2024.augusztus.19. hétfő.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Felkészületlenek vagyunk

6 perc olvasás
csillagok 7

csillagok 1 Egyedül vagyunk-e a világmindenségben? Ez a kérdés már évszázadok óta foglalkoztatja az embereket, napjainkban pedig egyre többször kerül szóba. A vélemények megoszlanak. Az amerikai Harvard Egyetem elismert asztrofizikusa, a Csillagászati Tanszék korábbi vezető professzora eddig már kilenc könyvet írt a témában. Az Agave Kiadónál most megjelent legújabb, a „Csillagok között” komoly visszhangot keltett a tudományos világban. Új kérdéseket tesz fel, némelyikre választ is ad, miközben bebizonyítja, hogy túlélésünk kulcsa a természettudományos kíváncsiságunkban rejlik.

Az UFO kifejezést (Unidentified Flying Object, magyarul: azonosítatlan repülő tárgy) ma már a gyerekek is használják. Van, akit érdekel, van, aki mosolyog rajta. A bizonyítékok olyan gyorsan nőnek, hogy 2022-ben az Egyesült Államok kormánya beismerte a Felderítetlen Légi Jelenségek (Unexplained Aerial Phenomena – UAP) létezését.csillagok 2 Még ebben az évben – az Avi Loeb által vezetett Galileo-program keretében – az első, kifejezetten az UAP-ok azonosítására tervezett obszervatórium is működni kezdett. Valószínűleg közel állunk ahhoz, hogy kiderüljön, a Föld és az emberi civilizáció nincs egyedül az univerzumban. Nem a földi az egyetlen élet a Naprendszerben és nem az emberi civilizáció az egyetlen, ami létezik vagy létezett. Másrész viszont az emberiség még nem áll erre készen!

csillagok 3 Az univerzum tele van megmagyarázhatatlan, részben pedig elégtelenül magyarázott jelenségekkel. Azt is tudjuk, hogy a világűrből érkező mesterséges eszköz megjelenése nem képtelenség, hiszen már mi is küldtünk ilyeneket a csillagközi térbe: A Voyager-1 és 2-t, a Pioneer 10-et és 11-et, meg a New Horizons-t. Bármelyik pillanatban szembesülhetünk a kérdéssel: hol helyezkedik el az emberiség, mint életforma a világegyetemben? A Tejútrendszer, a mi galaxisunk látható része a Tejút. Egy halvány, felhőszerű sávnak látjuk, mert galaxisunk korong alakú, és mi az egyik kar belsejében vagyunk. Mai becslések alapján 100-400 milliárd csillag van benne, átmérője 97 800 fényév. Nagyjából a felében található Föld méretű bolygó, abban a zónában, ahol folyékony állapotban maradhat víz, tehát végbemehetnek az élethez szükséges kémiai reakciók! csillagok 4Ezért megalapozottnak tűnik a feltételezés, hogy Földön kívüli élet létezhet, talán már a miénknél korábban megjelent. Mekkora lehet a technikai különbség a civilizációink között? Kapcsolatba tudunk-e lépni, megértjük-e egymást? A szerző mindjárt a könyv elején felteszi azokat a kérdéseket, melyeket a tudományok iránt csak átlagos mértékben érdeklődő ember is feltett már, de meg is válaszolja: Új vezetőkre van szükségünk! Megfelelő érdeklődésű, felkészültségű politikusokat kell választanunk, hogy az emberiség felkészülhessen erre a változásra. A földön kívüli élet felkutatását nem szabad egy-két országra bíznunk! Összetartó, világméretű közösségként kell gondolkodnunk, cselekednünk, nem különálló nemzetek szedett-vedett egyvelegeként. Történelmünk során már sok borzalmas dolgot műveltünk embertársainkkal. Ha kiderül, hogy létezik nálunk jóval fejlettebb faj is, előtérbe kerülhet, hogy nekünk egyazon faj, egyenlő jogú tagjaiként kell bánnunk egymással, itt a Földön! csillagok 5Jelenleg saját megsemmisülésünk felgyorsításán dolgozunk, csakhogy így soha nem fogunk találkozni csillagközi szomszédainkkal. Ahogy mi, úgy bármelyik másik civilizáció is rengeteg eszközt indíthatott az űrbe. Annak a valószínűsége csekély, hogy értelmes lények vezette űrhajóval találkozunk. Értelmet hordozó objektumokkal – annál inkább! Ilyeneket kell keresni. Tudatosítanunk kell magunkban azt a tényt, hogy valószínűleg az univerzum civilizációinak technológiai átlaga alatt vagyunk. Évszázadokig fékeztük magunkat a hittel, hogy csak a fehér keresztény férfiak produkálhatnak tudományos eredményeket. Csak mostanára jutottunk el odáig, hogy képesek legyünk megfelelő eszközökkel pásztázni az univerzumot. Kíváncsiságunk korábban az adott nemzedék technológiai színvonalához igazodott. A NASA küldetések már bebizonyították, hogy űreszközeink leszállhatnak az űrben repülő sziklákon és meg tudják fúrni felszínüket. A csillagképződés „virágkora”, úgy tízmilliárd évvel ezelőtt kezdődött, tehát a legtöbb csillag évmilliárdokkal idősebb a Napunknál, mely viszont 1-3 milliárd éven belül kipusztítja majd az életet a Földön. Ez máshol már lezajlott az ottani Föld-szerű bolygókon. Ha voltak ott civilizációk, akkor vagy kihaltak vagy átköltöztek máshová. Az emberi civilizáció egymilliárd évvel ezelőtt még nem létezett. A hagyományos földi régészet az itteni, letűnt kultúrák emlékeit kutatja, az űrben is ezzel kell próbálkoznunk. Gyakran használjuk a meteor, meteorit kifejezést. Megismerhetjük a könyvben pontos jelentésüket annak kapcsán, milyen tudományos csaták által sikerült nemrég bebizonyítani: 2014-ben érkezett hozzánk a Naprendszertől távoli, csillagközi térből valamilyen objektum. Kiemelésére az óceánból most végre jó esély mutatkozik.

csillagok 6A szerző a könyv első részének mintegy százötven oldalán, a bizonyított tudományos tények közérthetővé tételén munkálkodik – sikerrel. A napjainkban használt, kémiai üzemanyaggal működő rakéták ismertetésétől eljutunk a fényvitorlás űrjárművekig. Szinte már biztosra vehető, hogy a belátható – nem túl távoli – jövőben, emberek élnek majd a Holdon és kutatásokat végeznek. A könyv második része már a jövővel foglalkozik. Az első fejezetének címe, „Tudás és bölcsesség”. Ugyanis az emberiség előtt álló egyik nagy kérdés: hogyan tudja bölcsen alkalmazni a rendelkezésére álló tudást? Napjaink eseményei ebben erősen elbizonytalanítanak. Ha nem ennek a szellemében cselekszünk, akkor az emberiség nagy eséllyel elbukik. Nem tudjuk, látogatnak-e bennünket földönkívüliek vagy technikai eszközeik UAP-ok képében, de ha igen, akkor sem tudjuk, miért? Meghosszabbítani civilizációnk fennmaradását – ma ezzel kell szembenéznünk, de az esélye egyre kevesebb, mert az egyéneket elhallgattatják, az új ötleteket elfojtják! Történelmünk nagy része az ostobaság története. A mi felelősségünk, hogy együttműködjünk és egy olyan civilizációt hozzunk létre, amely elég bölcs, hogy kinője korábbi tévedéseit. Az intelligens kultúrát természettudományos tények vezérlik. Ideje felismernünk, hogy a jövőnket megformáló erők nagymértékben különböznek azoktól, melyek a múltunkat alakították. Mostantól a tudomány és a technológia szabja meg, hogy az élet fennmarad-e és meddig? Ez a döntéshozókon múlik, de, hogy kik ők, az pedig rajtunk. Ennek a könyvnek talán ez a felismerés lehet az igazi haszna!

csillagok 1                          Avi Loeb

                        CSILLAGOK KÖZÖTT

Agave Könyvek

ISBN 978-896-3598-294-3

Generál Nyomda Kft. 2024

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

HÍRMORZSA

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.