2022.05.19.

EuroAstra Internet magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Vasúton utazik és kerékpárt is vinne magával? A jegyért csak félárat fizet, a kerékpárért pedig semmit. Ugyanez igaz hajón is, de ott a kerékpárjegy kutyajegyre is cserélhető. Féláron válthat belépőt az ország összes kastélyába és igen sok gyógyfürdőbe. Kedvezményes árat fizet számos színházban, étteremben, balatoni vendégházban, akár két személy részére is. Hogyan lehetséges mindez? Elég hozzá egy szépen tervezett kártya, a dísze már évtizedek óta a magyar korona, a neve pedig HungaryCard! Varázslatos dolgokra képes.

Az elején persze nem gondoltuk volna, hogy ez egyszer ekkora siker lesz – emlékezett vissza beszélgetésünk kezdetén Gál Gábor, a Hotelinfo Kft. tulajdonosa. Sokáig eszembe se jutott volna, hogy ilyesmivel foglakozzak, bár az is igaz, hogy amikor a világban elindultak a hasonló kártyák, mi is ott voltunk, szinte már a nulladik pillanatban! A budapesti Elektroakusztikai Gyár Fejlesztési Osztályának vezetője voltam, villamosmérnök, 1991-ben, amikor a gyár jóformán egyik napról a másikra megszűnt. A szakmában elhelyezkedni nem tudtunk, egy barátom javasolta: menjünk a turizmusba, ott könnyebb ez élet. Nem volt igaza. Viszont a rendszerszemlélet nem volt idegen számomra. Kitaláltuk, hogy csináljunk egy katalógust a magyarországi szállodákról, amiből az utazni vágyók választhatnak. Akkoriban nem volt ilyen, még az Országos Idegenforgalmi Hivatalban sem. Az első évben elkészítettünk egy Hungary info nevű szállodakatalógust. Utána minden évben kiadtuk egyre több adattal, információval bővítve, gyorsan nőtt iránta az érdeklődés. Mi is fejlesztettük, 1995-ben már visszacsatoló rendszert illesztettünk hozzá, az üzleti életben ismert, kedvezményt adó diszkont kártyák mintájára, egy 50 egységet kínáló telefonkártya formájában. Akkor internet még nem volt. A katalógusban a szállodák mellett megjelentek a környék attrakciói és lassan ezek váltak a fő vonzerővé. A sokéves fejlődés eredményeként a mai napon már van egy olyan kártyánk, ami akár a „Kedvezmény- és ötletadó rendszer” nevet is viselhetné. Általa a turista –még mielőtt elindul – már kaphat inspirációt, ötleteket, hová menjen, mit csináljon, és ott, a kártya birtokában még különféle kedvezményeket is kapni fog.

Ennek a kártyának nyilván ára is van. Miért éri meg a turistának, hogy megvegye?

Mi azon igyekszünk, hogy a kedvezmények nagyarányúak legyenek. A majd’ ezernyi szolgáltató partnerünkből sok száz olyan van, amelyik 50 – 100 százalékot ad, 10 % alatt nem is fogadunk partnereket. A világon sokfelé kapható „városkártyák” kifejezetten olyan turistának szólnak, aki csak egy hétvégére érkezik. A mi kártyánk az egész ország területére és egy teljes évre érvényes, sőt, most már két évig használható. A rövid időre érkező külföldiek helyett inkább az állandóan vagy hosszabb ideig itt élők számára hasznos. Azért megtartottuk még a hagyományos, 200 oldalas, nyomtatott katalógust, tudjuk, hogy ezt nagyon szívesen forgatják az emberek. Minden partnerünk megtalálható benne és még megtakarítási tippeket is adunk, például ha valaki egy helyen visszatérő látogató. Végeredményként az jön ki, hogy egy hétvégi városlátogatás esetén már megtérül a kártya ára, az év további része pedig tiszta nyereség. Lehetséges ez Budapesten is, ki sem mozdulva a városból! Ugyancsak az „ősidőktől” kezdve tartozéka a kártyának egy szelvényfüzet, mely a szolgáltatókkal való elszámolás rendszerét könnyíti meg. Ha úgy állapodtunk meg egy szolgáltatóval, hogy ő komoly kedvezményt ad, de csak meghatározott számú alkalommal, akkor a füzetben annyi szelvény van. Ezt igénybe veheti, mondjuk egy négytagú család egyszerre vagy valaki egyedül, négyszer. Most van a füzetben több félárú és 33% mérséklésű vonatjegy, ingyenes  kerékpárjegy, Volán buszjegy, vidéki városok helyi közlekedésében használható jegy, többféle hajójegy, közel húsz helyen fellelhető, különböző fürdőbe érvényes fürdőjegy, melyeket a kártya egyidejű felmutatása mellett lehet felhasználni. Összesen 36 darab. Ha valaki ismeri, mondjuk a fürdőárakat, máris belátja, igazat mondtunk, amikor azt állítottuk, hogy a kártya ára igen gyorsan megtérül.  A katalógus és a füzet mellett – a mai kor szellemének megfelelően – van egy weboldal, van egy letölthető applikáció, különböző keresési módokkal és technológiákkal vagy ezeket ötvözve juthatunk el a szolgáltatókhoz. A katalógusba szerepel, hogy hányszor lehet kedvezményesen igénybe venni egy szolgáltatást, a honlapon pedig látjuk, mennyit használtunk már fel, még mennyi maradt. Itt derül ki az is, mely kedvezményeknél elegendő csak a kártyát bemutatni. A kártyatulajdonosok minden héten hírlevelet is kapnak a legújabban csatlakozott szolgáltatókról, hiszen az ő körük év közben is állandóan bővül.

Szól arról, mire érdemes figyelni az elkövetkező időben, hol, milyen rendezvény várható. Évente 1500-2000 jegyet is kiosztunk ingyen a kártyatulajdonosoknak, mert nagyon sok jó partnerünk – a Margitszigeti Szabadtéri Színháztól a Szegedi Nemzeti Színházig – ad számunkra jegyeket.

Az elektronikus nyilvántartás bizonyára azt is megmutatja, melyek a legnépszerűbb kedvezmények?

A kártya jelenleg úgy működik, hogy a kártyát felmutatós és a szelvényes kedvezmények két évéig érvényesek. Az elektronikusan nyilvántartott kedvezmények bármely pillanatban megkezdhetők és onnan számítva 365 napig tartanak. Ha valaki a 2022-23 jelzésű kártyát csak szeptemberben kezdi használni, de közben majd megjelenik a következő, 2023-24 jelű kártya, az a régebbi érvényességét nem befolyásolja. A szelvényfüzet használata igazolja, hogy a vásárlóink körében nagyon népszerűek a közlekedési kedvezmények, beleértve az autópálya matrica vásárlására jogosítót is. De igaz ez a Nemzeti Filharmonikusok hangversenyétől kezdve a gödöllői Grassalkovich-kastély látogatásán át a Dobó István vármúzeumig, a Skanzenig bezárólag szinte mindenre. Nagyon sokan használják a kártyát kulturális élmények szerzésének megkönnyítésére. A legnagyobb siker az idén, hogy két személy az összes – nagyon szépen felújított – magyarországi kastélyt féláron látogathatja!

Hogyan lehet ezt a jól működő rendszert továbbfejleszteni?

Erre is van tervünk – erősítette meg Gál Gábor. Szeretnénk széles körben ismertté tenni, hogy ez a kártya a béren kívüli juttatás kategóriában úgynevezett „csekély értékű ajándék” néven adható – a munkáltató számára kedvezményes adózással – bármely cég által a dolgozóinak. Különösen ott érdemes erre felfigyelni, ahol SZÉP kártyát is adnak, hiszen ennek eredeti rendeltetése az volt, hogy a pihenést felfrissülést segítse. Ha a kedvezményt adó Hungarycard tulajdonosa SZÉP kártyával fizet, többszörösen jár jól! Így az előnyöket nemcsak a turisták, hanem az itthon élő és dolgozó emberek is élvezhetik, ráadásul egész családjukkal együtt! A különböző kisebb-nagyobb vállalatok tehát megtehetik, hogy megvásárolják és ajándékba adják ezt a kártyát, de az is elég, ha csak felhívják a figyelmet erre a lehetőségre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

EUROASTRA - Powered by WebshopCompany Ltd. uk. | Newsphere by AF themes.