Isten szolgája XII. Piusz, a szenvedő emberiség pápája
6 perc olvasás
XII. PIUS19 éven át vezette Péter hajóját nehéz történelmi körülmények között, de mindvégig az igazság rendíthetetlen hirdetője volt. „Non nova sed noviter" – nem újat, hanem új módon – püspöki jelmondatához hűen olyan reformokat hozott, amelyek még ma is sok gyümölcsöt teremnek az egyházban.
XII. PIUS19 éven át vezette Péter hajóját nehéz történelmi körülmények között, de mindvégig az igazság rendíthetetlen hirdetője volt. „Non nova sed noviter" – nem újat, hanem új módon – püspöki jelmondatához hűen olyan reformokat hozott, amelyek még ma is sok gyümölcsöt teremnek az egyházban.
50 évvel ezelőtt, 1958. október 9-én hunyt el XII. Piusz pápa, akit már életében a „Pastor Angelicus", az „Angyali Pásztor" névvel illettek. 19 éven át vezette Péter hajóját nehéz történelmi körülmények között, de mindvégig az igazság rendíthetetlen hirdetője volt. „Non nova sed noviter" – nem újat, hanem új módon – püspöki jelmondatához hűen olyan reformokat hozott, amelyek még ma is sok gyümölcsöt teremnek az egyházban.
Hosszú pápasága 1939. március 2-án kezdődött, amikor Európában már háborús szelek fújtak. A rendkívül finom diplomáciai érzékkel rendelkező Eugenio Pacelli pápa arra kérte a nemzetek vezetőit, hogy ne az erőszaké legyen az utolsó szó. Augusztus 24-én az egész világhoz intézett rádióüzenetet „a jelen súlyos órája" címmel. „A békével semmi sem vész el, a háborúval minden elveszhet" – hangzott aggódó kiáltása, szavait azonban nem hallgatták meg. Arra buzdította a nemzetek felelőseit, hogy egymás jogainak kölcsönös tiszteletben tartásával térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz.
XII. Piusz a második világháború éveiben a Vatikáni Rádión keresztül hallatta hangját a béke védelmében. Létesített egy olyan szolgáltatást, amely az éter hullámain keresztül segítette a családokat, hogy felkutathassák eltűnt hozzátartozóikat, a háborús foglyokat. A pápa megnyitotta a római kolostorokat, hogy befogadja az üldözött zsidókat és így megmentse őket a deportálástól. Amikor pedig a fegyverek végre elhallgattak, jelentős anyagi segélyt küldött több európai országnak. A II. világháború vége azonban sajnos nem jelentette a béke kezdetét. XII. Piusz ezt azonnal felismerte és aggodalmait a következő szavakkal juttatta kifejezésre 1946. december 24-i karácsonyi beszédében, amelyet a bíborosi kollégiumhoz intézett:
„Ahelyett, hogy a valódi megbékélés felé haladnának, a föld nagy kiterjedésű területein, főleg Európában, különböző népek szüntelen forrongásban élnek, amelyből előbb-utóbb újabb konfliktusok lobbanhatnak lángra".
A nácizmus után XII. Piusznak az ateista kommunizmussal kellett szembenéznie. A totalitárius rendszerek, mint ahogy „Summi Pontificatus" k. első enciklikájában írta, az Istentől való eltávolodás kikerülhetetlen következményei. A szovjet rendszer rendkívül kemény megpróbáltatásokkal sújtotta az uralma alatt élő országok helyi egyházait. A pápa velük együtt szenvedett és a „keresztény tanítás erejében" elutasította a kommunizmust egészen odáig menően, hogy 1949-ben kiközösítette mindazokat, akik beléptek a kommunista pártba, vagy azt támogatták. 1946-os karácsonyi rádióüzenetében hangoztatta: „Nem bírálni akarunk, hanem a jóra ösztönözni. Nem vádolni akarunk, hanem segíteni."
XII. Piusz megvédte az egyház tanítását, de nyitott volt a modernségre, különös tekintettel a tudományos haladásra és a tömegtájékoztatásra. Csaknem 200 rádióüzenetét több nyelven az egész világon közzétették. Új lendületet adott a misszióknak Afrikában és Kínában, elmélyítette a biblikus tanulmányokat, liturgikus reformokat hozott, a Római Kúriát nemzetközivé tette, előmozdította az ásatásokat Szent Péter sírjánál. A világot sújtó nyomorral szemben XII. Piusz elítélte a kapitalizmus túlkapásait, a tulajdon igazságosabb elosztására szólított fel.
Eugenio Pacelli mélyen tisztelte a Szűzanyát. Az 1950-es szentévben kihirdette Szűz Mária mennybevételének dogmáját. 41 enciklikájával XII. Piusz a felbecsülhetetlen bölcsesség örökségét hagyta az egyházra, amelyből sokat merítettek a II. vatikáni zsinat atyái. Visszafogott és zárkózott volt, soha nem beszélt saját lelkiségéről. Mindenkire mély benyomást tett aszkéta természete. Keveset evett, hogy szolidaritást vállaljon a szegényekkel. Amikor a háború idején ezrek és ezrek találtak menedéket a Vatikánban, saját lakosztályát sem fűttette, hogy ezzel is kifejezze a szenvedőkhöz való közelségét. Az utókortól kiérdemelte a „szenvedő emberiség pápája" címet. Boldoggáavatási eljárását VI. Pál pápa kezdeményezésére 1967. október 18-án indították el.
Eugenio Pacelli, akit gyakran neveznek jogtalanul a csend pápájának, három rövid, de nagy jelentőségű enciklikában fordult az egész világhoz az 1956-os magyar eseményekkel kapcsolatban.
Október 28-án kelt, „Luctuosissimus eventus" kezdetű enciklikájában atyai aggodalmának adott hangot azért a rettenetes vérontásért, amely a számára oly kedves Magyarországot sújtotta. November elsejei „Laetamur admodum" kezdetű enciklikájában nagy örömét fejezi ki, hogy a világegyház híveinek imái meghallgatásra találtak: Lengyelország és Magyarország népei számára végre az igazságosságon alapuló béke új hajnala köszönt be. A harmadik, „Datis nuperrimis" kezdetű enciklikát XII. Piusz Magyarország szovjet inváziójának másnapján, 1956. november 5-én tette közzé. Ebben a pápa ünnepélyesen leszögezi, hogy minden erőszak, minden igazságtalanul ontott vér, minden esetben indokolatlan és törvénytelen.
November 10-én este fél 8-kor pedig a Vatikáni Rádión keresztül a világhoz intézett szózatában arról az aggodalmáról szólt, amelyet atyai szíve érzett a szeretett magyar nép elleni csapás láttán. A rádiószózat a következő felszólítással zárul a nemzetek felelőseihez: "Isten! Isten! Isten! Isten segít majd benneteket, Isten ad majd erőt. Az ő neve visszhangozzék az értelmiség és a munkásság száján, a sajtóban és a rádióban. Isten neve, amely a béke és a szabadság rokon értelmű szava, legyen az a jel, amelyben az emberek egymást testvérként ismerik el".
A pápa e felhívására válaszolva hívta életre Chiara Lubich a Fokoláre Mozgalom egyik ágát, "Isten önkéntesei" néven. Ma a világon több mint 20 000 önkéntes van, Magyarországon mintegy százan. Hivatásuk az, hogy az egység lelkiségéből táplálkozva törekedjenek eredeti frissességében megélni a kereszténységet mindenekelőtt a hétköznapokban, a munkahelyen, a családban, a társadalom különböző területein; hogy újraéljék az első keresztények életét a modern világban.
