Határokon átnyúló, egységes digitális szolgáltatások bevezetése a visegrádi országokban – elkészült a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. koncepciója
4 perc olvasás„Határon átnyúló, egységes digitális szolgáltatások bevezetésének feltételeit tartalmazó dokumentumot hozott létre a 100%-ban állami tulajdonú Nemzeti Mobilfizetési Zrt. A V4 tagországok szakmai szervezeteivel folytatott egyéves konzultációs folyamat végén a tegnapi napon a Visegrádi Csoport Magyar Elnökségének honlapján publikálta a Társaság a „V4 Smart Platform White Paper” dokumentumot.
A 2016-2017. évi lengyel Visegrádi Elnökségi Program során megkezdett – a digitalizáció területét érintő – törekvéseket folytatva, a 2017-2018-as magyar Elnökségi Program Digitális Visegrád alpontjába megfogalmazásra került a V4 Smart Platform Projekt, amellyel a magyar V4-elnökség egy közös, digitális szolgáltatási tér kialakítását kezdeményezte. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által elindított V4 Smart Platform kialakításának célja, hogy a V4 tagországokban közösen bevezethető, egységesen átjárható és a lakosság kényelmét, a közigazgatást segítő elektronikus szolgáltatások valósuljanak meg. A V4 Smart Platform Projekt fókuszai között szerepel a V4 digitális szakmai közösség létrehozása, továbbá megfogalmazásra kerültek az ún. határokon átnyúló lehetséges szolgáltatásfejlesztési javaslatok, amelyek a „V4 Smart Platform White Paper” című dokumentumban kerültek összefoglalásra.
„A V4 Smart Platform Projekt létrehozásával az volt a célunk, hogy a visegrádi tagországok digitális szolgáltatásait meghatározó szakmai szervezetek és vállalkozások szinergiáin alapuló kölcsönös, egymás előnyeit szolgáló együttműködések alakuljanak ki. Olyan együttműködési lehetőségeket kerestünk, amelyek hosszútávon túlmutathatnak a magyar elnökségi időszakon, amely a V4 tagországokban közösen bevezethető, egységesen átjárható, a lakosság kényelmét és a közigazgatást segítő elektronikus megoldásokat támogatja. A V4 Smart Platform Projekt megvalósításával összefüggésben három területet, az egységes közlekedési (mobilitási), az egységes turisztikai és az egységes elektronikus és mobilfizetési szolgáltatásokat azonosítottuk be, mint olyan területeket, ahol átjárható elektronikus szolgáltatásokat lehet elindítani. A V4 Smart Platform White Paper dokumentumban a következő időszak fejlesztési irányait mutatjuk be, azokat a javaslatokat, amelyekkel a visegrádi tagországok az Európai Unión belül képesek lehetnek egységes elektronikus szolgáltatások kialakítására és bevezetésére – nyilatkozta Veres Mihály a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója.”[Nemzeti Mobilfizetési Zrt.]”
—-
„A 2017-2018-as magyar V4 elnökségi program Digitális Visegrád prioritása tartalmazta a V4 Smart Platform projekt elindítását, amellyel a magyar elnökség egy közös, digitális szolgáltatási tér kialakítását kezdeményezte. A projekt összhangban van a korábbi V4 elnökségek és a 2017. márciusi varsói V4 kormányfői csúcs azon elhatározásával, hogy a visegrádi országok tovább erősítsék együttműködésüket a digitalizáció és az innováció területén.
A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által elindított V4 Smart Platform kialakításának célja, hogy a V4 tagországokban közösen bevezethető, egységesen átjárható, a lakosság kényelmét és a közigazgatást segítő elektronikus szolgáltatások valósuljanak meg. A V4 Smart Platform projekt fókuszai között szerepel a V4 digitális szakmai közösség létrehozása, illetve a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. által készített „V4 Smart Platform White Paper” című dokumentum foglalja össze a határokon átnyúló lehetséges szolgáltatásfejlesztési javaslatokat. A V4 Smart Platform White Paper vázát, valamint a kezdeményezés folytatásával kapcsolatos javaslatokat számos V4 és V4+ körű konferencia, illetve partneri workshop (Iparági Workshop Budapest, Digital Visegrad 4 Europe Ljubljana, V4 Smart Platform Nemzetközi Workshop Pozsony, 2.SSCC/Metroonline 2018 Nemzetközi Konferencia és Smart City Klaszter Workshop Poprád) szakértői egyeztetései alapozták meg…[Elnökség]”