Hamis bombariadó

Bödön Ödön közepes festőművészként tengette életét. Azzal vigasztalta magát, nem lehet mindenki Munkácsy. Portréinak köze sem volt a modellhez, tájképeit elmaszatolta, csataképei nem ébresztettek senkiben érzelmeket, csendéleteinél nem lehetett megkülönböztetni az almát a bazsarózsától. Próbálkozott plakátfestéssel, könyv illusztrációval, hiába. A kerületi általános iskolában tanított rajzot és tornát. Bár ez utóbbihoz nem értett, de mint tudjuk, tanárhiány van, a tanulóknak be kellett érniük vele.

    Bödön Ödön közepes festőművészt egy gondolat bántotta, de az éjjel-nappal. Évfolyamtársai sikeresek voltak, boldogultak. Megéltek a művészetükből, rendszeresen adogatták el festményeiket, tárlatokat rendeztek belföldön, ritkábban külföldön is. A képes hetilapok írtak róluk és még a televíziók kulturális adásaiban is megemlítették nevüket, egy-egy művet bemutatva.

   A pohár akkor telt be, amikor a tízéves diplomaosztó találkozón elmesélték osztálytársai, hogy most már műteremlakásuk van, ahol az érdeklődőknek bemutathatják munkáikat. Ödön nem irigy lett, hanem dühös. Az ördöggel is szövetkezett volta a sikerért. Az ördög meg is érkezett egy ördögi terv formájában. Családtagjaitól, barátaitól összekönyörgött annyi pénzt, hogy a belvárosban kibérelhetett egy kiállító helyiséget egy hétre. Harminckét képét akasztotta a falakra, kettőt a kirakatba, ahol nagy betűkkel állt egy tábla: Bödön Ödön festőművész időszakos kiállítása. Belépés díjtalan.

   Három napig a kutya sem lépett be a terembe. Ekkor startolt az ördögi terv. Ödön felhívta a kerületi kapitányságot. Halló, rendőrség! Fontos bejelentést kívánok tenni. Figyeljenek, mert csak egyszer mondom. A Fő utca 11-ben van egy kiállítás, Bödön Ödön festőművész műveit nézegetik az érdeklődők. Rengetegen vannak. A helyiségben három bombát helyeztem el úgy időzítve, hogy pontosan két óra múlva robbannak. Ennyi.

   A terrorelhárítók és a tűzszerészek húsz perc múlva megszállták a termet. Három ház lakóit felszólították, hogy biztonságuk érdekében hagyják el a lakásukat. Ez után alaposan  átvizsgáltak mindent, de csak Bödön Ödönt találták ott sápadt arccal. A kirakat előtt viszont óriási tömeg gyűlt össze, alig lehetett őket a kordonon kívül tartani Megjelentek a bulvárlapok riporterei, fotósai. Másnap az egész város Bödönről beszélt, minden napilap beszámolt a hamis bombariadóról.

   Bödön Ödön azóta is közepes tehetségű festőművész. Ám kétségtelen tény, hogy a riadót követő három hónapban tizenhét festményét vásárolták meg, részben műkereskedők, részben magánszemélyek. Aztán otthagyta a kerületi általános iskolát, kétségbeesésbe kergetve az igazgatót.

   A művész azóta szorgalmasan dolgozik, Bár portréi most sem hasonlítanak a modellekre, tájképei még mindig maszatosak, csatajelenetei nem ébresztenek érzelmeket, a csendéleteknél nem lehet az gyümölcsöket a növényektől megkülönböztetni, de ismertsége kétségtelenül megnövekedett, a város határán túl is. De hát tudjuk, a kortárs műkereskedelemben valóban az ismertség a legfontosabb.

Láng Róbert