Januártól várhatóan kedvezőbb feltételek mellett adható ki lakás az Airbnb-szolgáltatáson belül. Miközben társasházi oldalról szigorításokat tapasztalhatunk, addig adózási szempontból jelentős könnyítést hoz az átalányadózás lehetőségének kibővítése – hívja fel a figyelmet Bacskó László ügyvéd, a Bacskó Ügyvédi Iroda vezetője és a Vállalkozók Fóruma internetes portál szakértője.
EuroAstra
Idén a Stroke Világnapja központi témája a megelőzés: a stroke kockázati tényezőinek többségére mi magunk is hatással lehetünk, így sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük ezt a betegséget, megkímélve a súlyos és maradandó következményektől magunkat és a környezetünket.
Bevallom, a Spirit Színházról eddig fogalmam sem volt, pedig évek óta létezik az ún. Spirit Központban, a II. kerületi Árpád fejedelem útja 3-4. szám alatt, ahol a színházi előadásokon kívül egyéb testet-lelket tápláló rendezvény, üdítő foglalkozás is található. Az emeleten létesítettek apró színpadot és kellemesen lejtős nézőteret – különböző sikerdarabok bemutatására. Játszanak itt Albee, Fellini, Laurence, Szepes Mária, Dürrenmatt, Neil Simon stb. műveket, néhány kivétellel főleg vígjátékokat.
Huszárik Zoltán filmrendező grafikáiból nyílt kiállítás Gödöllőn, a Kulturális Központ Konferenciatermében. A kiállítás megnyitása előtt levetítették az alkotó egyik legnagyobb sikerű munkáját, a Szindbád című filmet, Latinovits Zoltánnal a főszerepben.
Pénteken a Cinema City Filmünnepen közönségtalálkozó volt Törőcsik Franciskával. Október 19-én került a mozikba Mészáros Márta új alkotása. Az első öt napban országosan több mint 13 ezer néző váltott jegyet az Aurora Borealis – Északi fényre, ezzel a nézőszámmal a TOP10-es lista 4. helyén nyitott a film.
Az egyre több területen alkalmazott robotizálással már irodai környezetben is találkozhatunk. Ahhoz, hogy a vállalatok életben maradjanak – vagy egyáltalán képesek legyenek tartani a lépést a világ technológiai fejlődésével –, a cégvezetők felelőssége felismerni és elfogadni, hogy a robotizálás elkerülhetetlen, valószínűleg hosszútávon az egyetlen megoldást jelenti a hatékony és zökkenőmentes működéshez. A megfelelő kompetencia a – MOTIMENT módszertannal pontosan mérhető irodai folyamatokból kimutatható – káros adminisztráció megszüntetésével érhető el,...
A World Economic Forum (WEF) szeptember végén közzétett legfrissebb jelentése szerint Magyarország kilenc helyet javított a versenyképességi rangsorban, ami főként a technológiai fejlesztéseknek és a lakossági internethasználat bővülésének köszönhető. A WEF a versenyképességet rontó tényezők között első helyen a nem megfelelően képzett munkaerőt említi. Magyarországon az IVSZ adatai szerint 2016-ban 22 ezer informatikus hiányzott, a szakemberhiány azonban nem csak Magyarország számára égető: a Harvey Nash és KPMG kutatása szerint...
A Csárdáskirálynő 1916-os ősbemutatójának plakátja Kálmán Imre remekművét, a Csárdáskirálynő c. operettet 1954. november 12-én mutatták be a Fővárosi Operettszínházban. (Másodszor, az első bemutató 1916-ban volt.) Igazi szenzáció a Rákosi-korszakban, amely úgy tűnt, kissé felpuhult, bár a darab plakátjait nem engedték az utcán kitűzni. Akkoriban nem úgy ment a jegyvásárlás, hogy odamentünk a pénztárhoz és megvettük, esetleg hosszú ideig sorban álltunk. Nem, dehogyis. Ilyen jegyhez csak az jutott hozzá,...
Bővüléssel zárta a szezont a belföldi turizmus: a Szallas.hu legfrissebb elemzése szerint 8,1 százalékos volt a növekedés tavaly nyárhoz képest. Továbbra is az 1-2 éjszakás foglalások a legnépszerűbbek, az átlagos foglalási érték 4,5 százalékkal 54 205 forintra nőtt. Gyakrabban fizettünk SZÉP-kártyával, és Siófok népszerűsége a nyaralók körében továbbra is megdönthetetlennek tűnik.
A gigabites hálózatok alkotta GigaVilág a következő években forradalmasíthatja a gazdaságot és a társadalmat, ehhez azonban ösztönözni kell a beruházásokat, hogy a hálózatok alkalmassá váljanak olyan szolgáltatások támogatására, mint a virtuális jelenlét, a kiterjesztett valóság vagy az automatizált élet.
Foto: Horváth Attila -Univ. Pécs A Pécsi Tudományegyetem a Modern Városok Program keretében a Művészeti Kar számára egy Magyarországon egyedülálló versenyzongorát szerzett be a közelmúltban, mely 2017. október 25-én este „mutatkozott be” a nagyközönség számára a Liszt Ferenc Hangversenyteremben.
