KIESELBACH „AZ UTOLSÓ UTÁNI PILLANATBAN…”

Kieselbach Tamás művészettörténész, jó szemű műgyűjtő, a legismertebb magyar galériatulajdonos karácsonyi árverésén ismét elsőrangú műveket vásárolhattak a gyűjtők. Pompásan felújított és kibővített Szent István körúti helyiségeiben közszemlére tette és színes katalógusban örökítette meg a káprázatos alkotásokat, a „modern" magyar festészet remekeit. A látogatónak szeme-szája tátva maradt a szédületes daraboktól, híres festők legjobb műveitől.

Kieselbach Tamás művészettörténész, jó szemű műgyűjtő, a legismertebb magyar galériatulajdonos karácsonyi árverésén ismét elsőrangú műveket vásárolhattak a gyűjtők. Pompásan felújított és kibővített Szent István körúti helyiségeiben közszemlére tette és színes katalógusban örökítette meg a káprázatos alkotásokat, a „modern" magyar festészet remekeit. A látogatónak szeme-szája tátva maradt a szédületes daraboktól, híres festők legjobb műveitől.

Kieselbach Galériája

Kieselbach így nyilatkozott a műgyűjtésről: „A nyolcvanas évek közepén, amikor elkezdtem szisztematikusan járni a magyar magángyűjteményeket, hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az utolsó utáni pillanatban vagyunk."  Kieselbach nagyon fiatalon, a Magyar Nemzeti Galéria egyik 1981-es kiállítása után határozta el, hogy belekezd a gyűjtésbe. Akkoriban alig néhány műgyűjtő akadt az országban, csupán Szegeden, Győrben, Mosonmagyaróváron lelt ilyenekre.

A gyűjtés egykor vetélkedés volt királyok, uralkodók, hercegek, grófok vagy múzeumok között. A 20. században a gazdag polgárság is adott arra, hogy otthonát értékes műtárgyak díszítsék. Egyes lakásokban, villákban 50-100 komoly festményt, szobrot, antik bútort őriztek. Ezek java a trianoni döntés, majd a II. világháború után szétszóródott az örökösök kezén vagy külföldre került. Utóbbi esetben a magyar festészet megtalálta a rangját a világban, például Rippl-Rónai a chicagói Museum of Modern Artban – de most egyik változata hazakerült.

A II. világháború után a gyűjtő gyanús volt, ezért a mai Magyarországon nincs a gyűjtésnek igazi hagyománya, sem helye. Nemzetközi mércével nem vagyunk tisztában az értékekkel. A rendszerváltás után sorra nyíltak a galériák és a régiségkereskedések, sőt, az utóbbi évek árverésein bebizonyosodott, hogy akár egyes alkotások ára is világszínvonalat érhet el.

Kieselbach Galériájának nagy meglepetése egy most kiadott kétnyelvű (magyar-angol)kötet, amellyel új korszakot nyit nemcsak a magyar gyűjtők, hanem a nemzetközi tudományos kutatók és érdeklődők számára:

Takács Gábor: Műgyűjtők Magyarországon a 18. század végétől a 21. század elejéig.

I. kötet

Takács Gábor, a szerző fiatalember, művészettörténész, újságíró, aki legalább tíz éve foglalkozik a műgyűjtés történetével. Könyvtárnyi anyagot, sok ezernyi dokumentumot kutatott át, amíg keze közül kikerült ez a hatalmas munka. Kieselbach támogatásával (Radnai Béla és Bedő Rudolf kollekciójának bemutatásával) és ötletére született meg a vaskos, közel 600 oldalas mű, egy bibliográfiai lexikon első kötete, amely kezelhető formába rendezte több évszázad magyar gyűjteményeinek sorát. Kieselbach, a kiadó reméli, hogy a mű beépül a magyar kultúra most már folyamatos körforgásába.

Kieselbach, Takács és Molnos

Takács Gábor apró „mozaikkockákból" szedte össze a „rejtőzködő" műgyűjtők és gyűjtemények adatait: kiállítási és árverési katalógusokból, kézikönyvekből, korabeli társasági lapokból, szakmai leírásokból, kastélyok, paloták történetéből, korabeli folyóiratok cikkeiből, műtárgy együttesek leírásából, művészettörténészek vitáiból és egyebekből – több tonnányi anyagból. Szerinte sok fehér folt maradhatott még, de a munkáját nézve, ebben kételkedhetünk. Olyan hiánypótló vállalkozás, amely nagy hasznára lesz kutatóknak, műkereskedőknek, galériásoknak, egyetemi hallgatóknak és minden érdeklődőnek – talán kezdő műgyűjtőknek is, akiknek újabb nemzedéke nemes szenvedélyének köszönhetően gazdagítják majd az ország hírnevét.

A két szerző

Molnos Péter művészettörténész Az 1945 előtti magyar műgyűjtés tíz legjelentősebb alakja címmel írt a kötet elejére tanulmányokat herceg Esterházy Miklósról, ifj. gróf Andrássy Gyuláról, Nemes Marcellről, báró Herzog Mór Lipótról, báró Hatvany Ferencről, báró Kohner Adolfról, Oltványi Ártinger Imréről, Fruchter Lajosról, Radnai Béláról, Gerlóczy Gedeonról (a Csontváry-életmű megmentőjéről!). Az ilyen emberek gyűjteményei ma már a múzeumok leginkább megbecsült darabjai lettek.

Az abc-be rendezett, nyomtatott források alapján azonosított műgyűjtői névsor, mintegy 2200 szócikk után ismét Molnos Péter életrajzi esszéi következnek Az 1945 utáni magyar műgyűjtés tíz legjelentősebb alakja címmel. Ők: Rácz István, Dévényi Iván, Kolozsváry Ernő, Vass László (cipész), Vörösváry Ákos, Kemény Gyula, Nudelman László, Antal Péter, Kovács Gábor (KOGART) és természetesen Kieselbach Tamás, aki talán a legtöbbet tette a magyar képzőművészet hazai és külföldi elismertetéséért.

A műgyűjtés-történet alapvető szakirodalmát megteremtő kötet végén a tudományos munkákhoz elmaradhatatlan irodalomjegyzék, rövidítések jegyzéke, művész- és tárgymonográfiák mutatója, kiállítási és gyűjteményei katalógusok, valamint az aukciós házak felsorolása teszik teljessé a művet. Utána a soha nem publikált képek és archív fotók jegyzéke következik, amelyekkel bőven ellátták a könyvet.

A Kieselbach Galéria folytatja a kutatást, lehetőséget kínál szakembereknek és gyűjtőknek vagy leszármazottaiknak, hogy újabb adatok közlésével hozzájáruljanak e kiemelt kulturális jelentőségű vállalkozás további bővítéséhez.

DOBI ILDIKÓ