A NATO-tagországok védelmi minisztereinek informális tanácskozása miatt jelentős közúti forgalomkorlátozásra kell felkészülniük mindazoknak, akik október 10-én, pénteken délután készülnek repülővel elutazni a ferihegyi repülőtérről.

 

A NATO-tagországok védelmi minisztereinek informális tanácskozása miatt jelentős közúti forgalomkorlátozásra kell felkészülniük mindazoknak, akik október 10-én, pénteken délután készülnek repülővel elutazni a ferihegyi repülőtérről.

    A delegációk 10-én déltől egészen az esti órákig folyamatosan hagyják el a magyar fővárost. Ezért a Belváros – Üllői út – Ferihegyi repülőtérre vezető útvonal szakaszosan és időszakosan zárva lesz.

    Déltől lezárják a 2-es terminál indulási karéjában a gyorsparkolót. Parkolni a lenti rövid távú parkolóban lehet, az induló utasok pedig a terminál érkezési szintjén keresztül juthatnak be az épületbe.

    A terminál előtti parkoló viszont korlátozás nélkül használható.

    A Budapest Airport azt javasolja utasainak, hogy ha tehetik, ne autóval közelítsék meg a repülőteret, vegyék inkább igénybe a tömegközlekedési eszközöket.

    Az 1-es terminálra javasoljuk a MÁV-Start vonatokat a Nyugati Pályaudvartól vagy végső esetben a Kőbánya-Kispest Metró végállomástól. A vonatok egyenesen az 1-es terminállal szemközti állomásra szállítják az utasokat. A vasúti közlekedésben várhatóan nem okoz fennakadást a NATO-csúcs, ezért az esemény alatt a vonat a legbiztosabb közlekedési eszköz. (Menetrendi információ: www.elvira.hu, www.mav-start.hu, www.bud.hu.)

    Az 1-es terminálról a 2-es terminálra javasoljuk, hogy utasaink vegyék igénybe a BKV 200-as járatát, a Budapest Airport Minibusz vagy egyéb taxi szolgáltatásokat.

    A BKV tájékoztatása szerint a Gyömrői úton közlekedik majd a 200-as repülőtéri busz, igaz 5-10 perces útzárak itt is előfordulhatnak.

    Az autóval közlekedők legjobban akkor járnak, ha az M0-ás útra csatlakoznak rá és onnan közelítik meg a repülőtér mindkét terminálját.

    A NATO-csúcs a légi közlekedést nem érinti. A járatok menetrend szerint indulnak és érkeznek.

    A Budapest Airport azt javasolja minden utasának, hogy a megszokottnál jóval korábban induljon el a repülőtérre és tájékozódjon a forgalmi helyzetről a rendőrség, illetve a repülőtér honlapján (http://www.bud.hu/ ).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük