2024.október.05. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Gorilla a Dohány utcában

6 perc olvasás
green 8

green 1 Hódít a húsmentesség. Világszerte tapasztalható jelenség, hogy különböző okokra hivatkozva, de mind több ember mond le a húsfogyasztásról. Híveinek és ellenzőinek tábora évek óta heves vitákat vív egymással – látszólag eldöntetlenül. Érveik tárháza kifogyhatatlan és maga a téma sem új. A csak növényi táplálékot fogyasztó vegetáriánusokról már évezredek óta vannak feljegyzések. Budapesten 1896. május 3-án nyílt meg a Pipa utcában az első vegetárius-étterem. A kizárólag nyerskoszt evő Bicsérdy Béla tanai az 1900-as évek elején voltak népszerűek. A paletta ma is színes.

green 2 Budapesten, a VII. kerületi Dohány utcában működik egy apró kis pizzázó. Már abban is különbözik sok hasonló társától, hogy itt a pizzát nemcsak ablakon kiadva, az utcán kapjuk meg vagy esetleg házhoz szállítva, hanem néhány asztalkához leülve, bent is elfogyaszthatjuk. A választék bőséges, az árak is elfogadhatóak. A kínálatban megtalálhatók a legkülönbözőbb ízkombinációk, melyekre az ötletes megnevezések is utalnak. Nem kell sokat gondolkodnunk azon, milyen lehet a nemhalas vagy a nembacon, persze azon sem, hogy milyen a magyaros, a mexikói vagy a bolognese. Így elöljáróban elárulhatjuk azt is, hogy a pizzák tésztája papírvékony, a töltelékek ízletesek és természetesen nem kell megvenni az egész, 32 centiméteres pizzát, minden külön szeletben is kapható.  Az üzlet tulajdonosa, Bíró Attila, maga sem volt mindig vegetáriánus. biro aDormándon, gyerekként még disznóölésben, feldolgozásban is részt vett. Gondolkodása, életmódja csak később változott meg. Huszonötéves korától, 2002-től lett vegetáriánus és 2012-től vegán, csakúgy, mint a felesége. Végzettsége szerint cukrász, de nem cukrászdát, hanem egy kis vegán pizzázót nyitott üzlettársával, Slabéczi Nórával, 2020-ban, Budapesten. A vegetáriánus és a vegán szavak közötti különbséget sem értik még sokan. A vegetáriánusok csak húst nem fogyasztanak, tejet, tojást, mézet, tehát állati eredetű ételeket még igen. A vegánok már azt sem, kizárólag növényi eredetű alapanyagokból készült ételeket esznek. A vegetáriánus csak egy táplálkozási forma, míg a vegánság már filozófia is. Az állat „használatának” elutasítása. A vegán nem vesz fel bőrcipőt, nem használ bőrövet vagy olyan kozmetikumot, amiben állati eredetű összetevő van. Az embernek az a joga, hogy élvezzen bizonyos ízeket, alacsonyabb erejű jog, mint az állat élethez való joga. A hely, a Green Gorilla, a szinte teljes egészében növényi táplálkozást folytató főemlősről kapta a nevét, annak igazolásául, hogy egy olyan nagy és erős állat is megél évtizedekig, húsfogyasztás nélkül! green 3A green, a természetközeliséget, a „zöld szemléletet” jelzi. Gyakori ellenvetés a vegán táplálkozással szemben, hogy a növényi élelmiszerek nem tartalmazzák hiánytalanul a szükséges alaptápanyagokat. Ez csak egyoldalú táplálkozás eseten igaz. Ha ügyelünk a változatosságra, a „komplettálásra”, akkor a szervezetünk maga összeállítja mindazt, amire szüksége van. Felépíti a teljes értékű fehérjét. Egy gabonaféle és egy hüvelyes, például jázminrizs vagy barnarizs és csicseriborsó együttes fogyasztása máris áthidalja ezt a problémát. Készíthető olyan vegán étel, ami ízben és kinézetben, állagában, színében nagyon hasonlít a húsokhoz, így az illúzió sem vész el.

green 4Nagyon sok vegán korábban nem volt az, megszokott egy ízvilágot. Nem is az életmódváltás a gond számukra, inkább annak a módja. Ha egy étel emlékeztet a régen megszokottra, az segít, sokan kifejezetten keresik az ilyesfélét. A sonkaszerű nem sonka például borsófehérje alapú. Sütés előtt leginkább a párizsihoz hasonló, megsütve viszont bárki sonkának nézné. Az üzletben kapható minden termék laktózmentes, hiszen tejet nem használnak. A tejföl szójatejből készül, különleges lisztet tartalmaz, sajátos ízét a himalájai fekete sóval érik el. Gluténmentes étel is van, előresütött, félkész, gluténmentes pizzatésztát használnak hozzá. A névadó, Green Gorilla pizza spenótos alapú és articsóka, cukkíni van rajta, rukkolával „bolondítják” meg. Népszerű és jóízű a Lasagne is. green 5Ha pedig már a pizzáknál tartunk, a vegán elkötelezettségtől eltekintve a pizzasütés klasszikus hagyományait követik. A tészta készítéséhez kizárólag olasz pizzalisztet, sörélesztőt, szárított kovászt, extra szűz olívaolajat, valamint sót használnak. Erre kerülnek a saját recept alapján kreált szószok, a paradicsomos öntet és a bolognai, valamint a „nemtejfölös” alapok és persze a vegán feltétek is. Pizza alapanyagok esetében a sajt kulcskérdés: itt Hárskúti Attila kisüzemi körülmények között készült, a vegán közösségben évek óta népszerű növényi sajtja olvadozik a pizza rétegek tetején. Az üzletben pedig Giuseppe Cuoco, az olasz pizza szakács dolgozik, ő a salernói és milánói kemencék mellett alapozta meg pizzasütő tudományát. A Green Gorillában a bolognai pizza lencsével készül, mivel az már igen régóta az egyik fontos alapanyagnak számít.

green 6 A sajt alapanyaga kókuszzsír és keményítő, de kapható a boltban kolbász is, no persze gabonakolbász. Búzagluténból készül, ez jól fűszerezhető, paprika és bors is kerül bele. Azt tapasztaljuk, hogy a vegán gondolat terjed – mondta el Bíró Attila. Amikor mi megnyitottunk, mi voltunk az egyetlen olyan vegán pizzéria, hol le is lehetett ülni, de kiadó ablakkal is csak egy volt. Azóta már van egy másik is és április környékén várható a harmadik megnyitása kétéves kényszerpihenőjük után. A Green Gorillában a törzsközönség főleg hölgyekből áll. A legtöbben a 25-30 év közötti korosztály tagjai, de a második legjelentősebb csoportot a 35-45 éves hölgyek alkotják. Az oka talán az lehet, hogy a nők általában jobban figyelnek a megjelenésükre – ezek az ételek egészségesebbek – és az sem mellékes szempont, hogy ők érzékenyebbek, a más élőlényekkel szembeni erőszakot jobban elutasítják. green 7 Ez a Gorilla nem hagyja szomjan a különleges italok kedvelőit sem. Egy budapesti sörfőzde a MONYO termékeinek bőséges választékát kínálja. Vonzó a dobozok grafikai megoldása, tartalmuk a kézműves sörök között is igen magas minőségűnek számít. Már elérték azt a szintet, hogy ezt állandóan tartani is tudják. Felső erjesztésű söreik között van APA (American Pale Ale) és IPA (India Pale Ale) sör, a különbség főleg a komlóhasználatból adódik. Ízük intenzív, de akinek ez sok, talál meggyes ízesítésűt is. Sörön kívül érdekes üdítők is kaphatók itt: a Levendulás békanő, az Uborka – limeos békanő és az Almáspite békanő. Az elnevezés humoros utalást tartalmaz egy régi mondásra: ha sokat iszol belőle, béka nő a hasadban! A kínálatot színesíti még a DÉR Juice, 100 százalékos, préselt gyümölcslé sorozat – mert hát ugye, az is növényi eredetű!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.