Emeld fel a fejed és bízz magadban - egy tökéletes bizonyíték a céltudatosságra!
EuroAstra
Lehetséges, hogy első pillanatban kevéssé érthető a cím utolsó szava. Valószínűleg nem mindenki látta – vagy már elfelejtette – a nálunk 2001 júniusában bemutatatott amerikai, zenés, számítógépes, animációs filmvígjátékot. Az első volt, ami Oscar-díjat nyert a saját kategóriájában. Főhőse egy ogre, egy fura, mogorva lény, aki egy mocsárban lakik. A történetet 2008-ban színpadra vitték, musical lett belőle, több dalából pedig világsláger. A József Attila Színház és a Margitszigeti Színház...
Mama és Papa bérbe – avagy a társadalmi kapcsolatok és az ÁFA-megtakarítás új korszaka - pits emberi kapcsolatokat idős emberekkel, élvezd a közös visszatérítés örömét és csalj mosolyt mások arcára is.
Van egy kitüntetés, amit az egész világon ismernek és nagyon magasra értékelik. A francia Becsületrendet Napóleon alapította, 1802-ben. Azt, hogy valami hasonló nálunk is van, valószínűleg sokkal kevesebben hallották. Pedig létezik! Magánkezdeményezésre jött létre, csendben, mondhatni szűk körben adják át, de ez semmit sem von le az értékéből. Az adományozók és a kitüntettek évente egyszer találkoznak, egy különleges alkalomkor. A díj Kiss György, Munkácsy díjas szobrász- és éremművész által...
Egyetlen Kattintás és 16 év e-mail adatvesztés a Google-nál? -igen erről szól a cikk és arról, hogyan ne dőlj be a Google -nak.
A YETTEL átverés szagú ATR-es levelét megkapták mindenki aki ATR szerződéssel rendelkezik és gyorsan össze is zárt a kör, a témát betűről-betűre miszlikre szedték ők is, mi is. Akárhogyan néztük, ez bizony egy hatalmas átverés szagú ügy és káoszba dönti több száz magyar magánvállakozás életét. Miről is szól az ügy? Az utóbbi időben komoly viták alakultak ki a Yettel Magyarország Zrt. és az ún. ATR („Air Time Reseller”) partnerek...
Az Educatio 2025 rendezvény ismét bebizonyította, hogy Magyarország legnagyobb oktatási kiállítása nem csak az információszerzés helye, hanem a találkozásoké, a nyitottságé és a jövő iránti lelkesedésé is. A Hungexpo terei zsúfolásig teltek diákokkal, szülőkkel, tanárokkal és a legkülönfélébb oktatási intézmények képviselőivel, akik izgalmas standjaikkal és programjaikkal várták a látogatókat. Az esemény fő fókuszában idén is az oktatás jövője és a digitalizáció állt. Az egyetemek standjai vibrálóan pezsgő életet hoztak...
"Józanság = Siker?" - A Forbes új kampánya felveti a kérdést. A Forbes Magyarország új előfizetési kampánya egy érdekes társadalmi vitát indított: miért kell egy vezető üzleti magazinnak alkohollal csábítania az olvasóit?
Az éves előfizetésnél 30%-kal drágább pálinka mint "ajándék" több mint marketingfogás - ez üzenetértékű. Azt sugallja: a siker és az alkohol összetartoznak.
A Google véleményrendszer kalandos útja - avagy amikor az algoritmus próbál emberi lenni. Képzeljük el egy pillanatra, hogy a Google véleményrendszer egy szigorú étterem-kritikus, aki az ajtóban áll és azt mondja: "Sajnálom, de Ön már járt itt egyszer, többet nem mondhat véleményt!" Vicces, nem? Pedig pontosan ez történik nap mint nap a digitális világban.
Az igazság az, hogy az élet nem olyan, mint egy matematikai egyenlet, amit egy algoritmus könnyedén...
Egy lengyel katonatisztnek, Łukasz Ciepliński ezredesnek állít emléket a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megnyílt és december 16-ig bárki által látogatható kiállítás, az egyetem Oktatási Központjának földszinti aulájában, Budapesten az Üllői út 121-ben. Az eredetileg Kochaj Polskę címmel Lengyelországban bemutatott kiállítás magyar változatával Ciepliński és bajtársai emléke előtt tisztelgünk. A kiállítás összesen 13 tablóból áll és több mint száz fotót tartalmaz. Az Egyetem rektora. Deli Gergely, kiemelte: az ezredes, a XX....
Nem megszűnik az Ügyfélkapu hanem a biztonságát növelik meg azzal, hogy a +-jellel jelölik a további belépéshez szükséges biztonsági elemet. Tehát az Ügyfélkapu belépése egy sima jelszóval átalakul a jelszó és egy további digitális időkulcs alkalmazására. Lássuk pontosan mi is fog történni. Az Ügyfélkapu rendszerének közelgő változásai számos kérdést vetnek fel a felhasználók körében. Fontos tisztázni, hogy az Ügyfélkapu nem szűnik meg, hanem biztonságosabbá válik az Ügyfélkapu+ bevezetésével. Ez...