KoszorúzásSzombaton -2007-06-16- Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megemlékezõ beszédet mondott a Budapesti Kisfogház udvarán kialakított emlékhelyen, ahol a legtöbb 1956-os mártírt kivégezték. Nagy Imre kivégzésének helyszínén, a Kisfogház Emlékhelyen elõször Gyurcsány Ferenc miniszterelnök két idõsebbik fiával koszorúzott, majd Fónay Jenõ és Mécs Imre az egykori halálraítéltek nevében helyezett el koszorút.  Beszédét szószerinti leiratban az alábbiakban közöljük:

 

KoszorúzásSzombaton -2007-06-16- Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megemlékezõ beszédet mondott a Budapesti Kisfogház udvarán kialakított emlékhelyen, ahol a legtöbb 1956-os mártírt kivégezték. Nagy Imre kivégzésének helyszínén, a Kisfogház Emlékhelyen elõször Gyurcsány Ferenc miniszterelnök két idõsebbik fiával koszorúzott, majd Fónay Jenõ és Mécs Imre az egykori halálraítéltek nevében helyezett el koszorút.  Beszédét szószerinti leiratban az alábbiakban közöljük:

"Ne hagyjátok, hogy úrrá legyen rajtatok az emlékezés. Az emlékezés köti a cselekvõ kart és szertelen tettekre sarkalja. Szeretnék tenni, és használni. Ez nagyon hiányzik." Ezt hallottuk Angyal Istvántól.

 

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Honfitársaim!

 

Emlékezni, és fejünket meghajtani jöttünk 1956. vértanúi elõtt. Külön tisztelettel és odaadással köszöntöm 1956 közöttünk lévõ elítéltjeit, megkülönböztetve azokat, akik megjárták a halálra ítéltek sûrû levegõjû gyilkos celláját is, és hála a Teremtõnek, vagy a sorsnak, ma is itt vannak közöttünk. Fónay Jenõ, Mécs Imre és távollétében is Wittner Mária.

 

Azért is jöttünk, hogy megértsük a csodát és jobban értsük a gyalázatot. A csodát, hogy hogyan történik meg egy nemzettel, hogy nemcsak hogy nem felejti el a szabadságnak és demokráciának az ízét, hanem alkalmas pillanatban magára vállalja a harc terhét és elindul. Hogy nem kér engedélyt. Hogy nem igazodik. Hogy egyszer csak, szinte a semmibõl, vezetõi lesznek, majd mikor elbuknak, a vezetõk, a sokaság, a névtelen mindenség nem kér bocsánatot, csak egy szó, vagy egy mondat lenne az élet. És talán mehetnének. De nem mondják sem a szót, sem a mondatot.

 

Gyurcsány FerencHa a forradalom el is bukott, a tisztesség, a becsület meg a hûség nem bukott el. Nem árulták el. Nem árulták el azok, akiket a halálba vezettek, sem azok, akiket a börtönbe, és nem árulták el azok sem, akik sok-sok év múltán még mindig úgy érezték, hogy kivetettjei annak az országnak, annak a hazának, amiért meg akartak küzdeni.

 

De mondom, nemcsak a csodát jöttünk megpróbálni megismerni, hanem a gyalázatot is. Hogy hogyan történik meg, hogy elveszik a mindenre való élet, az az élet, amely egyébként önmagát a szabadság és a demokrácia harcával azonosította.

 

Muszáj mondanom önöknek egy mondatot. 49 évvel azután, hogy Nagy Imrét kivégezték itt, ezen az udvaron, úgy látom, hogy nemzetünk, a Harmadik Magyar Köztársaság távolságtartó tisztelettel tekint a forradalom miniszterelnökére és küszködik azzal, hogy igazi, értõ szeretettel befogadja õt.

 

Érteni vélem, hogy a forradalmat és annak vezetõjét persze sokfajta érzés és sokfajta vita veheti körül. Vita már csak azért is, mert ahogy bármelyikünk élete, úgy az õ élete is tele van helyenként kacskaringókkal, akár hibákkal is, rossz kompromisszumokkal és tévedéssel. Igen. Minden bizonnyal igazuk van. De van egy pillanat, amikor valami olyasmi történik, amire nagyon kevesen képesek. Van egy pillanat, amikor szinte egy egész leélt életet követõen, osztályának politikusa, pártjának politikusa azt mondja, hogy nincs arra tovább út. És a nemzetét választja. És olyan mondatokat mond teljes átéléssel, ami korábban hiányzott nemcsak szótárából, de életébõl és álmaiból is. És nem szerepet játszik. Megéli saját személyes drámaként, hogy az, amiben hitt évtizedeken keresztül, az nemcsak hazugság, hanem talán még mocsok is volt. És nem elmenekül a felismerés elõl, hanem élére áll valaminek, amirõl talán maga sem tudta pontosan, hogy micsoda, csak azt érezte, hogy a nemzete és a népe hívja õt.

 

Nem kertelek. Kommunista volt. De államférfi lett. Hazájának hõse, aki itt, ezen az udvaron az utolsó percben is népét, a szabad, demokratikus Magyarországot éltette.

 

Mondják! Hányan megyünk át ilyen úton? Kisebb vagy nagyobb dülöngéléssel és hányunknak jelenthetne mintát, hogy van egy ember, aki nem habozott ezt megtenni. Ez nemcsak a forradalomról szól! Ilyen az életünk! A csetlõ-botló emberé, aki utat keres magának.

 

2007 ifjúságához szólok, hogy próbálja megérteni, hogy ez a minta ez nem egyszerûen a forradalom hõsének mintája, hanem az életnek a mintája. És valamennyi honfitársamhoz szólok, hogy értse. A forradalom természetesen összeköt bennünket. Sok helyrõl jövünk, és egyet akarunk. Szabad és demokratikus Magyarországot. De az ország szabad és demokratikus, akkor persze, hogy sok irányba keressük közös boldogulásunkat.

 

Azt mondják, hogy a demokrácia nem tökéletes? Persze hogy nem az. Nem isteni ajándék. Mi magunk teremtettük. A tökéletlen ember tökéletlen eszköze, hogy felszabadítson bennünket, és egyenlõnek tartson.

 

Azt mondják, a rendszerváltás nem tökéletes? Persze, hogy nem az. Mi alkottuk. Mi hoztuk létre. Nyomán viseli mindazt, amit hozunk a múltból és azt, amilyenek vagyunk. Küszködésünket. Mindazt, ami jó, meg talán rossz bennünk. De a lehetõség egy szabad világra. Nem a megoldás, hanem a megoldás lehetõsége, egy jobb megoldás lehetõsége. Felszabadulni az uralom alatt nem jelent többet, mint uralmat szerezni csak önmagunk felett.

 

Hát ez pedig felelõsség. Oly nehéz idõnként cipelni a szabadság felelõsségét. De nincs más út.

 

Éljen Magyarország, éljen a szabadság.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük