2026.április.27. hétfő.

EuroAstra

babiczlaszloszaboevafotoangyaladam.jpg
Babicz László és Szabó Éva Fotó: Angyal Ádam Tavaszi felajánlása után ezúttal téli abroncsokat adományozott az Abroncs Kereskedőház a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára. Az évente 4 ezer koraszülött csecsemőt és beteg újszülöttet szállító mentőautók több mint 200 ezer kilométert tesznek meg, gyakran mostoha időjárási viszonyok között.  
divats.jpg
A Mercedes-Benz Fashion Week Central Europe keretében mutatták be 2018-as tavaszi és nyári kollekcióikat a Société Fashion Accelerator Program tervezői. Öten vonultatták fel legfrissebb ruhakölteményeiket az Iparművészeti Múzeum kifutóján: a cseh és szlovák Laformela, valamint a lengyel Bodymaps márkák mellett a hazai Grandpa, Szegedi Kata és Tomcsányi kollekciói is debütáltak.  
bneicon_russian_bondsoviet_union-1953-bonds-10-obverse_copy.png
A befektetők jó ideje a kockázatosabb eszközökben, a kockázatosabb országokban keresik a számukra megfelelő hozamokat. A 2014-ben Oroszország ellen bevezetett szankciók után az orosz kötvénypiac már nem tudott annyi dollárban denominált kötvényt kibocsátani, mint korábban, de a nemzetközi befektetők egy részét ez sem tántorította el az orosz piactól. Sikeres vállalati kötvénykibocsátások voltak többek között a telekommunikáció, az alapvető fogyasztási javak és az ingatlanfejlesztés területén. Az Orosz Vasutak 15 milliárd...
2_2.jpg
Nem hiszek a kísértetekben, démonokban, földönkívüli lényekben, asztrális síkokban, teleportációban és hasonlókban, amivel tele van a Google. De nem azért, mert Hitetlen Tamás vagyok. Hanem azért mert ezek a paranormális jelenségek akár vannak, akár nem léteznek, semmi jelentőségük nincsen. Világunkban valaki is szebb, okosabb, képzettebb, egészségesebb, gazdagabb, boldogabb lesz tőlük? Nem! Hát akkor milyen jelentősége van annak, hogy léteznek-e, vagy sem? Nem beszélve arról, hogy ezekkel a jelenségekkel találkozó...
axis_open_day_2017_cameras_1051.jpg
Jelentős növekedést produkált az Axis Communications az idei első félévben az egy évvel korábbi eredményekhez képest, hazánkban épp úgy, mint világviszonylatban – hangzott el az IP-alapú megfigyelőeszközök és megoldások globális piacvezetőjének idei, budapesti nyílt napján. Az Axis az év első nyolc hónapjában megduplázta magyarországi értékesítését.  
kalman_imre_emleknapok_fejlec2.jpg
 2017. október 24-29 között tartják idén a X. Kálmán Imre Emléknapokat Siófokon. Egy évtizede hagyományteremtő szándékkal rendezett a város háromnapos fesztivált a siófoki születésű, világhírű zeneszerző tiszteletére. A rendezvény az elmúlt években közel egy hetes programsorozattá nőtte ki magát, évről évre újdonságokkal bővítve a műsorkínálatát.  
m770case.jpg
Fujitsu Celsius M770 A Fujitsu legújabb munkaállomásai – a teljesen újratervezett CELSIUS M770 és a frissített CELSIUS R970 modell – a vállalatra jellemző német műszaki precizitást nyújtják az asztali környezetben. A nagy grafikus teljesítményt igénylő fejlett alkalmazások, köztük a virtuális valóság támogatására is alkalmas, legújabb NVIDIA® Quadro® grafikus kártyákkal dolgozó eszközök az NVIDIA GPU technológiai konferencián mutatkoztak be Münchenben. A CELSIUS M770 német formatervét és műszaki kiválóságát nemrég Good...