalás során a két szervezőt, Ronan Hughest és Georghe Nicát húsz, illetve huszonhét év szabadságvesztésre, Eammon Harrisont a kamion sofőrjét, tizennyolc év fegyházra ítélték, 39 rendbeli emberölés címén. A kamion a csempészett emberekkel több határállomáson is átjutott. A pótkocsit, amelyben a 39 vietnami utazott Harrison szállította a belgiumi Zeebrugge kikötőjébe. A vontató nélkül átkelő pótkocsit egy másik sofőr, a 25 éves Maurice Robinson vette fel az angliai oldalon, a Temze torkolatában fekvő Purfleet komptermináljában. Robinsont az Old Bailey büntetőtanácsa 13 év és négy hónap börtönre ítélte. A 39 vietnamit 2019. október 22-én hajnalban Robinson holtan találta a délkelet-angliai Thurrock ipari parkjában álló kamion rakterében, miután utasítást kapott Hughes-től, hogy engedjen be nekik levegőt, de ne engedje ki őket a kocsiból. A holttesteket akkor fedezte fel, amikor kinyitotta a pótkocsi ajtaját. A nyomozás azt is megállapította, hogy az ügy mögött olyan hálózat állt, amelyik jelentős számú illegális bevándorló csempészését szervezte Nagy-Britanniába. muszer 3

A tragédiára nem kerülhetett volna sor, ha a kamiont átengedő határállomások már fel lettek volna szerelve egy olyan műszerrel, amilyet most három napig a csanádpalotai határátkelőnél próbáltak ki. Az egyedülálló, határforgalom-ellenőrzést támogató rendszert a magyar szakemberek január 26-a és 28-a között Csanádpalota Autópálya Határátkelőhelyen tesztelték. Az elektromágneses technológián alapuló Gate Guard a szlovák RALEN Research Center szabadalmaztatott fejlesztése, amely lehetővé teszi a kamionokban vagy egyéb gépjárművekben elrejtőzött személyek gyors észlelését. A RALEN termékeit a világ több pontján, köztük az Egyesült Királyságban, a lengyel-belarusz, a szlovák-ukrán, valamint az amerikai-mexikói határon is alkalmazzák.

 A teszt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Biztonsági Technológiák Nemzeti Laboratórium elnevezésű projektjének keretében valósult meg. Létrejöttét a Rendészettudományi Kar Határrendészeti Tanszéke kezdeményezte és szervezte, az előkészítő munkában pedig az Egyetem technológia- és tudástranszferért felelős szervezeti egysége, az Innovációs és Technológiai Iroda is részt vett. A háromnapos programot a helyszínen Németh Gábor rendőr alezredes, a Határrendészeti Tanszék tanársegédje vezette. A próba helyszínére és időpontjára, a jelentős kamionforgalom figyelembe vételével, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőrfőkapitányság tett javaslatot.muszer 4

A rendszer tesztelése szerdán éjszaka kezdődött. Csütörtökön délutántól estig tartó próbával folytatódott, majd pénteken egy reggeltől kora délutánig tartó munkával zárult. A Gate Guard nemcsak a magyar, hanem a külföldi szakemberek körében is nagy érdeklődést váltott ki. muszer 5Csütörtökön például a román rendőrség képviselője mellett az osztrák és a török rendőri kontingensek parancsnokai tekintették meg a rendszert működés közben. A külföldiek kétoldalú, nemzetközi megállapodások alapján látnak el szolgálati feladatokat Magyarország déli határszakaszán. A szlovák cég munkatársai egy mobil demórendszerrel érkeztek Csanádpalotára, amely két, a kamionok első és hátsó rendszámára irányított kamerából, egy elektromágneses hullámokat kibocsátó egységből, valamint egy három monitort tartalmazó operátorfülkéből állt. Az átvilágítási folyamat teljes mértékben automatizált, a technológia kizárólag a kamionokban vagy egyéb gépjárművekben elbújt embereket azonosítja, az állatokat nem! Így a rendszer kifejezetten alkalmas az illegális bevándorlók gyors kiszűrésére és az embercsempészet elleni hatékony küzdelem segítésére. muszer 6 A berendezés igen fontos jellemzője, hogy a Gate Guard az emberi egészségre teljesen veszélytelen! Egy kamion sofőrfülkéjének és rakodóterének átvilágítása körülbelül másfél perc alatt megtörténik. A rendszer folyamatosan, napi 24 órában üzemképes, hálózati áramról működik, az esetleges áramszünetek idejére pedig még UPS-sel, azaz szünetmentes tápegységgel is ellátták. A Gate Guard igény szerint napelemekkel is működtethető. Az adatokat optikai kábel továbbítja, az operátor pedig az általa figyelt monitorokon részletes információkat lát az ellenőrzött járműről. Ilyenek például a beérkezés időpontja, az első és a hátsó rendszám, a származási ország és természetesen az átvilágítás eredménye. A háromnapos tesztelés sikeresen zárult, a rendszer a járművekben próbaképpen elbújt rendőröket minden esetben jelezte.

(fotó: Prófusz Péter)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©