2025.június.16. hétfő.

EuroAstra

A MOL útjára indította a „Köszi az olajat, jövünk egy bulival!" kampányát, amelynek legfőbb célja, hogy tudatosítsák az emberekben azt, hogy a használt sütőolajtól egyszerűen és környezetbarát módon is meg lehet válni, ha azt elviszik a kijelölt MOL kutakra. Ráadásul 2013. szeptember 1-ig a veszélyes hulladék leadásával a résztvevők a megyeszékhelyüknek nagyszabású utcabált, maguknak...

A Mátraverebély-Szentkút főbúcsúja, Nagyboldogasszony ünnepe alkalmából sűrű zarándokprogram várja a híveket. Nagyboldogasszony napján, 15-én reggel 8 órától fogadják a zarándokokat, és folyamatosan gyóntatnak az atyák. Fél 10-kor rózsafüzért imádkoznak, 10.15-től Keresztes Szilárd görög katolikus püspök tart előadást a megtestesülésről, és ő a főcelebránsa a 11 órakor kezdődő ünnepi szentmisének. Körmenettel, majd a máriapócsi és a szentkúti nemzeti kegyhelyek ajándékainak...

A magyar szentek és boldogok tematikát a Magyar Posta több évre áthúzódóan bélyegkibocsátásán keresztül mutatja be. Az első kisív bélyegképein a Szepeshelyi Szent Márton-főoltár magyar királyszenteket ábrázoló táblája látható, rajta: Szent László, Szent Imre és Szent István. A kibocsátás különlegessége, hogy a kisív alapváltozata mellett...

Forrás:KSHForrás:KSHA KSH legfrissebb közleménye szerint 2013 júniusában az ipari termelés 0,6 százalékkal mérséklődött 2012 azonos időszakához képest. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint azonban a termelés 1,7 százalékkal haladta meg a 2012. júniusi szintet. A szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adatok alapján májushoz képest 1,2 százalékkal emelkedett...