2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Fesztiválakadémia – Egy hét a kamarazene bűvöletében

3 perc olvasás

feszta.jpgJúlius 23-án a II. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny ünnepélyes megnyitójával veszi kezdetét a Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművészek által megálmodott kamarazenei fesztivál a Zeneakadémia Solti termében. A Fesztiválakadémia július 29-ig tart, és az egy hét alatt hét esti hangverseny, öt matinékoncert, egész nap nyílt mesterkurzusok, előadások, és közel negyven fellépő várja a közönséget.

 

A harmadik alkalommal megrendezett Fesztiválakadémián egy héten keresztül a legmagasabb színvonalú kamarazenélésre, klasszikus zenei világsztárok vibrálóan intenzív együttműködésére számíthat a közönség. A fesztivál idén a „Versek és vonzások” címet kapta, mivel Fellegi Melinda költőnő megzenésített verseinek ősbemutatóját a Fesztiválakadémián tartják. A verseket Dragony Tímea, Kovács Zoltán és Zombola Péter zenésítették meg, és Horti Lilla, Junior Príma díjas mezzo-szoprán adja elő. Fellegi Melindának a fesztiválon fog megjelenni első verseskötete, álomszerű versei női szemszögből beszélnek szenvedélyről, szenvedésről és szerelemről. A költeményeket Molnár Piroska és Hámori Gabriella adja majd elő.

 

A Zeneakadémia nagytermében a Fesztiválakadémia ideje alatt az orgona finomhangolása zajlik, ezért a Fesztiválakadémia esti hangversenyei és a nyilvános főpróbákat a Solti teremben tartják. Ez a változás arra sarkallta a művészeti vezetőket, hogy az esti koncertek az örökzöldek mellett Poulenc, Schnittke, Schönberg vagy Hindemith kamaraműveit is műsorra tűzzék. Az esti koncerteken világ minden tájáról érkezett valódi sztárszólisták lépnek majd színpadra, a műveket a fellépő művészek egyszeri és különleges kamaraformációinak előadásában hallgathatja majd a közönség.  A közel negyven külföldi vendégművész mellett a fesztiválon fellép többek között Szalóki Ági és Balogh Kálmán is.

 

A Fesztiválakadémia hetében rendezik a II. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt, ahol a 18 év alatti fiatalok négy korcsoportban mérhetik össze tudásukat. A zsűri elnöke Fehér Ilona volt tanítványa, a világhírű hegedűművész, Shlomo Mintz lesz.

 

Különleges lehetőséget nyújtanak a jövő zenész generációk számára a napközben folyamatosan zajló mesterkurzusok, amelyekre a világ minden tájáról érkeznek muzsikus növendékek. Itt a diákoknak lehetőségük adódik arra, hogy a fesztiválon fellépő, nemzetközi hírű művészekkel együtt játszanak. Az öt matinékoncerten híres kamarazenei művek lesznek hallhatók a mesterkurzusokon résztvevő diákok és a Fesztiválakadémia művészeinek közös előadásában. Fazekas Gergely zenetörténész az esti koncertek előtt tart beavató előadásokat, amelyek a művek zenetörténeti hátterébe engednek bepillantást.

 

Valódi könnyűzenei csemegének ígérkezik az argentin tangó est José Gallardo és Kelemen Barnabás előadásában valamint az InFusion Trio fellépése vonósnégyes kísérettel az Európa hajón, ahol Eperjes Károly Pilinszky János verseit adja majd elő. Minden este élő cigányzene várja a közönséget a Café Vianban, és, ahogy eddig is, idén is lehetőséget kapnak az amatőr zenészek is a közös muzsikálásra.

 

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt” – írta Gustav Mahler.

A Fesztiválakadémia a közös zenélés örömét teszi átélhetővé, kiszakít a mindennapokból a zene által teremtett „csillaggal ékes, roppant, tiszta térben”.

 

A program megvalósulását az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.

 

2018. július 23-29.

Fesztiválakadémia

Zeneakadémia

 

https://www.fesztivalakademia.hu

https://www.facebook.com/festivalacademy

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.