Lukács Miklós a RAM Colosseumban. A legendás jazz-szaxofonos 80. születésnapi turnéjának keretében lép fel Budapesten. Aki Memphisben születik, annak komoly esélye van arra, hogy már háromévesen beleszeret a szaxofon hangjába, mert a rádió leginkább bluest és jazzt sugároz. Ott könnyen megtörténhet, hogy a tehetséges 9-10 éves gyerekek nem játékautót kapnak karácsonyra, hanem szaxofont, amin még a fürdőkádban is gyakorolnak.
EuroAstra
Céljuk a zöldség- és gyümölcsfogyasztás népszerűsítése. Az infrastruktúra fejlesztését és az információáramlás fontosságát hangsúlyozta Házi Zoltán, a Budapesti a Nagybani Piac vezérigazgatója a második Piac Éjszakájának sajtótájékoztatóján.
Akár 26 ember végezhet egyszerre különböző internetes tevékenységet egyetlen routerrel úgy, hogy az mindenkinek ugyanazt az élményt biztosítja, a net pedig nem áll le, és nem is szakadozik – derül ki a Wifipedia készítői és Nessaj közös Connect Box-tesztjéből. Ma már alapvető elvárás, hogy otthoni modemünk egyszerre több eszközt is megfelelően szolgáljon ki, hiszen – akár egy kisebb közösségen belül is – az internetfelhasználók online szokásai különböznek, így az...
Tólig címmel jelent meg a Scolar Kiadó gondozásában Verebes István színművész, rendező negyedik kötete, amelyben közel hetven év történéseit fogalmazza meg. A könyvbemutatót a József Attila Színház előcsarnokában tartották június elején.
Knauf Insulation: már most érdemes a közel nulla energiafogyasztási szintre szigetelni. Megduplázódott a családi házakra kerülő szigetelések vastagsága az elmúlt hét évben. A Knauf Insulation adatai szerint az új, illetve felújított családi házak homlokzatán ma már általános a 15-20 cm vastag hőszigetelés. A javulás egyrészt energiatudatosságunk
Átlapozva a Magyar Értelmező Kéziszótárt, néhány hiányosságot fedeztem fel, amelyet igyekszem ez úton pótolni.
Az elmúlt években az okostelefonjaink komoly partnerré léptek elő: mindig és mindenütt velünk vannak. De nemcsak velünk vannak, hanem a legfontosabb eszközünk a dokumentumok, fotók tárolására, használjuk kommunikációs csatornaként és fotókat, videókat készítünk velük. Sőt, számos alkalommal jegyként és pénztárcaként is funkcionálnak. Nincs ez másként a kiberbűnözőkkel sem, csupán a szándék más. Míg mi könnyítjük az életünket okos készülékeinkkel, a számítógépes bűnözők arra használják, hogy nehezítsék azt.
*a vizsgált hitelügyletek alapján A Magyar Nemzeti Bank hétfőn bejelentett jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatóra (JTM) vonatkozó szabálymódosítása a stabil, kiszámíthatóbb fix kamatozású hitelek felé tereli az ügyfeleket. A szabályozás hatásairól megjelent vélemények után a Duna House megvizsgálta, hogy a Hitelcentruma által közvetített hitelek vizsgált mintájára hogyan hatna az új szabályozás, és jelenleg a kamatperiódusok szerint milyen összetételű a piac.
Idén a Baltikum – azaz Észtország, Lettország és Litvánia –, illetve Lengyelország köré épül a Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvénysorozata, az Európai Hidak. A fesztivál már hatodik alkalommal válogat az izgalmas kulturális értékekkel bíró országok alkotásaiból: szeptember 16–26-ig világsztárok komoly- és könnyűzenei koncertjein, rendhagyó kiállításokon, különleges irodalmi esten és szimpóziumon merülhetünk el a Baltikum és Lengyelország sokszínű kultúrájában.
Miklósa Erika operaénekesnő, Balázs János zongoraművész és Lajkó Félix hegedűművész lesznek a sztárfellépői a ZEnergia elnevezésű komolyzenei koncertnek, amelynek idén a Budavári Palota Oroszlános Udvara ad otthont. Az esemény az MVM Zrt. szervezésében július 21-én kerül megrendezésre. Az MVM Csoport harmadik alkalommal mutatja be nagyszabású jótékonysági komolyzenei koncertjét, amelyen a zeneművészet kiválóságai tolmácsolásában virtuóz módon keverednek az ének-, a zongora-, illetve a hegedűszólamok. Az est folyamán a Prima Primissa...
A Nemzetközi Kontinencia Hetet (World Continence Week, WCW) a nyári napforduló hetében tartják, az idei téma az inkontinencia előrejelző szerepe. Ennek apropóján idén is összegyűltek a magyar, a horvát és a szlovén szakemberek a CONTINENCE+ nevű rendezvényen, hogy közösen megalkossák a kontinencia gondozás egységes szempontrendszerét. A Magyar Kontinencia Társaság a Nemzeti Betegfórummal közösen a vonatkozó magyar szakmai irányelv nemzetközi népszerűsítése, és a 2019. februárban esedékes frissítésének előkészítése okán vett...