Felbecsülhetetlen hadtörténeti érték

 Néhány héttel ezelőtt, 2023. október 5-től kezdődően a Magyar Honvédség mintegy hetven katonája egy korábban nem létezett, új karjelzést kezdett el viselni. Azt akarták kifejezni vele, hogy ők most már egy csapatot alkotnak. Különféle alakulatoktól érkeztek a Balaton partjára, hogy együtt dolgozzanak egy olyan feladaton, ami nemcsak a magyar hadtörténetben, de világviszonylatban is egyedülálló eredményt hozott. Ám amíg a végeredményig eljuthattak, annak előtte évek teltek el.

Azt, hogy Balatonakarattya közelében, a parttól 3500 méterre, az iszapban valami roncs hever – már jóval korábban tudtuk – mondta el a kiemelt roncs bemutatása alkalmával Magó Károly zászlós, a Magyar Honvédség, Kiss József 86. Helikopterdandár kutatója, a program hadtörténeti örökségvédelmi felelőse, egyben a kutatás vezetője. Levéltári kutatásokkal kezdődő, hosszú út vezetett a mai napig, mire nehézségekkel és kitartó munkával teli egy hónap után sikerült kiemelni a Beregszászi Sándor szakaszvezető által vezetett repülőgép roncsait. A piros 12-es Messerschmitt-109 repülőgép azért különleges – mert a sárkányszerkezete és a motorja egyaránt magyar gyártmányú volt. Fontos ipar- és hadtörténeti emlék, az alkatrészein néhol megmaradt a gyári tábla, ami elárulja, hogy azt a győri gyárban készítették. A magyar-német államközi szerződést 1941. június 6-án kötötték meg, ennek értelmében a Magyar Waggon és Gépgyár gyárthatta a Me-109 sárkányelemeket, a Dunai Repülőgépgyár pedig a gépekhez rendszeresített Daimler-Benz 605-ös motorokat készítette. Összesen 1108 motor és 577 sárkány készült Magyarországon, ezekből 360 teljes gép volt magyar gyártmány. Minőségüket jól jelzi, hogy a Luftwaffe beszerzői is igyekeztek a saját vadászegységeikhez a magyar gépeket megszerezni! A számunkra fontos dátum 1944. július 2. Az amerikai hadsereg ekkor indította addigi legnagyobb légitámadását magyarországi célpontok ellen. Az Egyesült Államok 15. légi hadseregének 620 négymotoros bombázójából és 300 kísérő vadászgépből álló köteléke ellen a Magyar Királyi Honvéd Légierő 18 vadászrepülőt tudott harcba küldeni és még 30 német vadászgép szállt fel. A légi csatában aznap három magyar pilóta halt hősi halált. Egyikük Balatonakarattya közelében zuhant a vízbe. Beregszászi Sándor holttestét bajtársai kiemelték, családja végső nyugalomra helyezhette a túrkevei temetőben. A sír ma is áll. Ezen a napon Budapest körzetében és a Balatontól északra folyt légi harc. Feljegyzés vagy hiteles visszaemlékezés Beregszászi Sándor útvonaláról nincs.  A Balatontól délre Enyig környékén voltak harcok. Feltehetően ebben vett részt, mert másként, Veszprémbe visszatéréshez, nem érintette volna a Balatont. A pilóta halálához hozzájárulhatott, hogy nem tudta ledobni a póttartályt, megtalálták a roncsnál, ez harc közben hátrányba hozhatta. A pilótafülke biztosan találatot kapott, de hogy ettől halt meg vagy a lezuhanáskor azt már nem tudjuk, a vizsgálat iratai nem maradtak fenn. A roncs sokkal rosszabb állapotban volt, mint azt korábban feltételezték. Amit jótékony iszapréteg fedett, az viszonylag jól konzerválódott. Ami viszont a vízzel közvetlenül érintkezett, az annyira korrodálódott, hogy teljesen szétporladt. Erre a sorsra jutottak a legerősebb alkatrésznek gondolt szárnytartók is.

 Magó zászlós úr 2020-ban keresett meg minket, hogy van egy koordináta a Balatonban, amit meg kellene nézni – emlékezett vissza a kezdetekre Virágos-Kis Sándor alezredes, a Magyar Honvédség, Vitéz Bertalan Árpád Különleges Műveleti Dandár Harctámogató Osztagának parancsnoka, a művelet merülésvezetője. A dandárnak három búvárcsoportja van, közülük a „megtalálni-felmérni–bontani vagy kiemelni” az Osztag műszaki búvár szakaszának feladatkörébe illeszkedik. Szeptemberben gyakorlatot végeztünk itt a környéken, már az első merülésnél sikerrel jártunk. Láttunk valamit kiállni az iszapból, ami nagyon hasonlított egy légcsavar tollra. A roncsot jó 80 centiméteres iszapréteg borította. A négy  merülési nap – az időjárás miatt – csak a feltáró merülések megkezdésére volt elegendő. Már akkor megállapíthattuk, hogy ami ott van, az egy Messerschmitt repülőgép, magyar pilóta repülte, mert magyar feliratokat találtunk a felhozott alkatrészeken és vannak lent viszonylag jó állapotban megmaradt szerkezeti elemek.  A Covid miatt kényszerű szünet következett, kaptunk más feladatokat is, 2023-ban tértünk vissza a témához. Láttuk, hogy a feladat teljes megoldásához mi kevesen vagyunk, más alakulatokat pl.: a szentesi Műszaki Ezredet, tűzszerészeket, folyamőröket is be kell vonni. Az események nyáron gyorsultak föl, amikor Antal László dandártábornok úr vette a kezébe a dolgokat. Az egyeztetések után október eleje vált alkalmassá a munka megkezdésére. Feltételeztük, hogy a roncs egyben van és a benne lévő iszappal együtt kell kiemelni. Október 5-én települtünk ide, Balatonakarattyára, jöttek Szolnokról, Szentesről, Debrecenből a jól kiképzett katonák. A csapat itt találkozott először, nem összeszokott roncsmentők kezdtek dolgozni. Ilyet még soha nem csináltunk! Az összetartozás jelképeként tervezte meg Magó zászlós úr, a csapat új karjelzését. Felül a típusjelzés látszik, a Balaton a helyszínt mutatja, a piros 12 a gép oldalszáma, a fehér kereszt pedig a magyar felségjel volt a háborúban. Mindenki elszánt volt és lelkes, de arra nem voltunk felkészülve, hogy a Balaton milyen meglepetéseket okoz. A kiemeléshez egy folyami hídkomp használatát terveztünk. A vele dolgozó katonák minden csavarját ismerik, a folyón jól rögzítik, mert annak sodrása csak nagyon ritkán változik. A Balatonnál viszont a szél lehet, hogy délelőtt délnyugati irányból fúj, délben vált délkeletire, délután pedig már teljesen más irányból, más erősséggel érkezik. A partközelben ettől 5-10 centis hullámok vannak, kint már 30-50 centisek jönnek. Ráadásul a tónak ez a keleti medencéje a legnagyobb és a roncs ennek a közepén volt – a kompot nem lehetett folyamatosan használni. A horgonyok nem mindig tartották szilárdan, erős szélben megcsúsztunk, féltünk, ha a roncsra csúsznák, a horgony nagyobb kárt okozhat, mint az elmúlt 80 év.

Minden nap más körülményekkel szembesültünk és a roncs is mindig más arcát mutatta. A víz mélysége ott 4-4,5 méter volt, ahogy elkezdtük szivattyúzni az iszapot 6 méter mélységig jutottunk. A látótávolság 30-50 cm volt – amíg hozzá nem értünk a roncshoz. A rétesliszt állagú finom iszap felkavarodott és ott is maradt a roncs körül lebegve. Látás helyett csak tapogattunk egy törmelékhalmazban. Ahogy haladtunk a munkában, folyamatosan hoztuk fel a kisebb-nagyobb darabokat és a felszínen a kutatók tisztították, azonosították. Az első jelentősebb darab a póttartály volt, sikerült felhozni a légcsavar aggyal egyben a két légcsavar tollat, majd a két MG 131-es géppuska követte. Eddigre már elég jól összeállt a csapat.A sisakban dolgozó munkabúvárok szivattyúztak, a könnyűbúvárok a kisebb-nagyobb alkatrészeket hozták, hogy ne kapja be a szivattyú vízárama, mert még lőszer is került az iszapszivattyú házába. Felkerült a baloldali motorburkolat, jól látszik a 12, ami döntő jelentőségű lett az azonosításban. Kiderült, a 800 kilós motor elvált a géptörzstől, itt rendkívül nagy óvatosságra volt szükség. A négy gyári emelési pontból csak egy volt használható. Hármat sikerült ugyan megtalálni a víz alatt, de amit nem óvott az iszap az eltört. Mégis ki tudtuk emelni, pontonra helyezni, kihozni a partra. A gép orrát felhoztuk darabokban, motor, motorburkolat légcsavar, még a gépágyú is megérkezett. Rajta látszódott, hogy a gép belezuhant a vízbe, mert a 20 milliméteres MG 150-es gépágyú acél csöve teljesen elgörbült – akkora ütést kapott! Legkevésbé a szárnyakkal boldogultunk. Olykor egy napon belül is változott, amit találtunk. Néhány nap kellett hozzá, amíg megbizonyosodtunk: a jobbszárny, ami 3 évvel ezelőtt két kartávolság hosszú volt, most egy kartávolságú, a bal pedig egészen hiányzik. Viszont megvolt mindkét futómű. Így jutottunk el október 26-ig, a kiemelés kitűzött napjáig. Persze ekkor volt a legnagyobb hullámzás – máskor kevesebbnél sem futottunk ki – de most is szerencsénk volt. A BAHART úszó munkagépe megérzett, le tudott „talpalni”, mellé tudtunk állni a kompokkal. A kiemelés nagyon sima volt. Ahová lehorgonyoztunk, kinyújtotta a daru a gémét, ott volt alatta a roncs, rákötöttük, megemeltük, kicsit recsegett-ropogott, de egyben maradt. Sikerült megtalálni benne az adattáblát, amivel azonosítani lehetett. Nincs meg a gép farok része, egyben letört, és ha nem süllyedt az iszapba, akkor a víz hatására elpusztult. A Balatonakarattya térségében, közel nyolcvan éve vízben pihenő darabon kívül a világon egyetlen fennmaradt magyar gyártmányú Messerschmitt vadászrepülőgép sem ismert jelenleg! Ezért a kiemelt roncs nem csak hadtörténeti, hanem ipartörténeti szempontból is felbecsülhetetlen értéket képvisel – hangsúlyozta tájékoztatója végén Virágos-Kis Sándor alezredes.