Gyurcsány Ferenc 2007 március 15-I beszéde a Mûvészetek Palotájában elhangzott zártkörû ünnepségen

A várható nagy ellenérzés miatt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem mondott idén beszédet a Múzeumkertben. Beszédét este a Mûvészetek Palotájának kicsit foghijas sorai elõtt mondta, ahonnan csak a közszolgálati média kapott direkt közvetítési lehetõséget, bár annak a jelét minden szolgáltató átvehette. Közben az utcán megint a múlt év október 23-ihoz hasonló állapotok voltak, annyiban megváltoztva,- és ez nem kevés – hogy a rendõrség a kivülállókkal és a média képviselõivel igyekezett normálisan viselkedni ? és a tüntetõkkel szemben is jórészt a törvényes eszközöket használta. Gumilövedék ezúttal nem volt. Gyurcsány Ferenc beszédének szószerinti leirata:

A várható nagy ellenérzés miatt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem mondott idén beszédet a Múzeumkertben. Beszédét este a Mûvészetek Palotájának kicsit foghijas sorai elõtt mondta, ahonnan csak a közszolgálati média kapott direkt közvetítési lehetõséget, bár annak a jelét minden szolgáltató átvehette. Közben az utcán megint a múlt év október 23-ihoz hasonló állapotok voltak, annyiban megváltoztva,- és ez nem kevés – hogy a rendõrség a kivülállókkal és a média képviselõivel igyekezett normálisan viselkedni ? és a tüntetõkkel szemben is jórészt a törvényes eszközöket használta. Gumilövedék ezúttal nem volt. Gyurcsány Ferenc beszédének szószerinti leirata:

Összetartozunk. Legyél férfi vagy nõ, legyél rakoncátlan ifjú diák, vagy lassan életét összegzõ, fénytõl elforduló aggastyán, összetartozunk. Bár nyomaszt a holnap, s talán keserûség van a torkodban, mert nem tudod, hogyan fogod kifizetni hónap végén a gázszámlát, vagy ellenkezõleg, nem gondolsz a számlára, már most tervezed, mi történik nyáron, összetartozunk. Talán Sepsiszentgyörgyön laksz, vagy Munkácson? Újvidéken, vagy Kassán? Esetleg Torontó külvárosában, de magyarnak hiszed magad? Magyarként összetartozunk.

Hiszel a teremtésben. A teremtés csodájában, vagy talán magában a Teremtõben. Hiszed, hogy Jézus értünk szenvedett, hiszel a Szentháromságban, vagy Mózes gyermekének tartod magad? Esetleg azt gondolod, hogy nincs különb és nincs fensõségesebb, mint tenmagad, és maga az ember? Bárhogy is lesz, összetartozunk. Megingathatatlanul hihetsz hagyományosnak gondolt férfi-nõi szerepekben, a család semmi mással nem pótolható összetartó erejében, vagy férfiként férfi, nõként nõ szerelmére vágysz, ezzel együtt is összetartozunk. Imádod Kurtágot, vagy bevallod magadnak, hogy ki nem állhatod, sõt, nem is érted. Neked Katona Klári, vagy az ijesztõ nevû Tankcsapda együttes a legnagyobb zenei élmény, összetartozunk. Olvasod a Magyar Narancsot, Élet és Irodalmat, várod a Heti Választ, elindulsz kormány ellen tüntetni, bár tartod a törvényt, vagy épp ellenkezõleg, szurkolsz a kormánynak, legyen ilyen vagy amolyan, összetartozunk.

Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Ünneplõ Közönség! Hölgyeim és Uraim! Ez egy nem szokványos ünnep, és ne haragudjanak rám, hogyha nem szokványos beszédet mondok önöknek. Ne haragudjanak rám, hogyha nem mondok megfellebbezhetetlen igazságokat. Jól állna az ünnep emelkedettségéhez, a szónokok szeretik az ilyet. De oly sok minden elhangzott ma. Oly sok minden történt a mai napon, ami – és ez a legkevesebb, amit mondhatok – felkavaró és elgondolkodtató, hogy inkább mégsem tenném. Figyelmeztetném magunkat egy pár dologra, és inkább kérdéseket intéznék önmagunkhoz. Talán bizonytalan válaszkísérleteim is vannak, de nem túl sok.

'48 a kereszténység felvételét követõ idõszak legnagyobb változása Magyarországon. Forradalmat mondok és szabadságharcot. Szemünk elõtt a márciusi ifjak ragyogó tettei állnak. De, ugye, legalább önök emlékeznek arra, hogy mindaz, amit nagyszerûnek gondolunk, ami történelmileg felülmúlhatatlan '48-ban, az nem az utcán történt, az március 15-ének hajnalán már készen volt. Indult a programmal a hajó Pozsonyból Bécsbe. Amit forradalomnak gondolunk, az nem az utca forradalma volt, az a törvénykezés, a törvényhozás forradalma volt. Ma úgy mondanánk, hogy reform. Aztán jött a királyi leirat, 17-én jött egy új kormány, és az új kormány a pozsonyi reformországgyûlés programjából áprilisra törvényt alkotott. Nagyot változott a világ: polgári jogegyenlõség, sajtószabadság, a jobbágysorsból való felszabadítás, és folytathatnám a sort.

Bizony, reformok voltak. És talán épp az örökváltságról szóló törvény, a 48. évi 9. törvény használ egy csodálatos fordulatot, ami talán ahhoz kell, hogy megértsünk valamit '48-ból. Azt mondja, hogy a volt földesurak kártalanítását – ma azt mondanánk, hogy kárpótlását – helyezzük a nemzeti közbecsület védpajzsa alá. Nemzeti közbecsület. Mert létezett közbizalom. '48 két nagy pillére a bátor országgyûlési forradalom, a reform és a közbizalom. Ez a hazafias program. És a közbizalom léte tette azt lehetõvé, hogy ma nem kell megkérdeznünk, hogy ki volt nagyobb hazafi, Batthyány Lajos vagy Petõfi Sándor. Mondhatnák, ez istenkáromlás. Batthyány a korábbi reformellenzék vezére, aki '49 októberében aztán vérét adja. Hogy jön ide Petõfi, a márciusi ifjú, a Nemzeti dal szerzõje, a vátesz? Csak azért, mert 15-ét követõen nem telt el hat hét, és már Batthyányval szemben találja magát, és nem a kormánypártiak sorát, hanem – Uramisten, láss csodát – az ellenzék erejét növeli?

Bizony, bizony, akkor is volt kormánypárt és akkor is volt ellenzék, és most, mintegy 160 éves távlatból, azt látjuk, hogy két megkérdõjelezhetetlen tekintély, két ragyogó férfi, Batthyány és Petõfi, mindketten vérüket adták a hazáért. Másik oldalon szerepeltek. Mert volt közbizalom, mert tudták, hogy hazájukat szolgálják. Mert tudták, hogy a haza nemcsak az, amit õk gondolnak, hanem az is, amit riválisuk. Mert tudták, hogy a haza több, mint amik mi vagyunk, de mi is benne vagyunk. Hogy önök, itt, a Mûvészetek Palotájában, és azok, akik otthon néznek vagy hallgatnak bennünket, õk Magyarország, õk a haza. Meg szüleink, nagyszüleink, meg valamennyiünk sorsa. A hazafisághoz egy dolog biztosan kell: elfogadni, hogy a haza nem én, hanem a haza mi valamennyien vagyunk. Ez a hazafiság elsõ parancsa.

Nincs más dolgom, mint elköszönni azzal az egy sorral, amit a Kossuth nóta refrénjeként megtanultunk valamennyien, tudja ifjú és öreg, és amely mind a mai napig elevenen él bennünk, és összefoglalja nemcsak 1848-49 örökségét, hanem talán programot ad valamennyi mai hazafinak is: Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!