japan.jpgIzgalmakkal teli futammal kecsegtet a Red Bull Air Race 2018-as versenysorozatának következő ázsiai állomása, Csiba. Joshide Muroja tavaly októberi világbajnoki címe óta most először repülhet ismét hazai közönség előtt. A japánok hősének kétszer már szerencsét hozott az otthoni terep, így sorozatban a harmadik győzelmére hajt, ám a világ legjobb pilótái szintén a dobogó legfelső fokáért küzdenek majd. Egy biztos, májusban minden kiderül.  

 

Joshide Muroja számára mágikus erővel bír Csiba. A japán város 2015-ben debütált a Red Bull Air Race versenysorozatában, amit a Falken csapat pilótája rögtön rekordidőt érő repüléssel ünnepelt. 2016-ban még tovább ment, és megszerezte első versenygyőzelmét. A tavalyi évben ismét a dobogó legfelső fokára állhatott a teljes extázisban lévő tömeg előtt, a szezon végén pedig a Red Bull Air Race első ázsiai világbajnoka lett. Muroja nem mindennapi sikerszériája egészen a szupersztár státuszig repítette hazájában. A 2015-ös versenyhétvégén közel 120.000 ember szurkolt neki a Makuhari tengerparton, most azonban még ennél is több nézőre számítanak a közelgő versenyen, május 26-27-én. 

 

A japán rajongók elvárásai bizonyára minden korábbinál nagyobbak lesznek, ez a nyomás pedig a Red Bull Air Race történelmének legszorosabb versenyét eredményezheti. Muroja kihívói között olyanokat találunk, mint a korábbi világbajnok amerikai Kirby Chambliss és német Matthias Dolderer, és természetesen nem szabad megfeledkezni a cseh Martin Sonkáról és a kanadai Pete McLeodról sem, akik a tavalyi versenysorozat második és harmadik helyéről búcsúztak a szezontól.

 

Ugyanakkor az idei év szezonnyitóján Abu-Dzabiban az amerikai Michael Goulian sokak meglepetésére egyenesen a ranglista élére repült februárban, Muroját a második helyre szorítva. (lásd: http://euroastra.blog.hu/2018/02/10/az_amerikai_michael_goulian_gyozelmevel_indult_a_red_bull_air_race_2018-as_vilagbajnoksaga) Ez is bizonyítja, hogy a versenysorozatban bármi megtörténhet, akár a következő fordulón is, amikor a pilóták először veszik birtokba a francia riviérát Cannes városa felett április 20-22 között. Ezt követően minden szem Japánra szegeződik, ahol a tokiói öböl változó szélviszonyaival nehezített pályán 25 méteres légikapuk között repülnek majd a pilóták 370 kilométeres sebességgel, vigyázva arra, hogy a 12G terhelést ne lépjék át.

 

„Szeretnénk egy újabb bajnoki címet bezsebelni Japánnak a szezon végén, így nagyon keményen dolgozunk azért, hogy a mi versenygépünk legyen a leggyorsabb idén is” – kezdte Muroja. „Hazai közönség előtt versenyezni mindig különleges élmény, ezért nagyon örülünk, hogy visszatérhetünk Csibába. Igaz, ez egyfajta nyomással is jár számunkra, de a rajongók támogatása óriási löketet ad.”

 

Csatlakozzon a rajongók táborához! Jegyek már kaphatók a 2018-as Red Bull Air Race versenyekre. A jegyvásárlással kapcsolatos és további információkért látogasson el a Red Bull Air Race oldalra.

 

2018-as Red Bull Air Race versenynaptár:

Február 2-3.:               Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek

Április 20-22.:            Cannes, Franciaország

Május 26-27.:             Csiba, Japán

Június 23-24.:             Budapest, Magyarország

Augusztus 25-26.:      Kazany, Oroszország

Szeptember:                Európa, helyszín nem végleges

Október 6-7.:              Indianapolis, Egyesült Államok

November:                  Ázsia, helyszín nem végleges

 

www.redbullairrace.com

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük