Koncepció és stílus
A napokban közkeletűvé vált a köznevelési koncepció. Ez az euroASTRA-t olvasók számára sem újdonság, mivel akár le is töltheti nagyérdemű (http://euroastra.hu/node/54543 ). Az sem lenne különösebben megrázó élmény egy politikai röpirattal kapcsolatban, hogy szinte azonnal fellángoltak a kedélyek, és boncasztalra kezdték feszíteni. Ez így rendben is lenne, hiszen a szakmai vitákra mi sem lenne alkalmasabb egy koncepciónál.
A napokban közkeletűvé vált a köznevelési koncepció. Ez az euroASTRA-t olvasók számára sem újdonság, mivel akár le is töltheti nagyérdemű (http://euroastra.hu/node/54543 ). Az sem lenne különösebben megrázó élmény egy politikai röpirattal kapcsolatban, hogy szinte azonnal fellángoltak a kedélyek, és boncasztalra kezdték feszíteni. Ez így rendben is lenne, hiszen a szakmai vitákra mi sem lenne alkalmasabb egy koncepciónál.
A viták fajulását inkább az látszik jelezni, hogy az első elemzések nem is annyira a szakmaiságnak, mint a nyelviségének szóltak. Mint ahogy az a publicisztika is, mely az első rész, a bevezetésnek az atomjaira szedését vállalta be nyelvészeti szempontból megközelítve az említett koncepciót (http://hirszerzo.hu/publicisztika/20111003_kalman_c_koznevelesi_torveny ). Ezt lehetne akár túlzásnak is tekinteni, ha az említett irományban nem szerepelnének olyan kitételek, melyek a magyarság kifejezett hangsúlyozására utalnak. Gondolhatunk itt olyan idézetre is, miszerint a köznevelés célja „nem más, mint megtanítani a magyar gyermekeket magyarul gondolkodni és beszélni", Már csak azért is, mert azt a kiragadott célmeghatározást, már néhány nap alatt is többen kiemelték.
Nem véletlenül, hiszen a magyar anyanyelvű gyermek esetében feltételezni, hogy nem magyarul beszél, az eléggé pszichológiai és nevelési anomáliákat sejtető kitételnek tűnik. A nyelvi fejlődésről és a gondolatiságról felhalmozott ismereteink alapján bátran élhetünk azzal a feltételezéssel is, hogy a gondolatok is magyarul fogalmazódnak meg az említett gyermekeknél. Persze lehet valami homályos fogalmunk arról, hogy mégis mit szeretett volna a koncepció szerzőgárdája kifejezni. Ám ennek eltalálására nagyjából a magyarul gondolkodás ellenőrzésének megfelelő képességre, telepátiára lehet szüksége a gyanútlan olvasónak. A sejtéseken túl sajnos olyan stilisztikai áthallások is felmerülhetnek, mint ami annak idején a szocialista embertípus szocialista iskolákban történő, szocialista gondolkodásmód alapján való kineveléséről szóltak.
Igaz a kifejtős részben erről a célról azért már kicsit árnyaltabb a megfogalmazás: „A köznevelési rendszer célja egy erős nemzeti középosztály kiépülésének elősegítése a gyermekek és fiatalok nevelése által,..". A korábban jelzett hivatkozásról elolvasva ez a rész is meglehetős történelmi áthallásokat sejtethet, de itt inkább arra érdemes figyelni, hogy nem is olyan régen a tanuló ifjúságot családi erőforrások mentén megosztó ötletek láttak napvilágot. Azok fényében egy meglehetősen szűk rétegből látja az oktatáspolitika a középosztály kialakítását. Különösen akkor, ha a mikor éppen miként hívott, de alapvetően kényszeres munkavállalással árnyalva szemléljük ezt a kérdést. Márpedig ebben az esetben innen, a célok körülírásánál hiányzik az, hogy a „jó minőségű, magas színvonalú oktatást biztosít minden gyermek részére", amennyiben a családja azt képes lesz megfizetni.
Az persze szintén már csak a stílust jellemzi, hogy a nemzeti szó a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által jegyzet „A Nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciója" címet viselő szövegben ezen két előforduláson kívül még mintegy kilencvenszer fordul elő. A hetvenegynéhány oldal mindegyikére jutatva egy nemzetit, és néhány magyart. Helyenként nyilvánvalóan indokoltan. Néhány esetben azonban inkább valami félreértelmezett normateljesítésből. Mintegy hangot adva annak a közbeszédben is erőre kapott tendenciának, hogy sulykolni kell mindezt, mert ahova az izé nem illik, oda egy „nemzeti" még beférhet. Ezzel nem is annyira kiemelve, mint kontraproduktívan belefárasztva az olvasót a stílustalanságba. Nem az akár olykor indokolt nemzeti törekvések hangsúlyozását, hanem a szerző fantáziátlanságát és képzetlenségét emelve ki a szöveg hátteréből.
De ez csak egy jele a szöveg általános stílustalanságának. Márpedig egy koncepcionális leírásnak sem ártana az az igényesség, hogy a végén ne egy legyintéssel elintézhető betűhalmaz képét sugallja. Mert vannak olyan részei, melyek megérnék a komolyabb olvasást, az értő vitát. Mert a pedagógusokra tényleg ráférne egy kiszámítható életpályamodell. Ahogy az egész oktatásra ráférne egy évtizedeket átfogó koncepció (http://euroastra.hu/node/54590 ). Vagy annak számbavétele, hogy mik azok a maradványok, amikre még lehet építeni. Mely régészeti munka a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szövegében ugyancsak megemlítésre kerül.
Így végső soron mégis érdemes lehet kibucskáztatni a mondatokat a stilisztikai kátyúkból, és elolvasván a szöveget megpróbálni érdemi szakmai vitát folytatni róla, amikor arra sor kerülhet. Hátha akkor a jelenleg inkább magyarkodós nemzetieskedés mögül kibukkan majd tényleg egy, a nemzetet szolgáló, Magyarországot előrevivő, oktatáspolitika.
Andrew_s