Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök Beszéde Az "Út Az Euróhoz" Címû Konferencián

Ma -2007-04-19-én – a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank közös nemzetközi konferenciát rendezett Parlamentben "Út az euróhoz" címmel. A tanácskozáson bevezetõ expozét tartott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, akinek beszédét szószerinti leiratban közöljük, s amelyben azt jelzi, szerinte 2010-2014 közötti idõszakban lehetne eurónk. Beszédének szövege:

Mélyen tisztelt Elnök úr! Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!

Mi más is lehetne a célja valamennyi országnak, minthogy erõs, versenyképes gazdaságot teremtsen, ezzel megalapozza a jólétet, és alkalmas vitában formálódó társadalompolitikával pedig segítse, hogy a jólét minél méltányosabban és igazságosabban osztódjék szét a polgárok között. Ez eddig egyszerû, innentõl kezdõdnek a nehézségek. Nagyon-nagyon sok tapasztalata van az elmúlt éveknek. Talán a legfontosabb tapasztalat, hogy a legjobb szándékú társadalom- vagy szociálpolitika is kockázatokat és veszélyeket rejthet magában akkor, ha szem elõl téveszti, hogy a gazdaság világának vannak olyan szabályai, amelyeket nem lehet nem figyelembe venni. Hogy egyensúlyt kell keresni társadalmi és gazdasági célok között, rövid távú és hosszabb távú szándékok között.

Az elmúlt éveket az jellemezte, hogy jó szándékkal, de idõnként a kellõ körültekintés hiányában a gazdaság hosszabb távú fenntarthatóságának és versenyképességének céljai háttérbe szorultak a rövid távú társadalompolitikai, jóléti, helyenként fogyasztási és jövedelmi céloknak.

Magyarország kapott e tekintetben jó néhány figyelmeztetést. Mi ezeket a figyelmeztetéseket talán nem mindig fogadtuk meg kellõ idõben. Ami az elmúlt hónapokban történt, az egy nagyon világos hangsúlyváltás. Hangsúlyváltás, amelyrõl leginkább azt mondhatnám, hogy visszatérés egy okos, hosszú távon is termékeny, a hosszú távú célokat a rövid távú célokkal összeegyeztethetõ gazdaság- és társadalompolitika irányába. Nem kétséges, hogy ez természetesen sok vitával jár, nem kétséges, hogy ehhez egy széles, átfogó, szakmai és társadalmi dialógus szükséges.

Nagyon messze vagyunk még az út végétõl. Nagyjából azt látjuk, hogy amit eddig megtettünk, az mire elég és mire nem elég. Azt szoktuk mondani, hogy az a legnagyobb kockázat, hogy a költségvetési, belsõ egyensúly elvesztésével együtt jár a folyó fizetési mérleg egyensúlyának elvesztése. Ezeknek a folyamatoknak kézben tartása, korrekciója az eddig ismert eredmények alapján legalább is biztató kilátásokkal rendelkezik. Balgaság lenne viszont azt gondolni, hogy önmagában az egyensúly megteremtése lehet a hosszú távú gazdaságpolitikai cél – az egy feltétele az ennél átfogóbb gazdaságpolitikai célok teljesítésének. Másrészt azt is balgaság lenne hinni, hogy már elértük ezt az állapotot. Ez még nincs így. Látjuk a fényt az alagút végén, de ahhoz igen sok mindent kell tenni, hogy az alagútnak vége legyen, és a következõ alagútba pedig ne rohanjunk bele. Ehhez természetesen új intézkedések kellenek. Aztán ha már az alagutas példánál maradtunk, akkor az eszközökön túl sokkal egyértelmûbb és világosabb irányokat is kell majd választani a magyar gazdaság számára.

A magyar gazdaságpolitika elmúlt évekbeli belsõ viszonyait beárnyékolta egy sajnálatos tény. Erre sok idõt nem vesztegetnék, mert a legkevésbé szeretnék a múlttal foglalkozni. Egy mondatot is csak azért ér meg a dolog, hogy ennek fényében utalhassak a jelenlegi helyzetre. Azt gondolom, nagyjából tény, hogy az ország érdekeit nem kellõen figyelembe vevõ módon, helyenként azt veszélyeztetõen a magyar gazdaságpolitika alakításában részt vevõ két, sok tekintetben egymástól független intézmény és szervezet nem tett mindenben eleget az alkotmányos együttmûködés kötelezettségének. Teljesen természetes, hogy a kormány és a jegybank sok tekintetben egymástól függetlenséget élvezõ intézmény. Ez így van rendjén. Azt látjuk, és sok évtizedes tapasztalatunk van arról, hogy ennek a függetlenségnek sokkal több az elõnye, mint amennyi az ára. Ezért ezt a függetlenséget, a két intézmény egymástól való relatív függetlenségét õrizni és szélesíteni kell. Nem kérdés. De a két intézmény nem versengõ intézmény. A két intézmény nem egymás ellenfele. A két intézmény egymás partnere ugyanannak a végsõ célnak a megvalósításában, abban, hogy egy olyan gazdaságpolitikát szolgáljanak, amely gazdaságpolitika megfogalmazására egyébként természetes módon alapvetõen a törvényhozás, a szuverén népképviselet bír döntõ hatással.

Szerencsére ez a helyzet már a múlté. Az együttmûködés, a dialógus, a partnerség egyik oldalról sem az önállóság föladása. Teljesen természetes, hogy a jegybank törekvéseinek közepén a nemzeti valuta értékállóságának megõrzése, megteremtése áll. Teljesen természetes, hogy a gazdaságpolitika eszközrendszerében másra alkalmas a monetáris politika eszközrendszere és másra a költségvetési politikáé. De természetes az is, hogy miközben ezek egymásnak ellensúlyait is képezhetik, ezek nemcsak ellensúlyok, hanem egymást kiegészítõ, egymást támogató komplementer eszközök is. Egy okosabb, bölcsebb, effektívebb arányt kell megtalálnia a kiegészítõ, együttmûködõ és az ellensúlyi szerep között. Ehhez nem kell semmi más, mint mindkét fél részérõl – hangsúlyozom: mindkét fél részérõl, a megfogalmazásom nehogy egyoldalúnak tûnjön – kellõ nyitottság, nagyvonalúság és bölcsesség annak megértésében, hogy az egyes intézmények önállósága természetesen korlátozott, és az együttmûködés legalább akkora érték, mint a függetlenség. Ezért örülök, hogy ezt a konferenciát a kormány és a jegybank együtt, közösen szervezte meg.

Ha a költségvetés legszorítóbb gondjaiból lassan már látjuk a kivezetõ utat, akkor érdemes azon gondolkozni, mit kell még tenni. Nagyjából azt látjuk, hogy akár a külsõ, akár a külsõ egyensúlyi kérdéseket vizsgáljuk, biztató jelek vannak. Azt tudjuk mondani, hogy tartjuk a konvergenciaprogramban lefektetett pályát. Az abban kitûzött egyensúlyi célokat a kellõ elkötelezettséggel, fegyelmezettséggel az abban meghatározott idõpontra el lehet érni. A kormány teljesen elszánt abban, hogy el is érjük. Emberemlékezet óta nem volt olyan hónap, mint az idei áprilisi hónapunk lesz. A tegnap kiadott elõrejelzés szerint áprilisban a költségvetés egyenlege szufficites lesz. Ez egy hónapnak az egyenlege. Nem szabad túlértékelni a dolgokat. Nem szabad túlértékelni, hogy a Pénzügyminisztérium nagyon régen módosította lefelé a hiánycélokat. Persze mondhatnák, hogy 6,8 százalékos hiánycélról lefelé módosítani még nem a legnagyobb teljesítmény. És igazuk van. Pusztán arról beszélek, hogy elindult egy folyamat.

Az is igaz, hogy nagyon sokaknak hallom a hangját, akik azt mondják: Tessék idefigyelni, látjuk már 2007-et és talán még látjuk 2008-at is. Nagyjából azt is látjuk, hogy a kormány elkötelezett abban, hogy hozza azokat a számokat, amelyeket ígért. Na de mi lesz 2009-cel és mi lesz 2010-zel? Éppen a jegybanktól, és talán személyesen Hamecz Istvántól ismerjük azt a táblát, amelyben mutatta nekünk, hogy az elmúlt 20 évben még a rendszerváltás sem változtatott azon, hogy minden negyedik évben – mondom némi malíciával – nem a választásokhoz igazodó ciklus, hanem az állampárt kongresszusaihoz igazodó ciklus volt. Annyival volt csak szerencsésebb, hogy talán az nem négy, hanem ötévente történt. Ebben látható a költségvetési folyamatok elég hosszan rögzött belsõ magatartása. Minden ötödik évben felpuhul a költségvetés, érdemben kileng az inga, hogy aztán 2, 3, 4 év alatt megpróbálják visszahozni az egyensúly afelé, hogy újra kezdõdjön minden elölrõl. A kérdés csak az, hogy mennyire lengett ki az inga 4-5 évenként, de hogy mindig kilengett, ezt látjuk.

Ha ez így van, akkor a dolog mögött mélyebb összefüggések vannak. Akkor ezt nem lehet egyszerûen csak a gazdaságpolitika és a politika alakítóinak gyengeségére fogni, akkor ez nem egyszerûen személyes gyengeség. Nyilván az is, de talán annál több. Akkor itt vannak intézményi és szabályozási kérdések. Akkor azt jelenti, hogy a hosszú távú egyensúly fenntartásához hiányoznak még bizonyos lépések, amelyeket meg kell tenni. Ezzel a konferenciával útjára indítunk egy olyan folyamatot, amelynek az a vége – és azt szeretném, hogy ez nagyjából 2008 végéig meg is történjen -, hogy egy együttes, közös és hiteles programot vázolunk fel a jegybankkal közösen az euró magyarországi bevezetésére. Magyarország érdekelt az euró bevezetésében és Magyarország be kívánja vezetni az eurót. Azt gondolom, hogy a konvergenciaprogram teljesítése megteremti annak a lehetõségét, hogy a politikai ciklusokat is figyelembe véve, Magyarország 2010 és 2014 között bevezesse az eurót. Hogy pontosan mikor, és hogy ehhez milyen gazdaságpolitikai pályát kell felrajzolni, az több, mint a költségvetés, több, mint az infláció kérdése. A fejlesztés- és jövedelempolitikáról nyilván éppúgy kell beszélni.

El kell készíteni egy átfogó programot, ami nemcsak a jegybank és a kormány dolga, hanem be kell vonni a társadalmi partnereket. Azért kell bevonni – mondom még egyszer – mert meg kell állapodnunk a jövedelempolitikában is és a fejlesztéspolitikában is. Egy átfogóbb gazdaságpolitikai megállapodás teremtheti meg a hiteles pályát, amely 2010 és 14 között megteremti az euró bevezetésének lehetõségét. Ez azt jelentheti természetesen, hogy az ebben a programban lefektetett idõpontban lehet belépni az euró elõszobájába, az ERM II. rendszerbe. Ez azt jelenti, hogy mostantól kezdve alapvetõen annak érdekében kell dolgoznunk, hogy egy ilyen hosszú távú hiteles pályát és az ahhoz szükséges eszközöket megteremtsük, és ez a pálya legyen a legfontosabb tartópillére annak, hogy elinduljon a hosszú távon egyensúlytartó, de növekedéspárti politika. Egy hosszú távon jó szerkezetû egyensúly tud alapot teremteni arra, hogy a következõ években a figyelmünk egyre inkább a növekedés motorjaira, annak belsõ hajtóerejére koncentráljon.

Van legalább két ügy, amelyekrõl szót kell ejteni. Pénzügyminiszter kollégám is fog errõl beszélni önöknek, és ahogy hallottam, a jegybank elnökének elõadását elõzetesen meg is kapták. Több konzultációt folytattunk az elmúlt idõszakban arról, hogy melyek azok a hosszabb távú intézményi kérdések, amelyekrõl szót kell váltani. A kormány nevében szeretném kifejezni nyitottságunkat és a fõ célokkal való egyetértésünket abban, hogy növeljük a költségvetési politika hosszú távú hitelességét szolgáló új, garanciális intézményi szabályozási bevezetését, növeljük a monetáris politika függetlenségét szolgáló új szabályok bevezetését. E két tárgyban a kormány készen áll a szóban forgó szabályozások, jogszabályok módosítására, legyen az államháztartási törvény, legyen az a parlamenti Házszabály, legyen az a jegybanktörvény – akkor, és csak akkor, ha azt a jegybank is javasolja.

Két-három új szabály, új intézmény bevezetésén dolgozunk. A kormánynak az a célja, hogy ezen szabályok, intézmények kidolgozása történjen meg az elõttünk álló hónapokban, és a 2008. január 1-jétõl hatályos államháztartási törvény már tartalmazza ezeket a szabályokat. Ezek a szabályok részben arra irányulnak, hogy legyen erõs garancia arra, hogy a költségvetés kiadási oldalát hosszabb, legalább hároméves távlatban elõre meg lehessen határozni. Legyen középtávú költségvetési tervezés és különbözõ szabályokkal akadályozzuk meg, hogy a költségvetés kiadási tételei, kiadási oldala – akár szaktörvények által, akár a költségvetés vitája kapcsán – felpuhuljanak, és az elõre kitûzött kiadási tételeket és kiadási szinteket meghaladják. Ehhez új szabályok kellenek az államháztartási törvényben és a Házszabályban egyaránt.

Gondoljuk át, hogyan lehet karbantartani és kézben tartani az államháztartás részét képezõ önkormányzati finanszírozást. Hogyan lehet az önkormányzatok önállóságának csorbítása nélkül megakadályozni azt, hogy a hosszú távú egyensúlyi feltételeket nem rontó módon, döntõen csak fejlesztések és beruházások tekintetében engedjük meg az önkormányzatok hitelbõl történõ finanszírozását. Ebben okos kompromisszumokat kell kötni. Azt hiszem, hogy ez a kormánynak és ellenzéknek egyaránt érdeke. Új szabályokat kell létrehozni.

Harmadsorban pedig egyetértek a pénzügyminiszter úrral, amikor azt mondja, hogy érdemes gondolkodni egy új költségvetési intézmény felállításán. Volt egyébként az elmúlt idõszakban jegybankvezetõi körbõl is javaslat erre, amelynek volt politikai támogatása is. A közjogi rendszerbe nem beavatkozó megoldást kell találni. Ha egyszerûsíteni szeretném, akkor azt mondanám, hogy költségvetési tanács nem, költségvetési, kormánytól független költségvetési hivatal igen. Új önkormányzati szabályok, új központi költségvetés alakítására vonatkozó garanciális szabályok, és az ezeket is szolgáló új intézményi szabály együttesen talán meg tudja adni a szükséges, hosszabb távú garanciát is.

Megismerve Simor András, a jegybank elnökének javaslatait azt tudom mondani, hogy javaslatai nyitottságra találtak és találnak a kormány köreiben. Az az érdekünk és az a célunk, hogy az inflációs célkövetést megfogalmazó alapvetõ monetáris politika a mainál hatékonyabb és függetlenebb eszközökkel rendelkezzen annak érdekében, hogy célját megvalósíthassa. Az az érdekünk, hogy a jegybank mûködése – benne a Monetáris Tanács mûködése – az eddiginél jobban segíthesse ennek a célnak a megvalósítását. El tudjuk fogadni, hogyha erre vonatkozóan kidolgozott jegybanki javaslat van, akkor az azok alapján megfogalmazott törvénymódosítást haladéktalanul a parlament elé terjesztjük.

Rövid távú egyensúlyi kérdések helyett tehát a hosszú távú egyensúlyi kérdések kerülnek elõtérbe. Az egyensúlyi kérdések mellé felzárkózik és egyre meghatározóbbá válik a hosszú távú növekedési célokat szolgáló politikák kérdése, az ehhez szükséges együttmûködés feltételeinek jobb megteremtésével, egy hitelesebb, vagy ha úgy tetszik egy hiteles költségvetési politikával és egy nagyobb függetlenséget és nagyobb, hatékonyabb eszközszabadságot élvezõ monetáris politikával.

Nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik ezt a konferenciát megszervezték. Nagyon szépen köszönöm vendégeinknek, hogy elfogadták a meghívást. Magyarországnak az a célja, hogy megerõsítse gazdasága, benne költségvetési és pénzügyi politikájának hitelességét, kiszámíthatóságát, átláthatóságát. Ha ezt megteszi, akkor nem kell attól félni, hogy a nyilván nem könnyû hónapok után, belátható idõn belül a magyar gazdaság újra erõs, versenyképes lesz, ami alapját képezheti egy hosszú távú, a mainál nagyobb társadalmi nyugalomnak, békének és jólétnek.

Köszönöm szépen.