2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Közel 50%-kal növelte árbevételét a Bridgestone Tatabánya

3 perc olvasás

britata.jpgKiemelkedően sikeres üzleti évet zárt a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft., amely tavaly 47%-kal, 53,1 milliárd forintra növelte értékesítésének árbevételét. Az eredmények jelentős növekedésének hátterében a cég által 85 milliárd forintos beruházással megvalósított kapacitásbővítés és technológiafejlesztés áll, amelynek köszönhetően a tatabányai abroncsgyár folyamatosan és jelentősen növelte kibocsátását és az év során 3,6 millió darab abroncsra növelte gyártókapacitását.

 

Rekord év rekord beruházással

A Magyarországon 10 éve gyártó Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. működésében meghatározó év volt 2017. A vállalat befejezte azt 85 milliárd forint értékű beruházással, 2013-ban elindított nagyszabású kapacitásbővítési programot, amelynek keretében háromszorosára, 144.400 m2-re növelte tatabányai gyárának alapterületét. Az új gyártócsarnokba telepített digitális gyártástechnológia révén a kezdeti 1,8 millió darabról, 2017 végére 3,6 millió darabra növelte gyártókapacitását, amelyet 2020-ig 7,2 millió darabra futtat majd fel. Ezzel a fejlesztéssel együtt a cég eddig összesen 150 milliárd forintot invesztált hazai gyártóbázisába, amely így a Bridgestone Corporation legfiatalabb és legmodernebb európai gyárává vált.

 

Szeretik az európai autósok a tatabányai Bridgestone abroncsokat

A jelentősen kibővített tatabányai Bridgestone abroncsgyár továbbra is elsősorban prémium autómárkákra szánt, nagy sebességindexű abroncsokat gyárt, immár több mint 250 féle méretben. A vállalat tavaly összesen 3,6 millió darab abroncsot gyártott, amelyek 99%-át exportálta. A Tatabányán készült abroncsok legnagyobb felhasználói a német, az olasz, a spanyol, a francia és a lengyel autósok, akik elsősorban felsőkategóriás autóikon és terepjáróikon használják a magyar gumikat. A cég ezen túlmenően szállított termékeket törökországi, mexikói, egyesült államokbeli és japán megrendelőknek is.

 

Új gyár, új célok

„Megvalósult fejlesztéseink lehetővé teszik, hogy 2018-ban több, Magyarországon gyártott és ismert autómárka közvetlen beszállítóivá váljunk és ezekkel a gyártókkal közösen tudjuk növelni az itt gyártott és innen exportált gépkocsik magyar hozzáadott értékét” – mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója. „Kiemelt prioritás vállalatunk számára az is, hogy meglévő és új munkatársaink folyamatos képzésével és új, digitális gyártástechnológiánk révén tovább fejlesszük hatékonyságunkat és eredményességünket” – tette hozzá az igazgató.

 

Bővülő foglalkoztatás, növekvő helyi beszállítás

A kapacitásbővítéssel párhuzamosan, 2017-ben dinamikusan bővült a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. alkalmazotti létszáma is. A vállalat az év folyamán több mint 400 új munkahelyet hozott létre, munkatársainak létszáma így az év végén már meghaladta az 1.100 főt, amivel Komárom-Esztergom megye egyik legnagyobb foglalkoztatójává vált. A cég az év folyamán 750 helyi beszállítótól, összesen 4,6 milliárd forint értékben vásárolt árukat és szolgáltatásokat.

 

www.bridgestone.hu

www.bridgestone.eu

https://www.youtube.com/user/bridgestone

https://www.facebook.com/Bridgestone.EU

 

Lantai József

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.