Értékes sportrelikviák kerültek vissza Magyarországra
A Magyar Nemzeti Múzeum történeti gyűjteménye az 1920-as, 1930-as évekből származó lovaspóló relikviákkal gyarapodott.
A Magyar Nemzeti Múzeum történeti gyűjteménye az 1920-as, 1930-as évekből származó lovaspóló relikviákkal gyarapodott.
Tudta Ön, hogy az 1936-os olimpián a magyar lovaspóló csapat (Bartalis Kálmán, Bethlen István, Dienes-Öhm Tivadar, Kovács Dezső, Szentpály Imre) a 4. helyezést érte el, ezzel 3 olimpiai pontot szereztek hazánknak? Dr. Peter Spyers-Duran professzor, Kovács Dezső Floridában élő leszármazottja abban a megtiszteltetésben részesíti a Magyar Nemzeti Múzeumot, hogy felajánlotta az intézmény számára a magyar lovaspóló sport egyik legeredményesebb játékosának trófeáit, emlékeit. Az értékes anyagot Varga Benedek főigazgató a sajtó előtt bontotta ki, és vette át.
Kovács Dezső egykori tüzérségi honvédtiszt kiváló lovaglótudásának köszönhetően lett a magyar olimpiai lovaspóló válogatott tagja, amely az 1936-os olimpián 4. helyezést ért el. Hagyatékának sporttörténeti tárgyai, amelyek között egy 1936-os olimpiáról származó ezüst dísztál is található, az 1956-ban elszármazott, Amerikában élő családtagok felajánlásának köszönhetően kerültek a Nemzeti Múzeumba.
A lovaspóló mindig is nagyon drága csapatsportnak számított, hiszen minden játékosnak négy, a labda követésére idomított lóval kellett rendelkeznie a 60 perces, speciális ütővel és labdával a nyeregben ülve játszott, feszített tempójú mérkőzés lejátszásához. A II. világháború előtt az arisztokraták és a honvédség lovas tisztjei körében népszerű sportot a Margitszigeten, a Vérmezőn és Mátyásföldön rendezett mérkőzések tették társadalmi eseménnyé, ahol olyan prominens személyiségek is megjelentek, mint a kormányzó Horthy Miklós, akinek fiai szintén fővárosi lovaspóló csapatokban játszottak. Emlékezetes az 1936-os olimpián a magyar lovaspóló csapat (Bartalis Kálmán, Bethlen István, Dienes-Öhm Tivadar, Kovács Dezső, Szentpály Imre) összetétele épp úgy, mint negyedik helyezésük, amellyel három olimpiai pontot szereztek hazánknak.
Az 1996-ban elhunyt Kovács Dezső mostohagyermekei a relikviák méltó, Magyarországon történő megőrzése érdekében keresték fel a Magyar Nemzeti Múzeumot. Az intézmény örömmel fogadta Dr. Peter Spyers-Duran professzor Floridából érkező levelét, amelyben felajánlotta féltve őrzött családi hagyatékukat. Nagylelkű adományuknak köszönhetően a már említett ezüst dísztál mellett öt kupa, egy pólóütő, Kovács Dezső kengyele, fotók, nyomtatványok kerültek vissza Magyarországra. A család a hagyaték múzeumi feldolgozására, a tárgyak állagmegőrzésére is figyelmet fordított: ebből a célból 500 dollárt különített el az intézmény számára.
A 20. század történelmi viharaiban elszármazott családokkal vagy az itthon maradottak örökségeként értékes tárgyak, relikviák sokasága került a határon túlra. Reméljük, hogy a most felajánlott tárgyakat még több hazatérő emlék, hagyaték követi majd.
www.facebook.com/nemzetimuzeum
Lantai József