A Kossuth téri munkálatok befejezéséig, várhatóan 2014. március 15-ig nem lesz nemzeti ünnepi zászlófelvonás, így október 23-án sem vonják fel a nemzeti lobogót a Parlament előtt – derült ki az augusztus 20-ai tisztavatásra készült háttéranyagból.

A Kossuth téri munkálatok befejezéséig, várhatóan 2014. március 15-ig nem lesz nemzeti ünnepi zászlófelvonás, így október 23-án sem vonják fel a nemzeti lobogót a Parlament előtt – derült ki az augusztus 20-ai tisztavatásra készült háttéranyagból.

    A sajtó számára összeállított beszámolóban az olvasható, hogy minden állami és nemzeti ünnep a nemzeti lobogó katonai tiszteletadással történő felvonásával kezdődik. A Kossuth téren zajló építkezések miatt a kormány 2013-ban ideiglenes határozatot hozott, amelynek értelmében a korábban fennálló törvényi kötelezettséggel ellentétben a nemzeti ünnepeken nem kötelező Magyarország lobogóját katonai tiszteletadás mellett felvonni. Ez a határozat addig lesz érvényben, amíg a Kossuth téri munkálatok nem teszik lehetővé a lobogó "méltóságteljes felvonását" – írták.
    A kormány és a Honvédelmi Minisztérium álláspontja szerint államalapító Szent István ünnepén, augusztus 20-án, a hagyományos ünnepi programok elengedhetetlen része a nemzeti lobogó méltó megjelenítése. Ezért úgy döntöttek, hogy az ez évi honvéd tisztavatáson a történelmi zászlókkal együtt katonai tiszteletadással köszöntik az ország nemzeti lobogóját.
    Az Országgyűlés 2011. július 11-én fogadta el a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójáról szóló határozatot, amelynek értelmében 2014. május 31-ig át kell alakítani a teret, amely így visszakaphatja 1944 előtti "képzőművészeti arculatát", a kormánynak pedig ugyaneddig az időpontig ki kell költöznie az Országház épületéből.
    A Kossuth téri munkálatok miatt idén március 15-én is azt tervezték, hogy nem a Parlament előtt vonják fel a lobogót, hanem a Múzeumkertben, ahol Áder János köztársasági elnök és Tarlós István főpolgármester részvételével tartották az ünnepséget. A rendkívüli hóhelyzet miatt azonban a Múzeumkerti rendezvényt lemondták, így végül mégis az Országház előtt vonták fel katonai tiszteletadással a nemzeti lobogót Kövér László házelnök jelenlétében.

bkdi \ bri \ bhi

MTI 2013. augusztus 20., kedd 13:18

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük