Tovább tudták növelni előnyüket a kormányzó pártok az ellenzékkel szemben az elmúlt egy hónapban – derült ki a Századvég Alapítvány friss pártpreferencia-kutatásából. A Fidesz-KDNP jelenleg 51 százalékon áll a biztos szavazó pártválasztók körében, az MSZP 14 százalékra esett vissza.
EuroAstra
A csütörtöki Kávés Szakma Legjobbjai díjátadó gálán négy kategóriában – kávé, kávézó, barista, kávépörkölő – hirdettek eredményt, A Paksi Kávé a „Top 10 kávézó” kategóriában az előkelő 2. helyezést érte el. Az új kávékultúra meghonosítására készülő paksi Umami Coffe Roasteryt pedig az a megtiszteltetés érte, hogy mindhárom kategóriában bekerült a legjobbak közé, amiben indult.
A népszerű amerikai zongoraművészt, Andrew Tysont váratlan beugrásra kérték fel Skóciában, ezért egyeztetve a budapesti koncert rendezőivel, a koncert első felének programját módosították: Schubert A-dúr szonátája mellett Chopin mazurkák és az Asz-dúr ballada hangzik el. Szünet után Albéniz és Liszt műveket hallhat a közönség.
Jószolgálati délután Advent idején az Erzsébetligeti Színházban. A délután folyamán fellép az idén Liszt Ferenc-díjjal kitüntetett Szalóki Ági, koncertet ad a Csillagkórus, lesz bábszínházi előadás a kicsiknek, kézműves foglalkozások, óriásszínező, és műsort adnak a Dévai Gyermekotthon lakói. A rendezvény háziasszonya és a beszélgetések moderátora Bényi Ildikó.
A vállalatok sikere, vagy épp problémáinak forrása a hatékony eszközfelhasználásban rejlik. A cégek negyedének okoz nehézséget, hogy optimalizálja eszközfelhasználását, pedig ez akár háromszoros hasznot is hajthat. A vállalatok 38 százaléka az optimista várakozások miatt túlságosan sokat költ eszközeire, veszélyeztetve ezzel eredményességét. A Roland Berger szakértői legújabb kutatásukban azt mutatják be, hogy egy vállalat négy fő stratégiai területen is képes tenni azért, hogy hatékonyabb legyen az eszközkihasználtsága.
Jelentősen nőtt a lakosság hiteléhsége: az év első tíz hónapjában 37 százalékkal több lakáshitelt folyósítottak a bankok mint egy évvel ezelőtt. A biztonságosabb, legalább egy évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek összértéke 284 milliárd forintra rúgott, ez pedig már több mint a felét teszi ki az 500 milliárd forintot is meghaladó lakáshitelpiacnak. A legolcsóbb 10 évig fix törlesztőrészletű – 10 millió forintos és 20 éves futamidejű – lakáshitelek a BankRáció.hu adatai...
Nullára csökkent a hibás tengelyszámokból adódó e-útdíj bírságok száma a bevezetés óta. A tengelyszám-állítás jelentési kötelezettségének elmulasztásából alkalmanként akár 135 ezer forintos bírsággal is sújthatják a fuvarozó cégeket – erre kínál megnyugtató megoldást az iData Kft. új fejlesztése, amely a sofőrkabinban figyelmezteti a vezetőt a tengelyszám helyes megadására.
Ígéretesen növekszik a hazai lakosság utazási kedve: a friss statisztika adatok szerint 2017 első háromnegyed évében a turisztikai kiutazások száma több, mint 9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A közeledő év végi ünnepeket sokan kihasználják, és látogatnak el valamely egzotikus országba. Az egzotikus utazások extra kockázatokat jelentenek, elengedhetetlen, a magasabb limitösszegeket tartalmazó utasbiztosítás megkötése mellett, a megfelelő elővigyázatosság – hívja fel rá a figyelmet a Magyar Biztosítók...
Karácsony közeledtével célszerű felfrissíteni az ünnephez kapcsolódó tudományos babonákat. Aki nem hisz az effélékben, megnyugodhat, ezek a babonák akkor is hatnak, ha nem hisz bennük az ember. De menjünk sorjában
Az EOS Csoport európai fizetési szokásokat vizsgáló tanulmánya kimutatta, hogy a digitalizáció csak lassan hódít teret a késedelmes kintlévőségek kezelésének területén. Míg a megkérdezett 3400 európai vállalat 49%-a saját folyamatait erősen digitalizáltnak tartja, csupán a cégek 18%-a küld késedelmesen fizető ügyfeleinek digitális felszólítást.
Magyarország túraútvonalai rendkívül változatosak, ha azonban már szereztünk egy kis rutint, és kipróbálnánk magunkat magasabb szinteken is, ajánlatos a környező országokban szétnézni, ha kezdődik a tavaszi szezon. A könnyebb magashegyi túrákhoz nem kell különösebb előképzettség, és garantáltan életre szóló élményt jelentenek.
